- Jelen lévő nővérek, és orvosok és már biztos Dr. Montoya is tud róla. Sajnálom Líza. – valóban sajnálja, szinte már szánakozva néz rám.
A baj mindig többedmagával jár! Már meg sem lepődőm.
- Mennyünk Jane! – szólítom fel.
Folyóson végig haladva a liftig egyetlen egy szó nélkül tettük meg a szívem a torkomban dobog és Kétségbe ejtő harag tombol a lelkemben. Mint mostanában mindig csak magamtól félek. Ha elszabadulnak az indulataim, akkor nem tudom, hogy mi lesz! Időben a lift is megérkezett. Janét engedtem előre, aki türelmetlenül várta, hogy kövessem, majd belépésem után rögtön nyomta a földszintet jelző gombot. A harmadikról pillanatok alatt leértünk, Jane pillantásából tudtam, hogy mondani akar valamit. Még a lift ajtaja kinyílása előtt megszólalt.
- Érdekes nem is látszol idegesnek. – Mondja hitetlenkedve. – Ha az én volt pasim rendezne ekkora felfordulást, komolyan aggódnék, de Te nem Líz!
Az idegesség Janeból beszéd kényszert vált ki, csoda, hogy volt pár perc, amíg csöndben marad! De valószínű a túlzott ijedség jótékony számlájára írhatom.
Eközben nyílik az ajtó s mi kilépve szemünk elé tárul a klinika folyosója, ami az előtere nyílik illetve az aulába vezet. Itt még békés minden nem látszik, hogy egy dühöngő férfi ripityára törte a berendezést. Mosolyt erőltetek az arcomra Jane felé fordulva válaszolok.
- Látszat csal Jane, minél nyugodtabbnak látszom annál rosszabb a helyzet.
- Akkor nagyon nagy vihar várható, mert, ahogy így elnézlek olyan, vagy mint aki megrendíthetetlen nyugalommal rendelkezik.
Egy kis gondolkodási szünet után folytatja. Pedig jobb lenne, ha hallgatna. – Valóban nincs, mitől félnünk a biztonságiak majd megfékezik, ha tovább dühöngene. – Tekintete csupa kérdés.
- Nem hinném, ha jól emlékszem előbb mondtad, hogy a sarokba dobálta Tom valamennyit. – Mutatok rá a problémára! – Valószínűtlen, hogy meg tudják fékezni.
Szavaim igazi páni félelmet váltottak ki Janéből.
- Figyelj Jane nem kell tovább kísérned menny vissza az osztályra ott nagyobb szükség van rád. – Már épp tiltakozni akarna, de nem hagyok rá időt. – Ígérem, beszélek Tommal! Menny Jane itt nincs szükségem rád.
Ép elég nehéz lesz nekem nem kell, hogy végig nézze és halálra rémüljön ha úgy alakul a helyzet. Egy kis szünet után hozzá teszem. – Mindenről értesülni fogsz, nem marad rejtve előled semmi, itt semmi nem marad titokban.
- Tényleg nem akarod, hogy veled maradjak? – Kérdezi megkönnyebbülten!
- Nem akarom
- Jó akkor fent várlak! Szorítok!
S már fordul is hátra és olyan gyorsan eltűnt mintha előbb nem is sétált volna rémülten mellettem. A folyosó, amin ép sétálok, enyhén elkanyarodik balra. Beérve a kanyarulatban innét az aula hetvenöt százalékát be lehet látni. Megdöbbentő látvány fogad. Cserepes nővények felborítva, falhoz vágva, ami nyomon követhető a falon látható homok maradványok után. S a padlón szanaszét heverő cserép darabok, törött székek, ablakról a függöny letépve, a karnis féloldalasan lóg! Egy szélvihar okozta károkra utal a látnivaló!
Belépve az aulában még szörnyűbb látvány fogad. A pulton eddig békésen heverő papírok, mappák, a számítógép a helyiség közepén összetörve, szétdobálva hever.
Tom nemtörődöm, közönyösen könyökén támaszkodva áll a pultnál. Az őrök tisztes távolságból valahol azon a helyen ahová Tom taszította őket állnak és várnak. Na de mire?
A pultos srác a pult bal szélénél kezébe temetve arccal ül a földön.
Dr. Markovics ideg specialista halk, lágy hangon beszél, Tomtól alig pár méterrel. Akin viszont semmi jelét nem látni, hogy érti, vagy felfogja az orvos szavait. Dr. Montoya a bejárati ajtóban áll és szintén csak figyel. Dr. Markovics hangján kívül nem hallani mást.
Lemerem bármibe fogadni, hogy alig pár perccel ezelőtt valódi csata folyt itt. És nem ennyi bámészkodó volt jelen illetve vette ki a részét, amint látható eredménytelenségbe fullad leszerelési akcióból. A megjelenésem következtében jelentős változás ált be a helyiségben. Mozgásban és hangterjedelemben is egyaránt. Mindenki egyszerre kezdett beszélni és erősen gesztikulálva hozzá! Próbáltam csak Tomra figyelni meglehetősen nehéz volt. A biztonságiak megkönnyebbültek és egymás szavába vágva beszéltek, Dr. Markovics abba hagyta Tomnak intézett szavait és immár hozzám beszélt. Mindebből alig értettem valamit.
Nagyjából érzem inkább, mint hallom, hogy mindenki a saját véleményét mondja és örömét fejezi ki hogy végre előkerültem! Hol Tomot, hol pedig az igazgatót nézem. Most ők ketten érdekelnek a legjobban! Tom még mindig a pultnál áll zavaros a tekintete, ijesztő ez nem az az ember, akit én ismerek. Dr. Montoya pedig beszédes szemével fenyegetően grimaszba fordult szájjal méreget. Elrúgja magát az ajtótól ahol eddig ált és mindenkit csendre int!
- Na végre előkerült a mi kis üdvöskénk aki minden bajt megold! Remélem ezt is. – Teszi hozzá gúnyosan! – Doktornő, most ha megengedi, magára hagyjuk csöppet sem kedves, de annál erősebb barátjával, hogy tisztázzák a nézeteltérésüket. Továbbá megkérném Líz hogy legközelebb ne itt udvaroltasson magának legkevésbé munkaidőben.
Az udvaroltasson szót olyan gúnnyal ejttette ki hogy felment bennem a pumpa! Még egy ilyen arrogáns barommal még nem találkoztam.
A biztonsági őrök közül az egyik valamilyen Adom nem rejti el felháborodását.
- Hagyjuk itt a doktornőt egy ilyen vad emberrel! Ez nem járható út. Ezt nem engedem! – Fakad ki a védelmemre!
Tom olyan haragosan villantja rá tekintetét hogy Adomnak már nem akarodszott a védelmem érdekében egyetlen egy szót sem szólni a továbbiakban. – Megértem, ha a tekintettel ölni lehetne, mi már nem élnénk. És ez alól Én sem vagyok kivétel. Mindenki megnyugtatására át veszem a szót!
- Köszönöm minden jelen levőnek a segítségét, de boldogulok egyedül. Nem lesz probléma. – mondom nyugodtan.
- A folyosó végén van egy kis pihenő szoba, oda bemehetnek megbeszélni a gondjaikat. De utána, ha itt végzett kérem Líz jöjjön, fel a szobámba beszélnem kell magával. – Válaszomat meg sem várva igazgatói arroganciával fordul is Adom felé.
- Az itteni felfordulást pedig azonnal tüntessék el. Ezt magára bízom. – Majd ismét nekem címezve szavait.
- Az azért már most mondom, hogy valakinek a károkat fizetni kell és abban biztos lehet nem a korház fogja. És a takarítás költségeit is kiszámlázom az biztos. Szóval csevegésük alatt erre is térjenek ki, hogy ki fog fizetni. Kinek a nevére állítsam ki a számlát.
- A költségek nem engem terhelnek. Nem tehet felelőssé a történtekért. – Kiborulva dühösen nyilvánítom ki a nem tetszésem!
A vitánkat Tom erős hangja szakítja meg!
- Fogja be a száját mindenki! – ordítja! - Most azonnal beszélni akarok veled Líz. Elrúgja magát a pulttól és megindul felém fenyegetően.
Még mielőtt bárki más csak egy mozdulatot is tett volna, figyelmeztetem a jelenlevőket!
- Senki ne mozduljon! – Hangom, mint az ostor csapódik mindenki fülébe, még Tom is megtorpant. - Már Montoya sem olyan nagy legény!
Figyelmeztetésem csak egy pár másodpercre tartja féken Tomot. Újra megindul felém! Bennem meg életre kel valami ismeretlen erős érzelem, tudom, ha hozzámér ér akkor neki vége! És akkor nekem is. Ugyan azt az erős késztetést érzem, mint azon a szombati délelőttön! Még mielőtt Tom megérinthetett volna sarkon fordultam és elindultam a folyóson amerről jöttem a kis pihenő szoba felé. Gondosan ügyelve a köztünk lévő távolság folyamatos betartására. Tudom, Érzem, ha megérint, nem tudom fékezni magam. Testemet tűzforrónak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése