Baljós álmok eddig feltöltött összes része egyben :)

A szürke hétköznapok úgy telepednek az ember lelkére, mint friss hó a békésen alvó városra.

Boldogság kéne már nagyon! Azt mondják, a csoki boldogság hormont termel. Ezt nem akarom vitatni, csak kevés a boldogsághoz. Véleményem szerint ehet az emberlánya naponta több kilogramm csokoládét valahogy akkor sem lesz olyan elégedett és felhőtlenül boldog, mint amire valójában vágyik!

Nem is beszélve a nagy súlyfeleslegről, amire így szert tehet. Elégedett lehetnék az életemmel, de nem vagyok az! Valami mindig hiányzik és sosem az, aminek lennie kéne!

   Jó menő kis magánklinikán dolgozom pszichológusként.  Sikeres vagyok, jól is keresek, barátaim is vannak, szórakozni is eljárok velük. Az emberek szeretnek és bíznak bennem , ez nagyon jó érzés.  Igazán szeretem azt, amit csinálok, és ha újra kezdhetném az életem, akkor is ezt az utat választanám! Vőlegényem Thomas Garson, magunk között Tom, nagyon rendes és kifejezettem vonzó férfi, jól megvagyunk egymással. Szeretem vele tölteni a szabadidőmet és az ágyban is jó vele. Igaz nem remeg a lábam, ha meglátom és a szívem sem akar hozzá repülni, de szeretem vagy legalábbis Ő az első olyan férfi az életemben, aki fontos lett  számomra . A házasság is szóba került már köztünk , persze ezt a témát Ő az, aki egyre jobban szajkózza. Nem érzem úgy, hogy egy életen át tudnék vele élni. Izgalomra vágyom, a mindent elsöprő vágyról álmodom. Tőle ezt nem kaphatom meg, de amit igen az a szeretet és a biztonság, egy életre szóló társat a személyében. Sokszor kérdeztem már magamtól, hogy nekem tényleg erre van szükségem. Az eszem azt mondja igen, a lelkem, ami gyerekkorom óta lázad az elmém ellen pedig azt, hogy nem. Én más vagyok mit a többi ember.

Gyerekként ezt el is hittem és nagyon jó volt néha az álomvilágomban élni, és elképzelni a lehetetlent.

Felnőttem! Végérvényesen. Már nem léteznek azok az örült kalandok mit kislányként fantáziáltam magamnak. Elmúltam harminc, komoly, érett nővé váltam, aki nem hisz már a mesékben.

Gondolataimból a telefon csörgése ránt vissza.  Át gurulok az ágy másik oldalára a párnán átnyúlva az éjjeli szekrényen lévő telefonkagylóért. Még fülemhez emelem, lázasan jár az agyam, nem felejtettem-e el valamit. Mostanában ez gyakran előfordul velem, kicsit szétszórt vagyok! A vonalban ismerős férfihang hallózik.

- Szia Tom! – szólok bele vidáman. Jól esik a hangját hallani. Mostanában Tom ritkábban hív, sok munkája van, nem ér rá! Mondja Ő, amit nem hiszek el neki!

- Szia Lizi! Nem hívlak túl korán? Tudom, szabadnapodon szívesen alszol tovább!

- Nem már hajnal óta nem tudok aludni! – Mért hívsz?

- Mi ez a számonkérés talán nem hívhatom fel az örülten szexi barátnőmet, amikor csak jól esik?

- Jaj Tom hagyjuk már ezt! Utóbbi időben nagyon ritkán van kedved a te szexi kis barátnődet felhívni és udvarolni neki egy kicsit. Szóval biztos van más oka a hívásnak.

- Hát igaz, hogy nem csak bókolni akartam! De azért még nem jelenti azt, hogy nem mondok igazat! A lényegre rákérdeztél, azért hívtalak ilyen korai órában, mert George Grant kollégám egy kis összejövetelt tervelt ki a barátai számára. És valami szeánszról hebegett valamit, igen sokat sejtő vonásokkal a képén. És hát arra gondoltam lenne-e kedved eljönni velem? Ma este hét órára kaptunk meghívást.

- ÁÁ Mióta is szereted a szeánszokat? Ha jól emlékszem téged a hideg is ráz ha csak szóba kerülnek a szellemek vagy bármely rokon társuk.

- George Grant állítólag régóta készül erre az estére, még igazi médiumot is rendelt, hogy minden tökéletes legyen, nem akarom megbántani, ha ilyen fontos neki.   ( eddig blogban)

- jobb ötletem van kimented magad a meghívás alól és nálam töltöd az éjszakát. Hiányzol és rég voltunk már együtt kettesben. – fölösleges minden szó azt hiszem, biztos vagyok, hogy száz százalékra mondta, hogy ott leszünk anélkül, hogy megkérdezett volna. És mindig Ő mondja, mostanában nem vagyok, olyan bájos, mint a kapcsolatunk elején és hűvös vagyok meg ilyenek. Akkor miért akar egy olyan eseményre elmenni, amit szívből utál. Ahelyett, hogy velem bújna össze.

- Jó nem bánom – mondom kicsit kedvetlenül. -  Akkor gyere értem háromnegyed hétre ..

- Nem jó ezt már mondani akartam nem lesz annyi időm, hogy érted mennyek. Ott kéne találkoznunk. Remélem nem probléma?

- Remek! Gondolom, nem kell nagyon kiöltözni?

- Hát kérni szeretném, hogy azt a fekete rucit vedd fel amit tőlem kaptál a farsangi bálra! Az olyan boszorkányos. Valahogy menni fog az este hangulatához. Úgy tudom, többen igazi kis csemegével készülnek a nem minden napi alkalomra. kiengedve viselnéd, a gyönyörű szép hajkoronád az maga lenne a tökéj.

- Hát megnézem, mit tehetek, sőt támadt, egy ötletem a lábam közé kapom a seprűm és azon repülök, hogy még jobb legyen a jelmez akár egész este ott hordom majd, hogy a bolond rendőr barátaid jól érezzék magukat. – Lenne még pár keresetlen szavam, de inkább nem szólok, mert hallom, a vonal másik végén mély sóhajok hagyják el Tom száját, és nem akarom még jobban felhúzni. Ha ennyire fontos neki, akkor elmegyek. Na, bum, egy ilyen este is kell néha.

- Neked Liza soha nem tetszettek a barátaim, nem értem mi bajod velük? Soha nem értettelek, mért vagy ilyen ellenséges velük! De nem akarok veszekedni! Akkor hétkor találkozunk! Most mennem kell. Szia!

- Kérlek, ne haragudj! Ott leszek! Szia!

      Mostanában csak veszekszünk. Az a kevés alkalmakkor, amikor együtt vagyunk. A legsűrűbben előforduló téma a család! Megértem, hogy ne érteném, Tom már elmúlt harminchét éves, meghitt családra vágyik sok gyerekkel. – Hiszen Én sem leszek már fiatalabb, szokta mondogatni, szomorkás mosollyal az arcán.

Én viszont nem akarok gyereket és férjhez menni sem! Ez, ami most a legjobban zavarja Őt.

Gyakran mondogatja, hogy a biológiai órám nekem is ketyeg nem csak neki, és mikor akarok szülni? Ezt mindig úgy mondja, mint ha nem lennék tökéletes tisztában a gyermekvállalás időkorlátaival! De harmincegy évesen azt hiszem, nem vagyok elkésve! Bőven van még időm, sőt akár egy regiment gyereket is szülhetnék neki ez idő alatt.

       Az este még messze van, addig fen marad időt takarítással fogom tölteni, mert ahogy így elnézem a kis lakásomat, többek között a konyhát és a fürdőt hát lesz munka vele bőven. Az elmúlt hetekben szinte folyamatosan dolgoztam a klinikán és még ügyeletet is többet adtam a szokottnál. Szabadidőmben pedig a helyi iskolában vállaltam a nehezen kezelhető gyermekekkel való elbeszélgetést. A szabad estéimet, Tomnak köszönhetően elég sok volt az utóbbi hetekben, A kis Robikával foglalkoztam, akinek súlyos személyiség zavara van és nem hajlandó elhagyni a lakást. Ezért járok hozzájuk személyesen. Amikor csak tehetem. Meglehetősen kimerítő tudott lenni. Mire haza érek szinte hulla fáradtan készítettem vagy rendeltem vacsorát majd egy kis pancsi utána irány az ágy! Rendszerint elalszom rögtön.

Viszont az álmaim azok rendesen kiborítanak mostanában. Vagy szörnyek üldöznek, néha sírva ébredek, de arra már nem emlékszem miért sírtam. Volt nem rég olyan álmom is amikor szörnyű veszélyben voltam, nem láttam semmit, de tudtam, hogy ott van és bármikor rám támadhat.  Előfordul szintén nem ritkán, hogy szexuális kalandokba bocsátkozok ismeretlenekkel. Hát nem is ismeretlenek, hiszen nem látom, ki a pasi csak érzem! Rendkívül frusztráló tud lenni. A szexuális életem rendben van, és pszichológusként tudom, hogy nincs okom ezen a vonalon keresni a baj forrását! De valami még is van! Hiába fekszem le időben, még is mindig fáradtan és legyengülve ébredek. Az agyam nem pihen és ez által a testem sem.

Mindenem fáj reggelente és nem értem miért. Párnapja beraktam egy videó kamerát a szobámba, hogy minden éjszaka bekapcsolom, hátha akkor választ kapok mit is csinálok alvás közben, ami ennyire kimerít. Még soha nem kapcsoltam be! Talán félek, hogy valami olyasmit látnék benne, aminek nem örülnék!  

    Gondolatimba merülve szinte szárnyalt az idő, takarítással, rekord gyorsassággal végeztem. Már nyoma sincs a káosznak, végre rend és tisztaság uralkodik pici kis hajlékomban.

Gyomrom korgása figyelmeztetet, még nem ettem egy falatot sem. Pedig hajnal 4:25-perctől fent vagyok, Most pedig délután két óra van! Nincs kedvem egyedül ebédelni. Jó lenne egy kis csajos délutánt tartani. Gondolatomat tett követi, már tárcsázom is kedvenc barátnőm Erika számát. Hátha sikerül egy kellemes pár órát eltölteni vele!

A telefon kicsörög – Üzenetrögzítő bekapcsolása eléggé kedvem szegte! Nem indult jól a nap és folytatás sem ígérkezik valami jónak!

Újra hívom, hátha szerencsém lesz! – És igen Már hallom is Erika kedves hangját!

-                     Szia Lizi! Rég halottam felőled. Mi van veled?? – Jó hallani ez a csaj most is nevet. Mindig jó kedve van. Ismeretségünk ideje alatt soha nem láttam szomorúnak. Pedig neki is vannak rossza napjai. Még is mindig csupa kedély és báj! Irigylésre méltó természet.

-                     Helló! Gyors leszek azért hívtalak, hogy lenne-e kedved és időd velem ebédelni közben dumcsizni egy kicsit?

-                     Hát persze! Én is örülnék, rég találkoztunk. Ahogy ismerlek, már ötleted is van hová szeretnél elmenni?

-                     Mit szólnál a fogadó a kalózhoz. Kis vendéglő kint a város szélén! Helena város talán a legeldugottabb részén van, néha nem is értem hogyan éri meg nekik.

-                     Ha olyan eldugott, akkor hogyan akadtál rá? Vagy ajánlotta valaki???

-                     Egyik éjszaka rémálmom volt és utána nem bírtam vissza aludni. Nem találtam a helyem. Így felöltöztem és lementem sétálni egy kicsit. Egyszer csak ott találtam magam a vendéglő előtt. Természetesen már zárva volt, de azóta nagyon szeretnék elmenni, megnézni milyen is lehet!

-                     Jó akkor értem jössz vagy érted mennyek?

-                     Érted megyek! Ha megfelel, akkor háromra nálad leszek!

-                     Rendben akkor várlak! Szia!

-                     Erika!

-                     Igen!

-                     Szerinted boszorkánynak nézek ki? – A jól ismert nevetés hallatszik. – Bolond vagy! De az tény, hogy néha elég fura tudsz lenni. Iparkodj ne keljen sokat várni! Nem fogok unatkozni úgy látom! Szia Liza!

-                     Szia ! Mindjárt ott leszek!

    A lakás tiszta már csak magamat kell rendbe szedni és egy rendkívül jó délutánt fogok eltölteni a legjobb barátnőmmel. Erikát még az egyetemről ismerem,. Már akkor nagyon jó barátnők voltunk. Azóta Ő lett a város legjobb gyermekorvosa. Ez nem is lehet kérdéses az Ő kedélyével, tudásával senki nincs ebben a városban, aki vitatni tudná vagy akarná. Erika már megtalálta élete párját, kivel kiegészítik egymást. Milyen jó érzés lehet biztosan tudni és nem kételkedni abban, hogy a számodra  igazi a nagy Ő életed párja.

Tom jut eszembe! Kettőnk kapcsolata, egy kicsit kiábrándító. Főleg ha Erikákéra gondolok.

Ahogy párja Jeremi Henving ránéz az maga a szerelem és a szeretet megtestesülése. Most biztosabban érzem nekem nem Tom az igazi, de akkor miért vagyok vele? Inkább félre söpröm most feltörő gondolataimat a párkapcsolatomat érintően. Ma délután nem akarok kellemetlen dolgokkal foglalkozni arra ott lesz az este! Anyám még milyen este!

A Zuhanyzással gyorsan végzek, felkapom gyorsan a ruháimat egy halványzöld garbót és egy fekete bőrnadrágot. Egy kis smink s már kész is vagyok. Elégedetten nézem tükörképem!

Sötétbarna derékig érő hullámos hajam lágyan omlik a vállaimra. Arcom ovális alakú, szemem barna, néhol alig észrevehetően zöld is található benne. Barna bőrömre nem nagyon kell alapozó!   Vastag ívelt ajkaimra felkent világos piros rúzs még jobban kiemeli teltségét.

Most az egész hatást nézem a tükörbe, a testalkatom inkább a telt karcsú kategóriába tartozik , de valójában inkább gömbölyded vagyok. Kerek dús melleimet kiemeli a garbó testhez simuló formája. Derekam karcsú, csípőm kicsit széles a fenekem nem almára inkább körtére hasonlít. Elégedett vagyok az összhatással. Azok kevesek közé tartozom, akik valóban meg vannak elégedve önmagukkal, és külsejükkel. Így már nem marad más hátra, mint kabátot venni és már el is kezdődik a nap legkellemesebb része!

-                     Ekkor még nem tudtam, hogy nemsokára az egész életem a fejetetejére ál és mind az amiről eddig álmodtam valósággá válik. A jók és rosszak egyaránt!

Végig hajtok a városon így péntek délután sincs nagy forgalom. Alig tízperces vezetés után megérkeztem.

Kisem kel szállnom, Erika már várhatott, mert ahogy megálltam a ház előtt Ő már zárta is az ajtót és mosolyogva indul az autóm felé. Fülig ér a szája, mint mindig! Behuppan mellém az ülésre.

-         Szia ! – köszöntöm.

-                     Szia Liz! – Válaszol, hátra dobja a táskáját,  a kabátját az ülésre és már fordul oda , hogy két puszit nyomjunk egymás arcára.

-         Na tipeghetünk? – kérdezem mosolyra váltva!

-         Igen! De előbb áruld el hol találtad azt hogy is hívják kalóz fogadót?

-                     Fogadó a kalózhoz! Javítom ki a téves megnevezést. – Az ódon városrész szélén van. Remek kis hely. Nem rég fedeztem fel. Kívülről egy átlagos kis épületnek tűnik, de belülről olyan, mint egy kalózhajó! Csodaszép!- Emlékeimben felidőződik milyen hangulatosnak véltem akkor este.

-                     Hát Líz Én utána néztem a neten és nem találtam ilyen nevű, sőt azon a környéken pedig semmilyen vendéglőt. Hogy találtál rá?

-                      

Rossz érzésem van! Ahogy Erika kételyeit hallgatom furcsa hideg borzongás árad szét rajtam. Nem a legkellemesebb ómen egy jó program előtt. Inkább a kérdésére koncentrálok, felidézve a felfedezés körülményeit.

-                     Vasárnap nehezen is aludtam el, nagyon rosszat álmodtam olyan rémálomfélét. Utána nem tudtam már vissza aludni, csak hánykolódtam az ágyban., ezért felöltöztem gondoltam lemegyek, sétálok egyet. Jó sokáig barangoltam a Parti Sétánytól egész az ódon városrészig. Gondolataimba merülve egészen amíg felnéztem és ott voltam előtte. Akkor már zárva volt, egy kis lámpa bevilágította a helyiséget. Nagyon tetszett, Sokáig néztem, már akkor eldöntöttem, hogy hamarosan eljövök ide újra. De valahogy elfelejtettem. Akkor jutott eszembe mikor kérdezted hová akarok menni. Különös! Majd meglátod milyen remek hely! Mindjárt meg is érkezünk!

-                     Valóban különös, de alig várom, hihetetlennek tartom, hogy itt kint a semmi szélén működjön egy étterem! Ha viszont láttad, akkor biztos ott van!  Mond mi a baj köztetek Tommal? Azt ne mond, hogy nincs semmi, engem nem versz át, ahhoz már nagyon jól ismerlek.

-                     Semmi! - Mondom, még mielőtt befejezi a mondatot! Már jó ideje haladunk, már rég oda kellet volna érnünk. Helena várost is elhagytuk, de a vendéglőt nem láttam sehol. Képtelenség, hogy gyalog ilyen messzire elsétáltam volna. Idegesség uralja egész lelkem, át ragad Erikára, aki szintén hitetlenkedve nézi az előttünk elterülő tájat hol pedig engem. Nincs más választás, vissza kell fordulnom. Nagyon kellemetlen ez a helyzet, de még ha csak az lenne! Zavarba ejtő és őrjítően félelmetes. Kezdek félni magamtól és erre úgy látom, megvan minden okom!

Hiszen az már biztos nincs itt! Lehetetlen, hogy ne vegyem észre! Tehát valami nagy baj van! Ez nem vitatható. Csak Erikának mit mondok??? Lehet, hogy semmit, nem is kell, mert, ahogy elnézem már Ő is tisztába van probléma mivoltával!

Egy gyors manőverrel megfordulok az úton, rendőrtől itt nem kell félni. Erre már a madár is csak tévedésből repül, nem hogy rendőr!

Agyamban most ezer apró gondolat és érzés váltja egymást. Igyekszem mindennek ellenére az útra koncentrálni, meg vallom, nagyon nehezen megy. A kezem remeg, lábaim szintúgy, szívem meg a gyomromba dobog. Kicsit félve Erikára nézek, de Ő csak döbbenten néz, szinte a mozdulatlanságba dermedve figyel kifelé az ablakon. Tudom mondanom, kellene valamit, de értelmes dolgot, sem pedig magyarázatot nem tudok. És ahogy elnézem, Ő sem nagyon akar megszólalni, vagy csak arra vár, hogy mondjak valamit.

Az elsuhanó tájat kémlelem és reménykedek a reménytelenbe. Egy belső érzéstől vezérelve lassítok, Erika rám néz, szemébe csupa kérdés, de most nem foglalkozok vele. Mert meglátok egy ismerős házat az út bal oldalán. Fékezek, lassítok, majd szép lassan leparkolok a romos ház előtt. Még mielőtt Erika csak kinyithatta volna a száját, kiugrok az autóból és gyors léptekkel elindulok az épület felé. Csodálkozással és hitetlenkedés vegyes érzésével állók a döbbenetes tény előtt. Az épület, amit kerestem itt áll előttem! Csak épp romos állapotban! Felismerem ez az a ház, ami fogadónak volt kialakítva. Ami most úgy néz ki mintha a régmúltban vagy a távoli jövőben látnék és nem a jelenben!

Erika eközben mellém ért és csak annyit kérdez!

-         Nem akarsz beszélni róla?

-                      Akarni akarok, csak nem tudom mit is mondhatnék! -  Még mindig csak állók és bámulom a romos épületet, és próbálom megfejteni, hogy mi a fene van velem. Újra felidézem a vasárnapi estét vagy is inkább már a hétfői hajnali órákat. Szeretném, ha a gondolatmenetemnek tanúja is lenne, ezért hangosan kezdem, felidézi mi is történt. Ez által keresve a magyarázatott erre a nem minden napi rejtélyre. – Hát kezdjem az elején! Vasárnap este van megvacsoráztam majd egy gyors zuhanyzás és mentem aludni! Amilyen fáradt voltam ahhoz képest órákig csak forgolódtam az ágyban. Agyam zakatolt, leginkább Tom és köztem lévő kapcsolaton. Hogy mit is akarok, és mi lenne a legjobb nekünk. Kerestem a válaszokat, hogy miért ráz a hideg, ha a házasságra gondolok. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztattak. Elaludtam végre , valami szörnyűséget álmodtam mikor felébredtem utána már csak hánykolódtam az ágyban! Úgy éreztem nagyon késő van már, az órára néztem hajnali három órát mutatott. Elég kiábrándítónak találtam, hogy ott fekszem és képtelen vagyok újra el aludni.

Úgy érzetem egy séta jól esne. Felöltöztem és elindultam. És itt találtam magam, csak akkor ez az épület szépen karbantartott állapotban volt, bent pedig egy fával bélelt helyiség körvonalait láttam  egy kalózhajó belsejére emlékeztetett. Még emlékszem, hogy elterveztem eljövök ide mikor nyitva lesz. Hát ennyi másra nem emlékszem!

Barátnőm elgondolkozva néz, majd megszólal.

-                     Merre mentél vissza? Mert elég messze vagyunk a lakásodtól! Ez a táv legalább két órás sétának kellet, hogy legyen! Feltéve, hogy valóban itt voltál.

-                     Nem emlékszem , nincs semmi más emlék a  fejemben csak az amit elmondtam! De mindegy is, nem igaz , hiszen az a fogadó nem létezik! – Küszködök a fel – feltörni készülő könnyeimmel. Mely úgy fojtogat, hogy megszólalni sem tudok rendesen!

-                     Liz! Figyelj ide nem lehet , hogy ezt az egészet csak álmodtad. – Elég mérgesen nézhettem rá, mert rögtön együtt érzőbb hangon folytatja. – Mostanában Te mondtad milyen furcsákat álmodsz és talán , gondolom, mint egyetlen megoldás feltételezhető, hogy valóban álom volt semmi más.

-         Na és az épület ? Arról vajon honnét tudok!??,

-                     Ez is azt bizonyíthatja, hogy csak a képzeleted szüleménye az egész, hisz a vendéglő nem létezik ! Az igaz, hogy a ház amiből lehetett volna itt van , de ugyebár romos! Figyelj lehet , hogy valamikor erre jártál és a tudatalattidban elraktározódót az épület képe.

-                     Lehet ! Valóban lehetséges elméletben! Mindig szerettem volna egy ilyen kávézót! Nem gondolod úgy , hogy azért ez több mint fura.?, - Bár szerettem volna minél előbb lezárni ezt a beszélgetést . Magamban komolyan foglalkoztatott a dolog és nem hittem el az az egyszerű magyarázatott, hogy csak egy álom! Rá fogok jönni mi történik velem. – De Erikának csak ennyit mondok!

-                     Sajnálom, így az ebédünk is elúszott az álomvilágommal együtt. Mennyünk! Haza viszlek. – Mondandóm alatt végig Őt néztem, kerülte a tekintetem, zavarodottság és ijedséget látok rajt. Amit igen csak zavart mosolyával leplez, de már késő. Észrevettem és ennek következtében még jobban elhatalmasodott rajtam a tudásszomj és a félelem.

Lassan visszaindulunk az autómhoz, közben Erika vidámságot színlelve a következőket mondja!

-                     Sült csülköt készítettem párolt káposztával és krumpli pürével, szívesen vendégül látlak közben pedig megoldást keresünk a történtekre. Na mi a véleményed??? – Kérdi és együttérzése jeleként kedvesen megérinti a vállam.

-                     Köszönöm a meghívást, de nem fogadhatom el. Estére meghívásom van egy összejövetelre és még rendbe kell kapnom magam , nem csak külsőre sokkal inkább agyilag. De köszönöm, mondom én is mosolyogva.

-                     Enned azért kell valamit, nem mehetsz éhgyomorral szórakozni, még a végén úgy kaparnak fel a padlóról! Tommal mentek valahová???

-         Igen ! Az egyik kollégájánál lesz egy kis összejövetel szeánsszal fűszerezve!

Nem sok kedvem van elmenni főleg az előbb átélt események után. Megígértem Tehát elmegyek és reménykedek benne, hogy hamar eljöhetek. – E közben megérkezünk Erikáék háza elé! Legszívesebben mennék már tovább, de érzem barátnőm nem hagy csak úgy elmenni. Már nyitja is a száját!

-                     Beszélni szeretnék veled! Kérlek, gyere be! Ha nem vagy éhes nem kell enned, nem fogom erőltetni, felnőtt nő vagy nem szorulsz az anyáskodásomra.

-                     Jó! – Csak ennyit mondtam és már szálltam is ki az autóból, inkább megadtam magam, mint hogy a kérlelésest keljen tovább hallgatnom. Jó mondás hagyd magad és előbb szabadulsz, most Én ezt a jó bevált taktikát választom. Megadóan, mosolyt erőltetve arcomra, bevárva őt, együtt indultunk a ház felé!

        

       Forgalom nem számottevő így gyorsan haladok, gondolataim Erikával folytatott beszélgetésen jár! Nagyon feszült volt egész idő alatt és azt éreztem, miattam ilyen, hogy engem félt. Váratlanul ért az örömhír nem erre számítottam, mikor közölte, beszélni akar velem.  A nagy sürgésforgás közepette csak úgy dőlt belőle a szó, még nemes egyszerűséggel egyszer csak minden bevezetés nélkül kijelentette! Gyereket várok! Tizenkét hetes terhes vagyok. Ma fogom megmondani Jeremynek. Elfelejtve a gondjaimat boldogan öleltem meg Őt. Ez csodálatos, mindig nagy öröm a gyermekáldás! Boldogsága rám is átragadt és a beszélgetésünk is sokkal vidámabb és gördülékenyebb lett. Szóba került Thomas és a kapcsolatunk, Elmondtam mennyire bánt, hogy egyre jobban eltávolodunk egymástól, és, hogy azon gondolkodok, le kellene zárni a kapcsolatunkat addig amíg, kedveljük egymást. Nem megvárva a kapcsolat teljes végét. Az senkinek sem jó! Úgy elment az idő, észre se vettem, órára nézve láttam, félhat is elmúlt akkor szinte ledöbbentem, kapkodva összekaptam magam, gyors puszi Erika arcára és már rohantam. Tényleg nem sok időm marad, hogy elkészüljek a ma esti szeánszra.

Ha valamit nem szeretek az a rohanás. Viszont most másból sem állók, rohanok zuhanyozni, szekrényből a ruhákat szanaszét dobálva keresem az alkalomra kért fekete ruhát. Még jó, hogy legalul volt. Sietve kapom fel és már rohanok ismét a fürdőbe, kell egy kis mink.

Hajamat gyorsan fényesre kefélem, szemem vastagon kiemelem fekete tussal, Lilás árnyalatú szemhéjfestéket viszek fel ami még jobban kiemeli nagy barna szemeimet. a számra erős piros, inkább vörös rúzst. Még egy utolsó mustra a tükörben, arcom rendben, ruha ott feszül ahol kell, és azt enged látni, ami még nem kihívó, de figyelemfelkeltő hatást kölcsönöz a ruha viselőjének. Szóval pont tökéletes.

A tükörből egy valódi boszorkány néz vissza rám! Elégedett vagyok, az összhatással egy kis fekete szandál teszi teljessé az öltözékem.  Mínusz fokok uralkodnak oda kint, meg fogok fagyni!

Ezen merengeni már nincs idő, fél hét is elmúlt már és Georgék legalább 10 percre laknak tőlem. Elkésni nem szeretek, így felkapom a fekete szövet kabátom, előre kikészített apró gyöngyökkel díszített kis táskát, elkészültem, indulhatok.  

    Georgek (laci) a belvárosba laknak egy ötemeletes téglaház ötödik emeletén. Még nem voltam eddig náluk, csak összefutottunk egy párszor. George feleségét Barbarát ismerem, ugyan ahhoz a fodrászhoz járunk. Gyakran futottunk ott össze, kedves nő, mindig jókat beszélgetünk amolyan női dolgokról.

Meglehetősen rövid idő alatt odataláltam, parkolóhelyet sem volt nehéz találni. Tom autóját nem látom sehol a közelben. Pedig reménykedtem benne, hogy már itt lesz, és kint fog várni rám. Tévedtem! Jobblett volna, ha együtt megyünk fel. Órámra nézek elmúlt hét óra, sietősre fogom lépteimet, de legszívesebben csigalassúsággal tipegnék elodázva a belépés számomra kellemetlen érzését. Mindennek ellenére kapkodom lábaimat, mert csontig hatoló hideg szél fúj. Januárban ez nem szokatlan csak az öltözékem nem megfelelő az időjáráshoz! Viszont, ha azt nézem, hogy nekem egy sírruha sem lenne ideális viselet, akkor már szinte mindegy miben vacogok. Legalább huszonöt fokra vágyom szikrázó napsütésre egy barna hajú, kék szemű napbarnított pasira, aki a tengerparton napolajjal kenegeti a hátam! Ehelyett mi van? Mínusz öt fok a pasi sehol és még a hó is szálingózni kezd. Ha ez nem lenne elég, ahogy közeledem a háztömbhöz úgy árad szét a sejtjeimben a rossz előérzet. A hidegtől is borzongok, de van más jellegű hidegrázás, amitől minden szőrszálam az égnek áll. Mint Tom cicája mikor veszélyt érez! Már meg sem lepődőm az elmúlt egy hónapban nem volt olyan nap vagy éjszaka mikor ne éreztem volna. Lehet kezdek becsavarodni. A jó hír az, hogy teljesen megbolondulok már nem fog zavarni. Addig pedig valahogy csak kibírom épp ésszel.

   Lift helyett lépcsőn mentem fel az ötödikre, elismerem nem volt jó húzás. Igaz így a mai estéből lefaragtam pár percet, ezért cserébe jutalmul kaptam egy kis izomlázat. Hát melyik jobb azt lehet, vitatnám, ha érdekelne valakit. Lihegve állok Gerogék ajtaja előtt, egy kis időre még szükségem lenne, hogy lecsillapítsam szívverésem, na meg a légzésszámom normalizálódjon.

Az égiek nem ilyen kegyesek, már nyílik is az ajtó és Tom szép kék szemével találom szembe magam.  Mosolya elbűvölő mint mindig! Bentről zeneszó és emberek nevetése, beszéd foszlányai hallatszanak, Ami így összehatásban inkább ricsajnak, zajnak tűnik. Ez még jobban elriaszt a belépéstől. Tom nem ragad karon ez által húzva befelé, valószínű elfutok.

-                     Szia édes már vártunk nagyon. – Mondja közben puszit nyom az arcomra. – Milyen kellemes az érintése mennyivel jobb volna nálam összebújva tölteni ezt az estét. Bár nem érzünk egymás iránt örült vágyat még is jó lenne magamban érezni. A mindent elsöprő kéj, lehet nem is létezik. Bőrnadrágjában fehér gallérnélküli ingjében olyan, izgató. Köszöntésére hosszú forró csókkal válaszolok. Magamat is meglepve ezzel, a szabad érzelem kinyilvánításom szokatlan, meglepő fordulatot eredményez mindkettőnk számára. Tom viszonozza a csókot szenvedélyesen, és egy pár másodpercre elfelejtem, hogy nézőközönségünk van. A meglepő nem az, hogy nyilvánosan csókolom meg a párom, hiszen ez nem először fordulna elő velem. Nem vagyok szégyenlős és prűd sem.  Igazán az a furcsa, hogy nem Tom volt az akire ilyen erősen reagálok. Sokkal inkább olyan érzés, mint ha valami régen elfelejtett vagy soha nem létezett tűz gyúlt volna a lelkemben. Csókunkat megszakítom, szégyenlős mosollyal fordulok a társaság felé, akik arcán csintalan nevetés játszik. Idő közben Tom is magához tér a döbbenettől és igyekszik mindenkinek bemutatni, akit még nem ismerek. Néha mikkor pillantásunk találkozik csodálkozást és kérdések zömét látom tekintetében. Ismerősöktől ujjbab barátátoknak mutatnak be, közben egy szót sem tudtam Tommal váltani.

Végre mindenki tudja ki vagyok és elméletileg Én is tudom ki kicsoda , kivel van és egyebek. Bár jó ha a társaságnak egy negyedének emlékszem a nevére , foglalkozására és hasonlókra.

Micsoda megkönnyebbülés önti el szívem mire vége az udvarias csevejnek Georgével és kedves nejével. Kedvelem Őket meg minden és el kell ismernem remek társaságot sikerült összehozniuk. A hangulat jó, még az is meglehet, hogy jól fogom érezni magam. Lehet, hogy mind ezt az a két pohárpezsgő mondatja velem, amit a körsétánk alatt belém tuszkoltak a remek házigazdáink. Kiderült, hogy akit George felkért médiumot Luigi, lemondta a felkérést. De sajna küld maga helyett egy boszorkányt, médiumot, aki szerinte legalább annyira jó, mint Ő maga!

Tekintetemmel Tomot keresem, a nagy ismerkedés alatt sűrű elnézés közepette elillant gyorsan mellőlem. Meg is találom a kollégáival félre húzódva komoly beszélgetést folytatnak. Ez látszik rajtuk, meglehetősen izgatottak, sőt mintha vitatkoznának valamin. Tom megérezhette, hogy Őt figyelem, mert felém néz., hirtelen mosolyogni kezd,és lelkesen integet. Erre társai is felém néznek, az ő arcukon nem látok semmit, ami arra engedne következtetni, hogy jó kedvük lenne. Inkább olyan képet vágnak, mint akik valami rossz és veszélyesbe törik fejüket. Különös mi lehet ilyen fontos és már megkérdőjelezem a „buli” valódi okát. Szándékosan fordítok hátat a gondterhelten tűnő társaságnak, majd az összegyűlteket veszem jobban szemügyre.

Úgy húsz – huszonöten lehetünk összesen. Észreveszem Barbarát, hogy felém közeledik, Valójában tényleg jól esne egy kis beszélgetés. Néha olyan megmagyarázhatatlan érzések áramlanak bennem. Nézem az embereket és némelyikről kiráz a hideg, van, akitől kellemes meleget érzek és van olyan is akitől szinte megfagyok. Lényegében jóval többet látok mint amit kellene, nem tudom szavakkal kifejezni. Amolyan belső szem úgy érzem nekem valahogy, valamiért van, kábé egy hónapja, hogy érzékelek ilyesmiket! Itt van például az fiatal pár akik megalítják a felém vezető útjában Barbarát. Beszélgetésbe elegyednek egymással így bőven van időm alaposan szemügyre venni őket! A párocska nő tagja, ha jól emlékszem Evelinnek hívják George unokahúga, aki gyakorlaton van épp náluk. Kedves nem szép arcú lány, úgy huszonkét évkörüli lehet. Tekintete nyílt, szép nagy szemei vannak, a tartása kecses, összhatásban csinos, aranyos, kedves lánynak látszik. Viszont ha hallgatok az ösztöneimre, akkor már egy unalmas, féltékeny, hisztis, életunt nőt látok. Valószínű csak Én látom Őt ilyennek vagy is inkább a lelkét és nem is a külsejét érzékelem.

A párja az Ő nevére nem emlékszem. Teljesen középszerű pasi kinézetre és belsőleg még inkább. Szerintem abszolút nem illenek össze. A srác komoly sérüléseket szerezhet ettől a nőtől. Na de ez nem az Én dolgom!

Most Barbarát veszem jobban szemügyre, Ő viszont vidám, temperamentumos, nyílttekintetével igazán kellemes jelenség. És mégsem! Hidegnek érzem és keménynek. Lelkében olyan, mint egy jégszikla. Kiábrándító! Magyarázatot még mindig nem találok a bennem lezajló változásokra, de előbb utóbb rá fogok jönni mi, történik velem!

Barbara mellém lép és hálával tartozom neki, hogy kirángatott a meglehetősen misztikus gondolatmenetemből.

-                     Líz! Drágám! Nem is mondtam még milyen jól nézel ki ma este! Tom említette, hogy egy boszorkányt ismerhetünk meg benned. És milyen jól mondta! Tényleg van benned misztikum a kisugárzásod egyértelműen erre enged következtetni. Az igazat megvallva. – Sokat sejtően nevet! – Épp előbb beszélgettem George unokahúgával és párjával, aki szerint Te nagyon szexis vagy! És meg kell vallani nem Ő volt ma az egyetlen, akik szerint így van!

-                     Köszönöm Barbara, de túlzol. – Valamivel eltereljem a szót rólam, kérdezek tőle más vonatkoztatásban. – Tudjátok ki lesz a médium akit Luigi küld maga helyett? És mikorra várható?

-                     Linodé azt hiszem így hívják a csajt. Kilencre ígérte magát! Addig már csak tízperc van!

Jut eszembe Líz hiszel a szellemekben? Az tudom, hogy Tom nem és ki nem állhatja ezeket a dolgokat, csak George miatt jött el.

-                     Igen Én hiszek abban, hogy ez a világ nem olyan, mint amilyennek mi látjuk, Gyerekkorom óta így érzem. De ne kérdezd miért, csak érzem és ennyi. - Elárulnád nekem, hogy miért fontos ez az este a szeánsszal egybekötött, munka értekezlet Georgnak???

-                     Milyen munka értekezletről beszélsz? – Barbara szemöldökei magasra szaladnak és értetlenkedve néz rám! Majd tekintete a terem egyik sarka felé vándorol, arra nézek én is. Pasik még mindig ott tömörültek arcuk ugyan olyan gondterheltnek tűnik ment legutóbb.

-                     Megérkezésem óta csak ott álnak és beszélgetnek, néha vitatkoznak, őszintén nem nagyon tetszik ez nekem! Te mit gondolsz? – fordulok ismét Barbara felé!

-                     Annyit tudok, hogy mostani megbízásuk nagyon komoly lehetőségeket rejt számukra, meg nem mennek jól a dolgok! George alig volt itthon az elmúlt három hétben, ha jól tudom Tommal és a többiekkel is ez a helyzet!

-         Neked sem mond, George semmit miben nyomoznak?

-         Nem csak a szokásos „ A munkáról tudod nem beszélhetek”.

-                     Remek! – mondom és fürkészve figyelem Barbarát, van egy olyan érzésem, hogy nem mond igazat, többet tud annál, amit nekem elmond. Sokkal többet! Az arcán  átsuhanó árnyékok is ezt a feltételezésem támasztja alá, de vajon mit tud, amit Én nem? – Látod, igazam van! Ez valóban a munkáról szól és nem a baráti duma parti egy kis misztikával fűszerezve. Ügyesen kitervelték össze hívják a bandát a nők boldogok, hogy végre rájuk is jut idejük a párjuknak. Ők meg látszatot igen rosszul fenntartva ugyan csak dolgoznak!

-                     Gyere Líz mennyünk nézzük meg mi olyan fontos nekik, hogy így hanyagolnak minket. – Válaszomat meg sem várva ragad karon és húz magával a termen keresztül, arra a kis ficak felé ahol párjaink bujkálnak.

-                     Szerintem nem kéne zavarni Őket. – Mondom, de közben örülök, hogy megzavarjuk őket és, hogy ezt nem és kezdeményeztem.

Felveszem házigazdánk lepésének ütemét és finoman kirántom a karom a kezéből, Teszem ezt, azért mert nem tűröm senkitől, hogy karon ragadjon és húzzon maga után.

De a lényegesebb az volt, hogy érintése kellemetlen érzéseket keltettek bennem. Lelkem teljesen lázadozott ellene. Átvágtunk a nappalin egyenesen a kiszemelt sarok felé haladva immár Barbarával egymás mellet. Már egészen közel voltunk a célunkhoz mikor a pasik kiszúrtak minket, egyből sejtve, hogy vége az eszmecseréjüknek.

George és Tom felénk fordultak, arcukon kedves mosoly,  a többiek is észrevettek bennünket, de az Ő arcukon nem volt egy szemernyi mosoly sem. Inkább csalódottságot látni rajtuk, főleg Péteren volt nagyon jól látható!

Péter volt a kis csoport és a nyomozás felelős vezetője. Talán érthető a reakciója!

Kíváncsiság egyre jobban marja lelkem. Vajon milyen ügyben nyomoznak, és mi lehet a baj?

Mert, hogy van az egyértelmű. Most már mindenkinek sikerült egy kis mosolyt csalni ajkaira, csak a szemük nem változott. Ugyan olyan gondterhelt volt, mint leg előbb!

Szerettem volna valahogy véget vetni ennek a zavaró hangulatnak. Kellemetlen, hívatlan vendég, hát úgy érzetem magam. Közelebb mentem Tomhoz és hozzábújtam. Szemem bele fúródott az Övébe. És már csókoltam száját, mint aki másként nem kap levegőt. Szenvedély lángolt, csak azt nem tudtam, hogy mi táplálja a tüzet.

Csókunkat George hangos nevetését kísérő csípős megjegyzése zavarta meg.

-                     Még, hogy a munkától fáradt, inkább a kimerítő éjszakák, mellesleg ilyen punciig hatoló nyelves puszit sem volt szerencsém eddig látni.

-                     Attól azért még odébb volt- mondtam nevetve. Tom is velem nevet, szeme ragyog. Fülemhez hajol és bele súgja a következőket!

-                     Megőrjítesz, most rögtön haza viszlek, és addig szeretkezek veled, amíg kimerültségtől már mozdulni sem fogsz tudni.

-                     Ne csak mond! Ted! Válaszom még jobban feltüzelte. Összesimulva állunk még mindig, érzem kemény férfiasságát. Kis ördög bujt volna belém, már kezem a domborulatot érinti a élettelen szöveten keresztül simogatom az életre kelt vágy keltő szerszámot.

-         Hagyd, abba vagy itt teszlek magamévá! - Szinte nyögi a szavakat.

-                     Most komolyan, ha ennyire nem birtok magatokkal Barbival szívesen kölcsönadjuk a hálószobánk, csak ne itt essetek egymásnak. – George szavai tértietlenek magamhoz!

-                     Ne haragudjatok! – bocsánatkérést szerencsére már nem tudtam befejezni, mert megérkezet Linodé a médium.

Mindenki az ajtó felé nézett a nő aki ott ált ötvenes éveinek elején járó asszony volt. Feketére festet hajával, meglehetős túlsúlyával, testére akasztgatott bizsukkal pont úgy festett, ahogy egy banyát elképzel az ember. Unszimpátián kívül iszonyú félelmet keltett bennem. Tömény undort érzek iránta, még eddig soha nem éreztem ilyen erős negatív érzelem kialakulását senki iránt.  Az iménti szexuális vágy feledésbe merült, már csak menekülésre vágyom.

Tom még mindig magához ölelve tart, nem sejtve mennyire nagy szükségem van most erős védelmet sugárzó személyére. Gyengéd puszit nyom arcomra, kezét derekamra teszi és vezet, a szeánszra kialakított szoba felé. Nem akarok menni, de ugyan akkor van valami húzó erő ami hat rám. És Én engedelmeskedek neki. Házigazdáink üdvözölték a vendéget, majd linodéval az oldalukon belépnek a szobába. A többi vendég és barátok követik őket. Lassan araszolva haladunk mi is utánuk. Hideg ráz folyamatosan ezt Tom is megérezte.

-         Mi a baj? Fázol? – Kérdi s még szorosabban ölel át.

-         Igen! Rossz előérzetem van, nem tetszik nekem ez a nő.

-         Hidd el nekem sem öröm ez az egész, de nem lesz semmi baj, ne aggódj!

-                     Határozottan van miért aggódnom, mert nem csak fázom, de olyan mintha jéggé dermednék. – S még szorosabban bújok hozzá!

-                     Pár hokusz pokuszt meghallgatunk, és már megyünk is hozzám és ott folytatjuk ahol előbb abba hagytuk. – Szavait Tettekkel is alátámasztja, kezét lassan a fenekemre csúsztatja és apró kis mozdulatokkal simogat.  De én most csak hányingert érzek egyre erősebben.

-                     Rendben egy pár percet maradjunk majd mennyünk jó??? Tényleg nem érzem jól magam! – S valóban ahogy beléptünk a kis szobába ami nem ennyi ember befogadására terveztek. A füstölők illata amit egyébként szeretek most még jobban kavarták a gyomrom. Ez az egész nem hatott olyan erősen, mint ebbe a kis térben lenni Linodéval.

-                     Líz kérlek, tarts ki még egy kicsit! – Tom most már látja, hogy valami tényleg nincs rendben. Szemében aggodalom látszik.

-                     Igyekszem! – Csak ennyit tudtam kinyögni! – válaszként még szorosabban ölel magához.

George belefogott Linodé bemutatásának, így már nem volt illő beszélni rajta kívül másnak. Ezért és mert nehezen tudtam megszólalni befejeztük a beszélgetést.

Rövid bemutatás után George át adja a szót a Banyának!

A helyiség úgy van kialakítva, hogy a médium a szoba közepén foglal helyett egy kis oltárnak álcázott asztalka mögött. Még mi két oldalról körbe rakott székeken ülve nézhetjük a műsort.

Valójában nem is szeánsz lesz, hiszen a kis oltár nem szellemidézésre való. Inkább valami kis bűbájgyakorlásra, varázslásra.

-                     Vajon ki fog a varázslat után béka képében távozni innét?? – Súgom Tom fülébe. Bár nem érzem magam, jól de ez nem tudtam magamba tartani.

-                     Aki nem fogja be a száját és folyamatosan beszél. – mondja nevetve és játékosan csíp az oldalamba.

-         Akkor csöndbe maradok. Psz! 

