I Fejezet
A szürke hétköznapok úgy telepednek az ember lelkére, mint friss hó a békésen alvó városra.
Boldogság kéne már nagyon! Azt mondják, a csoki boldogság hormont termel. Ezt nem akarom vitatni, csak kevés a boldogsághoz. Véleményem szerint ehet az emberlánya naponta több kilogramm csokoládét valahogy akkor sem lesz olyan elégedett és felhőtlenül boldog, mint amire valójában vágyik!
Nem is beszélve a nagy súlyfeleslegről, amire így szert tehet. Elégedett lehetnék az életemmel, de nem vagyok az! Valami mindig hiányzik és sosem az, aminek lennie kéne!
Jó menő kis magánklinikán dolgozom pszichológusként. Sikeres vagyok, jól is keresek, barátaim is vannak, szórakozni is eljárok velük. Az emberek szeretnek és bíznak bennem , ez nagyon jó érzés. Igazán szeretem azt, amit csinálok, és ha újra kezdhetném az életem, akkor is ezt az utat választanám! Vőlegényem Thomas Garson, magunk között Tom, nagyon rendes és kifejezettem vonzó férfi, jól megvagyunk egymással. Szeretem vele tölteni a szabadidőmet és az ágyban is jó vele. Igaz nem remeg a lábam, ha meglátom és a szívem sem akar hozzá repülni, de szeretem vagy legalábbis Ő az első olyan férfi az életemben, aki fontos lett számomra . A házasság is szóba került már köztünk , persze ezt a témát Ő az, aki egyre jobban szajkózza. Nem érzem úgy, hogy egy életen át tudnék vele élni. Izgalomra vágyom, a mindent elsöprő vágyról álmodom. Tőle ezt nem kaphatom meg, de amit igen az a szeretet és a biztonság, egy életre szóló társat a személyében. Sokszor kérdeztem már magamtól, hogy nekem tényleg erre van szükségem. Az eszem azt mondja igen, a lelkem, ami gyerekkorom óta lázad az elmém ellen pedig azt, hogy nem. Én más vagyok mit a többi ember.
Gyerekként ezt el is hittem és nagyon jó volt néha az álomvilágomban élni, és elképzelni a lehetetlent.
Felnőttem! Végérvényesen. Már nem léteznek azok az örült kalandok mit kislányként fantáziáltam magamnak. Elmúltam harminc, komoly, érett nővé váltam, aki nem hisz már a mesékben.
Gondolataimból a telefon csörgése ránt vissza. Át gurulok az ágy másik oldalára a párnán átnyúlva az éjjeli szekrényen lévő telefonkagylóért. Még fülemhez emelem, lázasan jár az agyam, nem felejtettem-e el valamit. Mostanában ez gyakran előfordul velem, kicsit szétszórt vagyok! A vonalban ismerős férfihang hallózik.
- Szia Tom! – szólok bele vidáman. Jól esik a hangját hallani. Mostanában Tom ritkábban hív, sok munkája van, nem ér rá! Mondja Ő, amit nem hiszek el neki!
- Szia Lizi! Nem hívlak túl korán? Tudom, szabadnapodon szívesen alszol tovább!
- Nem már hajnal óta nem tudok aludni! – Mért hívsz?
- Mi ez a számonkérés talán nem hívhatom fel az örülten szexi barátnőmet, amikor csak jól esik?
- Jaj Tom hagyjuk már ezt! Utóbbi időben nagyon ritkán van kedved a te szexi kis barátnődet felhívni és udvarolni neki egy kicsit. Szóval biztos van más oka a hívásnak.
- Hát igaz, hogy nem csak bókolni akartam! De azért még nem jelenti azt, hogy nem mondok igazat! A lényegre rákérdeztél, azért hívtalak ilyen korai órában, mert George Grant kollégám egy kis összejövetelt tervelt ki a barátai számára. És valami szeánszról hebegett valamit, igen sokat sejtő vonásokkal a képén. És hát arra gondoltam lenne-e kedved eljönni velem? Ma este hét órára kaptunk meghívást.
- ÁÁ Mióta is szereted a szeánszokat? Ha jól emlékszem téged a hideg is ráz ha csak szóba kerülnek a szellemek vagy bármely rokon társuk.
- George Grant állítólag régóta készül erre az estére, még igazi médiumot is rendelt, hogy minden tökéletes legyen, nem akarom megbántani, ha ilyen fontos neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése