Mint ha kicsit nedves érzés lenne. Nem vagyok vizes, de még is csillog a bőröm a kezem és mindenem. A testemet végig simítva apró cseppek képződnek és enyhén síkos hatást kölcsönözve neki.
Nem vagyok egyedül ezt eddig csak éreztem, most viszont biztos vagyok benne, de most valami változás ált be a köd sűrűségében, mintha egy helyen oszladozni kezdene. Már nem olyan sűrű és átláthatatlan. Enyhe szellő áramlik, mi megtartja folyamatosságát. Egyre jobban oszlik a fehérség és lassan egy emberi alak sziluettje bontakozik ki. Mozdulni sem merek már csak azért sem, mert előttem egyre jobban megjelenő alaknak virítóan zöld szeme van, olyan gyönyörű és mégis ijesztő. Szabályosan világít, mint egy zöld izzó.
Visszakapva a mozgás készségemet mégsem tudok mozdulni, most nem a fogva tartó erőtől inkább a meglepődéstől és egy kicsit a félelemtől. Egyre közelebb jön a zöld szemű tündér, mert, hogy nem igazi ember az tény és olyan, de olyan gyönyörű, hogy kifejezni nem lehet.
Markáns még is kisfiús vonalak is fellelhetők az arcában, szép vastag ívelt ajkairól szinte lehetetlen levenni a szemet. A zöld szemét kiemeli sötét haja, ami félhosszúságú egyenes vonalú, lazán omlik a vállaira. Micsoda vállakra húúú életemben nem láttam még ilyen szépen kidolgozott férfi felsőtestet. A combjairól ne is beszéljek, lélegzetelállító, még inkább elakad a lélegzetem mikor a férfi tündérem teljes meztelen valójában ott ál egy karnyújtásnyira tőlem.
Teljes csend vesz minket körül, amiben a légy zümmögése is erős hangkitörésnek tűnne ebben a végtelen, cseppet sem kellemetlen csöndes térben. Elbűvöl a két szempár, ami a megjelenésétől fogva folyamatosan engem néz.
Izgató ez a csendes mozdulatlanság, amit csak a fokozatosan erősödő szívverésem tör meg!
Hallom a vér áramlását a szívem ritmikus ütemét, ami a változatosság kedvéért hol a bordáim ellen indít harcot a szabadságáért vagy a lábam között veri örült ritmusát. Felszabadítva
Ezáltal a valahol mélyen elrejtett érzelmeket, a szenvedélyt és a vulkánikus ősi tűzet.
A vágy, mint sok forró talpú hangya, bejutva bőröm alá és ezt az utat kihasználva eljut minden apró kis sejtemhez!
Ki lehet ez a csodálatos teremtmény?? És Honnan jön?? Valóban álmodom, vagy ébren vagyok, képtelenség ez nem lehet a valóság.
Gondolataimból kiragad egy mozdulat sorozat, szinte öntudatlan állapotomban, mert másként nem tudok magyarázatott adni arra, hogy a kezeim automatikusan elindultak. Egyik a melleimet simogatta a másik a combjaim belső felét érintették. Érzéki a hatás a tündér még mindig ott ál és enyhe mosolyra húzva izgatóan szép száját még mindig csak figyel.
Zavarba jövök az arcán átsuhanó mosolytól az addig testem simogató kezeim meg álnak, tehetetlenül húzom vissza őket magam mellé.
Most már zavarónak érzem a csendet, szívesen mondanék valamit, de nem tudok megszólalni, vagy inkább nem akarok, mert félek attól, hogy ha akár csak egyetlen szó is elhagyja, számat ez csodálatos álom a tündéremmel együtt szertefoszlik. Inkább csak hallgatok, és nem szólok egy árva szót sem.
Meglehetősen rövid idő után mégis a kellemetlen érzések találnak utat az érzékeim világában. Most van valami ijesztő ebben a mozdulatlanságba dermedő jelenlétben.
Zavarom is egyre jobban felerősödik, minek következtében szégyellem a meztelenségem, az Övé pedig megrémít. Fentebb csúszok az ágyon és lassú mozdulattal magamra húzom a takarót egészen az álamig. A vágy, ami eddig uralta az egész valómat, elillant mintha soha nem is létezett volna. Érzékeim ismét működnek, ezer százalékos teljesítménnyel most minden idegvégződésem sikítva ordítja. Menekülj! Ösztönösen egyre hátrább húzódok, még nem marad egy tenyérnyi hely sem köztem és az ágy támlája között. Tekintetem a menekülés útvonalát kutatja, de a fehérségen és rajtunk kívül semmit sem látok. Hol vagyok? Merre van a kiút?? Nem tudom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése