- Ha kettőnkről kezdek beszélni, akkor te Líz mindig elzárkózol, előlel! Jó volna végre tisztába rakni az életünket. Úgy érzem, szélmalomharcot vívok veled és az idővel. Szeretlek Líz, de nem várhatod el tőlem, hogy végtelenségig várjak rád. És értelme sincs, ha Te nem tudod viszonozni az érzéseim.
- A szakításon gondolkodsz, megértelek, mert Én nem tudok más lenni. Tudom, mennyire vágysz családra és Én ezt nem adhatom meg neked. Most biztos nem!
- Nem értelek Líz! Olyan gyengéd vagy és odaadó. Mitől félsz? Az elkötelezettségtől?
- Egyszerűen nem érzem azt, hogy kell nekem a házasság. Nem akarok még családot! Fantasztikus férjem lennél Tom, ebben biztos vagyok. Magamban nem vagyok az! Lehet, nem olyan feleséged lennék mint akit megérdemelsz vagy amilyennek elképzelsz! Számomra ezek nagyon is komoly dolgok és nem veszem félvállról, ahogy esetleg ezt Tom gondolod. Nem akarok rossz döntést hozni ennyi az egész!
- Miért nem mondod Ki Líz amit szeretnél? Hiszen pontosan tudod a kész választ!
- Hát jó! – Fakadok ki! – Nem vagyok, szerelmes beléd ezt Tudod! Nem érzem azt, hogy egy életen át tudnék veled élni. Ez van! Ez az igazság! Sajnálom! – Szavaimmal fájdalmat okoztam Tomnak, ez egyértelmű, de tényleg jobb így!
- Valahol mindig tudtam, hogy így van, csak reménykedtem benne, hogy változni fog az irántam való érzéseid. – Szemében tengernyi fájdalom! Szerelmes nem vagyok, de a szívem szakad, meg ahogy ránézek. Fájdalmas mosollyal az arcán ölel magához.
- Ne sajnáld Líz! Lehet, hogy Én sem vagyok beléd szerelmes! Minden esetre örülök, hogy megmondtad az igazat. Nem akarok szakítani veled Líz, de nem tudom, hogy meddig és milyen lesz a kapcsolatunk a jövőben! Remélem ezt megérted?
- Igen Tom, megértem és elfogadom a döntésed. Tedd azt, amit jónak látsz! – Hangom elcsuklik, fáj, nagyon fáj nekem. Még szorosabban ölel magához. Istenem hogyan történhet ennyi bajság egyetlen egy nap leforgása alatt.
- Csak szeress, ahogy bírsz, nem kérek mást! – Elhallgatott, mély lélegzettet vett és meg próbálja vissza nyerni erejét.
- Sajnálom! – Felemelem, a mellkasába fúrt fejem szemébe nézve mondom és közben a lelkem ezer darabra szakad.
- Próbáljunk meg aludni egy keveset. Reggel mindent másképp látunk majd. – gyöngéd csókot lehel számra, elfordul, igyekszik elrejteni feltörő érzelmeit.
- Jó éjszakát! – köszönök el, és olyan mintha végleges lenne a búcsú. Pedig csak a naptól és nem egymástól köszönünk el. De akkor miért ilyen kegyetlen hideg a jó éjszaka puszi.
Az előbbi tűz, ami úgy égetett mindenhol eltűnt és helyébe lépet a szörnyű fagyos érzéketlen valóság! Kínoz a gondolat, hogy mit tettem. Kínlódva teszem fel magamnak újra a kérdést. Miért nem tudom Thomast igazán szeretni? Lelkemben süvít a felismerés! Mert nem Őt szánta nekem a sors. Nekem küldetésem van, és nem azért vagyok még életben, hogy szerető feleséget játsszak. Gyermekkori gondolatok, érzések, törnek fel elmém rég elfelejtett zugaiból. A fantázia ország mezeén járva úgy érzem minden kérdésemre megkapom a válaszokat, ha fel tudom fogni az üzenetét.
Mély sötétség van, természetellenesen tömör fekete valami kellős közepén állok. Hideg levegő, szellő fuvallatként játszik hajszálaimmal. Mit keresek itt? Magam sem tudom. Egy jó ideje gyakran vagyok itt. Mindig csak állók, nem csinálok semmit. Sötét hívogat, de félek, akár csak egy apró lépést is tenni vármelyik irányban. Az idő mintha itt nem létezne! Nem tudom mennyi ideje állók már szinte mozdulatlanul, csak hajszálaim szálnak a szellő szárnyán. Légzésem nehézkessé válik és lassul, fájdalmasan szorul össze mellkasom. Mintha levegő helyett sűrű fekete anyagot lélegeznék be minden egyes levegő vételnél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése