Nagyon fáj!

Nagyon fáj szívem mélyéről feltörő átlátszó könycseppek.
Szempillámon csendben megpihenő ezüst fényű érzelmek.

Elidőznek egy kicsit majd lassan végig folynak arcomon.
leperegnek csendben nedves foltot hagyva emlékül nekem.

Miért fáj a szív? Miért sír a lélek? Miért nem vagy velem?
A kérdéseim szállnak messzire,de rájuk senki nem felel.

Téged mással látni kész gyötrelem rosszabb mindennél
Fénylő szemedet s molyost az arcodon elviselni nem lehet.

Talán tényleg azt kéne végleg feladni s másvilágra költözni
Fényes csillagként az égen selymes fényemmel ajkaid simítani.

Egész éjszaka vigyáználak fényemmel téged csókolnálak
Boldog lennék nagyon, hogy minden éjszaka láthatlak.

Akkor már nem fájna hiányod s nem kínozna a bánat
Éjszakánkét boldog mosolyomat szórhatnám bátran.

De csillag nem lehetek s feladni sem tudom az életem
Így itt maradok s földi angyalként szeretlek amíg csak élek.
Péli Ildikó