Fanatikus rajongó!
A napokban a verseim között lapozgattam, amikor megakadt a szemem az egyiken. Nem azért, mert olyan jó vagy szép. Inkább pont az ellenkezője igaz, már a címe is árulkodik róla.
(Húzz el a picsába)Azon versek közé tartozik, amelyek nem jelentek meg sehol. Ugye nem kérdés, miért! 😊
Elolvastam, és egy régen elfelejtett történet jutott az eszembe. Mert ennek a versnek külön története van. (Kevés versemről mondható el ugyanez.)
Mielőtt megosztanám veletek ezt a "remekművemet", magyarázatként elmesélem a történetét.
Akkoriban történt, amikor elkezdtem verseket írni. Egyedül éltem a gyermekeimmel. Tele voltam érzelmekkel, az írás megnyugtatott, felvidított, és szenvedéllyel töltött el. Némelyik művemet megosztottam itt, a Facebookon. Jó volt látni, hogy tetszik néhány ismerősömnek. Ez még inkább inspirált.
Volt, amikor egy nap alatt három verset is írtam, és még éjszaka egy izgalmas történetet is papírra vetettem. Alig vártam, hogy másnap begépeljem őket, és végleges formában, tartalommal lássam el mindet. Szóval nagyon lelkes voltam. Talán szerelmes is — amolyan plátói szerelem volt.
Kevés ismerősöm volt, így örültem az új kapcsolatoknak. Egyik este megjelölt egy ismeretlen fiatal férfi. Első látásra jóképűnek tűnt, a harmincas évei elején járhatott. Elfogadtam a jelölést, és beszélgetni kezdtünk.
Eleinte jó fejnek tűnt, de pár alkalom után már nem volt kellemes a társasága. Magam sem tudom, miért. Kicsit el volt szállva magától, de ez önmagában nem is zavart volna. Sokszor jókat nevettem rajta emiatt.
Mégis, egyre kevésbé szerettem vele beszélgetni. Zavart minden, ami belőle áradt. De ő csak írt és írt, nem érdekelte, hogy nekem ez nem jó. Imádta a verseimet — már túl sok volt.
Megköszöntem a sok bókot, és kértem, hogy kicsit fogja vissza magát, és egyszer s mindenkorra értse meg: nem akarok tőle semmit. Erre teljesen összetört lelkileg. Nagyon megsajnáltam, és magamat hibáztattam a történtek miatt.
Ezért úgy döntöttem, találkozom vele személyesen. Azt gondoltam, majd akkor megbeszéljük a dolgot. Reménykedtem benne, hogy megérti.
Pesten találkoztunk, egy nyilvános helyen. Amikor megláttam, majdnem tátva maradt a szám. Sokkal jobban nézett ki, mint a képeken. Olyan 180 cm magas lehetett, szép kék szemei voltak, hatalmas pillákkal, férfias vonásokkal. Amikor mély, erős hangján megszólalt, még inkább meglepődtem.
Elsőre kellemesnek hatott, de pár perc után már zavart. Hidegnek és ridegnek éreztem a hangját. Rövid idő alatt az egész kisugárzása taszítani kezdett. Talán fél órát beszélgettünk, majd elköszöntem tőle — vagy inkább menekültem.
Csak remélni tudtam, hogy mindent megértett és elfogadott. Nagyon tévedtem.
Ez volt a fordulópont. Innentől kezdve minden nap durvább lett. Nem volt olyan, hogy ne írt volna. Állandóan: hol kedvesen, máskor fenyegetően. Eleinte nem nagyon foglalkoztam vele, azt gondoltam, majd megunja.
De odáig fajult a dolog, hogy elkezdte zaklatni az ismerőseimet is. Ha úgy ítélte meg, hogy valamelyik férfi ismerősömnek tetszem, és kapcsolatot szeretne velem, annak rögtön írt, és fenyegetni kezdte.
Néhány nőismerősömnek is írt, faggatta őket rólam: mit szeretek, tényleg nincs-e pasim, mikor és hova szoktam járni. Egyre kellemetlenebb lett a helyzet.
Neki írtam a verset. Ha annyira szereti, ahogy írok — gondoltam — szerzek neki egy "szép estét". Ez csak rontott a helyzeten. A versem sem tetszett neki, nem is értem, miért 😊
Úgy döntöttem, végleg pontot teszek az ügy végére. Nem jártam sikerrel. Csak még jobban felidegesítettem. Bármit mondtam, csak olaj volt a tűzre.
Le akartam tiltani, de végül nem tettem meg. Úgy voltam vele, jobb, ha tudom, mit akar tenni. Arra is gondoltam, hogy segítséget kérek, de mivel fizikailag nem bántott, azt hittem, úgysem foglalkoznának velem.
Eltelt pár mozgalmas nap, majd hirtelen nem jött több üzenet. Egy kis nyugalom. Azt hittem, végre megunta, elfáradt, kifogyott a fenyegetésekből.
Egyik este már jó sötét volt, nagyon ugattak a kutyák. Két kis termetű és egy német juhászunk volt, Winki. Tőlük senki nem tudott észrevétlenül bejönni.
Hiába néztem ki, nem láttam senkit az utcán. A kutyák nem hagyták abba az ugatást. Lekapcsoltam a kinti világítást, behúztam a sötétítő függönyöket. Vártam egy kicsit, majd a hátsó ajtón kiosontam.
A kerítésünk egyik fele betonfal, a másik dróthálós. A kutyák nem foglalkoztak velem, csak ugattak és szaladtak a kerítés mentén, mindig ugyanabba az irányba figyelve.
Ahogy a szemem hozzászokott a sötétséghez, megláttam: a sínek túloldalán, a kis akácos előtt állt valaki. Őt ugatták.
Megijedtem. Ahogy ott állt az a sötét alak, és mintha egyenesen engem nézne. Féltem azért is, mert egyedül voltam a gyerekekkel. Visszamentem a házba. A gyerekek azonnal észrevették rajtam a változást. A félelemnek nagyon erős energiája van — akkor is megérzed, ha nem látod. Rajtam már akkor is minden érzésem látszott.
Hogy megnyugtassam őket, mesét kapcsoltam. Leültem közéjük, de nem sokáig bírtam ott maradni. A számítógépem a szobámban volt, odaültem, remélve, hogy találok valamit, ami eltereli a figyelmem.
Felmentem a Facebookra, és ott várt az üzenet a fanatikus rajongómtól. Pontosan le volt írva minden, amit addig csináltunk, egészen addig, amíg el nem húztam a függönyöket. Akkor már tudtam: az a sötét alak odakint ő volt.
Nagyon megijedtem. Az ilyentől sok minden kitelik. Korábban többször is fenyegetett: hogy inkább végez velem, semmint végignézze, hogy másé leszek. Vagy hogy egyik este, amikor sétálni megyek, elrabol, és soha senki nem talál meg. Akkoriban is sokat sétáltam este — mindig jól esett, energiával töltött fel.
Amikor már sikítani tudtam volna a félelemtől, a gyerekek szerencsére ebből keveset láttak. Lekötötte őket a mese. Egészen addig, míg a kutyák újra ugatni nem kezdtek, egyre hangosabban, vadabbul.
Megnyugtattam a gyerekeket, azt mondtam, biztos lovas kocsi megy a vasút túloldalán — azt mindig ugatják.
A nappaliban nem égett a villany, csak a szobából kiszűrődő fény világított. Az ajtón lévő kis ablakon kinézve megláttam: ott állt a kapunk előtt.
Winki olyan erővel támadta a kaput, hogy nem mert közel jönni. Minden felugrásnál a levegőbe harapott. Ez jobb belátásra bírta: feladta, és elment.
Ezután még volt pár gyenge próbálkozás, de pár nap múlva azok is megszűntek. Azóta sem hallottam róla.
Köszönöm, hogy elolvastad.
Húzz el a picsába
Elég volt, értsd meg, nem kellesz már
Utálom már az összes ócska dumád
Nem akarok tőled tényleg semmi mást
Csak felejts el, s nézz mást, aki kíváncsi rád
Lököd a hülyeséged, s nem veszed észre
Mert nyilvánvaló, hogy híján vagy az észnek
Üres szavaid sértőek és durvák
Nem viccesek, legfeljebb otrombák
Amit ajánlani tudok most neked,
Hogy húzz el a picsába, de végleg
Ne jussak eszedbe se most, se később
Addig takarodj a francba, míg nem késő
Péli Ildikó
