Szerelmem (vers)

Szerelmem

Szerelmem a neved ejtésére lelkem is nevet

Mert Te vagy ki elvarázsolta szívemet

S mikor szép szemeidbe bele nézek

Csapdába ejt ragyogó szépsége

Gyönyörű piros ajkaid csókra nyílnak

Mikor bennük a vágy tűzrózsái kigyúlnak

Szerelem tüze

Szerelem tüze

Mikor megérkezel, sokkal boldogabb vagyok

Mert mindig látok szemedben sok fénylő csillagot

Ez a fény a Szerelem tüze, az lobog fel bennük

Fellángol az érzés, ahányszor együtt lehetünk!

 

Mikor velem vagy, igazán boldog vagyok

Mert érzem, nem csak látom a sok fénylő  csillagot

Gyönyörű virágnak érzem akkor magamat

Szerelmed mindig lángra lobbantja a szirmokat!

 

Mikor elmész, mindig szomorúbb vagyok

Mert nem látom szemedben a sok fénylő csillagot

Tudom, hogy szeretsz és én is szeretlek

De nélküled a napok nagyon magányosan telnek!

 

Mikor nem vagy velem, mindig hiányzol

Mert más látja a szemedben a sok fénylő  csillagot

Mintha beteg lennék, úgy fáj a szívem

Hiányod fájdalmát, folyton csak azt érzem!

Péli Ildikó

Érzéki zenész

Érzéki zenész

Első éjszaka emlékeit őrzöm 

Mélyen szívembe zárva, s őrködöm 

Az érzés felett, mely lelkembe költözött 

Azon az őszi éjszakán bennem testet öltött 

Elfojtott vágy volt, mi felszínre lelt 

Első érintésedre vágytam, s hogy ne múljon el 

Őszi avaron, s csillagok fényeivel 

Egymás karjaiba bújva ragyogtunk fel  

Mint egy zenész, ki új hangszerén játszik, 
ki első kicsalt hangok dallamára vágyik 
Testem húrjain Te játszottál finoman, lágyan 
Ajkamat elhagyó hangok eggyé váltak egy dalban

Péli Ildikó

Most kell el döntenem (Vers)

Most kell el döntenem
Nem gondoltam volna még az elején,
Hogy te leszel, az ki elrabolja lelkemet
Nem akartam, de oly nagyon vártam rá
Hagytam hát, hogy sodorjon az ár veled
S nézd, meg mi lett szétfeszít a láz s kínzó forróság
Bőröm ég egyetlen érintésed után
Úgy félek, csapdát rejt szívem,
De attól még jobban, hogy Te nem is szeretsz

Most kel el döntenem, hogy mit tegyek,
Maradjak veled vagy mondjak búcsút neked
Oly nehéz a döntés szét szakad, a szívem
Pedig választanom kell a félelmem és közted
Mint kés a szívben úgy fáj, ha arra gondolok
Hogy kezdet többé nem fogom
Nem engedhetem, hogy fájdalmat okozz
Én leszek az, aki végleg mindennek búcsút mond

Szétfeszít a láz, kínzó forróság
Úgy ég a bőröm egyetlen érintésed után 
Föld mélyében lévő tűz olyan vagyok én
Kemény páncél alatt forr a szenvedély
De jobb, ha a tűz mindig rejtve marad
Nem sebzi meg szívemet, mit neked adtam
Tiéd lesz egy kicsit, amíg csak élek
Legalább is addig, míg a tűzben magam is elégek

Bárcsak tudnák hinni a mesékben
A szeretlek szóban mit megsúgtál nekem
De nem tudok, vége van a dalnak
Szerelmes szavaid mondogasd inkább másnak
Így utólag köszönök meg most mindent
Boldog voltam nagyon még veled lehettem
Nem akarok fájdalmat s összetört szívet
Arra kérlek légy boldog nagyon nélkülem

Vadnyugat lovasai (festmény)

Őszi Látkép (festmény)

Határok! (festmény)

Lebegő hálótárs! (történet)

A következő történet helyszínéről: Állítólag a sorházak mai helyén régen temető volt, ezt igazából bizonyítani sem pedig cáfolni nem állt módomban! Erről a helyszínről több történet is származik, ebből olvashatsz ismét egyet

Éva már megszokta az ismétlődő furcsaságokat meggyőződése, hogy a lakásában, amiben laknak nem Ő és családja az egyetlen lakók! Megszokta az éjszaka folyamán halható kísérteties hangokat a váratlanul elsuhanó árnyékokat a lépek zaját. Ezek szinte minden napos események s már fel sem figyel rájuk.  De az egyik éjszaka valami olyasmi történt, amitől még neki is megfagyott a vér az ereiben. Békésen aludt, hanyatt, fekve ahogy mindig szokott. Az éjszaka folyamán hirtelen ébredt fel, ebben még semmi szokatlan nem volt mert előfordult már vele többször is. A megrázó érzés akkor következett be mikor kinyitotta a szemét. A mennyezet és közötte egy férfi szelleme lebegett vízszintesen felette. A szobába teljesen sötétnek kellet volna lenni, nem égett semmilyen lámpa, éjszaki fény, sőt még az udvarról sem világított be fény. A szellem és a körvonala (a pontos szint Éva nem tudta megfogalmazni, nem szürke, nem ezüst, nem kék valahogy e három Szin keveréke)

Így legyen ezüstös kék fény színe! Tehát a szellem és szoba is ezüstös fényben fürdött. A szellem ruházata olyan volt, mint hazánkba az 1800 évek végén élő arisztokraták viseltek. Még a mandzsetta gomb pontos formáját és mintázatát is látni lehetett. A kísértett ott lebegett Éva felett, aki ijedtében mozdulni sem tudott. Lehet, hogy még pislogni is képtelen volt, de erre nem tud biztosan visszaemlékezni. A lebegő vendég Évát nézte s lassan egyre lentebb s lentebb ereszkedett. Még mindig vízszintes helyzetben. Ez az egész jelenség nem tartott 1-2 percnél tovább. Mikor már olyan közel lebegett Évához, hogy ha felemeli a kezét könnyen elérhette volna (ha meg tudta volna mozdítani). Az a lény mintha mondana valamit enyhén elnyílt a szája, majd hirtelen eltűnt.

A kísértet eltűnésével egy időben újra korom sötét lett a szobába. Éva még percekig nem mozdult mikor sikerül végre megmozdulnia kiszaladt a szobából és a gyerekeinél aludt azon az éjszakán és még legalább egy jó hónapig nem tudott a saját hálószobájában aludni.