A boszorka középen ül, tőle jobbra lévő széksor első helyén Barbara foglalt helyett! Balról pedig George nyitja a sort, és úgy a többiek. Mi Tommal pont jobb oldali széksor utolsó két székén foglaltunk helyett, közel az ajtóhoz. Ez még jól jöhet. A legtöbb meghívott arcán kíváncsiságot látok és akadnak olyanok is akik inkább lennének máshol csak itt nem. Hát nem csak Én vagyok így vele?!

Félhomály borul a kis szobára gyertyák világítanak melyek kis asztalkán állnak hatszöget alkotva. Közöttük egy jósgömb ontja halvány derengő zöldessárgás fényét. Meg kell hagyni nagyon varázslatos a hangulat. Azt nem tudom, hogy a gömb mitől világít, de gyanítom nem Linodé fölé helyezett kezeitől.

Kellemes a hangulat, megnyugtató, már a gyomrom sem háborog. A füstölők illata a csendes félhomály jótékonyan hat az érzékeimre. Jól eső érzés. Vihar előtti csendre hasonlít, valami azt súgja hamarosan nagyon távolinak fog tűnni ez a pillanat.

De most még élvezem ezt a laza bódult állapotot. Izmaim görcsössége enged és elernyednek. Álmosság telepszik szememre, gyengének érzem magam. Fejem Tom vállára hajtom és hagyom, hogy elragadjon az álom.

    Kábulatomból Linodé erős hangja ránt vissza. Ahogy elnézem nem csak én kerültem a boszorkány hatalma alá. Barbara, George és Tom még a többiek is álmosan pislognak. Pont úgy, mint akik mély álomból ébrednek és még nem tudják hól is vannak.

Erősebb lett a szobában a világosság. De nem láttam más világító testeket a gyertyákon kívül.

Jobban szemügyre vettem azt, asztalka tartozékait és az erősebb fényt a jósgömb árasztotta magából, az előbbi zöldessárgás derengést felváltotta a tiszta fehér fény! Valami füstszerű anyag gomolygott a jóseszköz belsejében. Valamit vagy nagyon tud a Boszi vagy remek csalóval van dolgunk. Bárhogy is van, jól csinálja azt meg kell hagyni!

-         Mi folyik itt? Fordulok Tom felé!

-                     Annyit tudok, hogy valamilyen jóslat miatt vagyunk itt. George úgy gondolta ezt mindenkinek tudni kell.

-         Te is elálmosodtál?

-         Azt hiszem igen, elég fura nem?

Válaszom belém folytja Linodé átható pillantása! Ezzel egy időben a rossz közérzet is vissza tért. Nagyon gonosz ez a nő, ha ilyen reakcióra készteti lelkem s testem.

De miért?

Keresem a választ, egyszer meg találom abban biztos vagyok!

Nehezen tudok figyelni a médium szavaira. Beszéde vontatottan lassú, ritmikája dallamos, még is számomra értelmezhetetlen. Valamilyen ősi nyelvre emlékeztet, semmi kép sem angolra.

A kezdő hangerő csökkenő tendenciát mutat és rajtam kívül mindenki, még a társaság számomra legjelentéktelenebb jelenlevője Evelin is érdeklődve, tátott szájjal bámulja a Jóst! Mi az csak én nem értem, hogy miről beszélne a Banya.

A gyomrom és izmaim görcsösek, lazítanom kell. Becsukom szemem és lassan veszem a levegőt, egy pár másodpercig bent tartom, majd egész lassan fújom ki. Pár gyakorlat után tényleg segít. Már sokkal jobban érzem magam, szemem tovább csukva tartom és folytatom a be és kilégzést. A meditálás jó megoldásnak tűnik. Ahogy egyre jobban süllyedek a meditatív állapotba annál kivehetőbben érzékelem és értem Linodé mondandóját.

Furcsa eltűnésekről beszél ami nálunk Montana állam Helena kisvárosában is érezhető! Ami után a hatóságok is nyomoznak. Ez az egész világon egy azonos esemény sorozat váltja ki. Nem lehet államokra , országokra bontani az eseteket. Csak egyben lehet kezelni és értelmezni is. Erre a fontos felismerésre még sokat kelet volna várni az emberiségnek ha Ő nem nyitja fel a szemünket ezzel utat mutatva a megoldáshoz! Még arról is beszél, hogy mind ez megvan jövendölve már több száz éve a beavatottak tudnak róla. Csak sajnos a jóslat hiányos. Nem tudni hol lehet az eleje és a vége! Sokáig azt gondolták a beavatottak, hogy a teljes jóslatot birtokolják. Csak sokkal később, jöttek rá, hogy a jóslat nem teljes.

-         A jóslat meglévő része azt mondja. – Itt egy kis szünetet tart majd lassabban fojtatja.

-                     Fény sötétre vált, kapuk nyílnak már nincs megállás, jön és megy a fény és sötét. E két erő az idő kezdete óta mindig harcban él. Azilia ha későn születik az emberiségnek alkonyodik majd mindörökké elveszik.

Ennyi a jóslat, ami lefordítva annyit jelent, hogy emberiség a földön nem lesz egyedül. A jó és a rossz harca a világok kezdete óta folyik. És minden emberben tovább él. Megnyílnak a világokat összekötő kapuk, mely lehetővé teszi a sötét erők szabad mozgását, hogy uralmuk alá hajtsák a földet és az ott élő embereket. A világokat nem más dimenzióknak kell értelmezni. Mint az sokan gondolnák. Az univerzumnak nincs se eleje sem vége, mint ahogy a körnek és a gömbnek sincs. Ott kezdődik, ahol végződik! Világok az univerzumban úgy álnak kölcsönhatásban egymással, mint a bolygok, naprendszerek, és a galaxisok. Megfelelő energiákkal az összekötő kapuk megnyithatók. A múlt századokban volt már erre példa, nem is egy. De még sem földönkívüliekről beszélünk, legalább is nem olyan értelemben, ahogy azt a kor embere értelmezi. Tehát nem UFO támadásra, látogatásra gondolok. Lehet, hogy elárulok egy nagy titkot vagy nem, de UFO-k nem léteznek. Semmilyen lények, földönkívüliek nem látogatnak bolygónkra sem a Marsról sem más bolygóról. – Linodé végignéz a társaságon és elégedetten nyugtázza szavai hatását. -  Na akkor mennyünk tovább! Az emberiség eltűnését megakadályozni csak egy ember Azilia tudja., de ha későn születik a világunk elveszik.

Sajnos nem ismerjük a jövendölés elejét ami feltehetőleg az időt és a születés időben való létre jöttét jelöli meg. A szintén hiányzó vége pedig a harcban és a győzelemhez adhat segítséget és megjelölheti Azilia segítségét.

Mindez találgatás a szakavatottakat is megosztja! Vannak, akik nem veszik figyelembe a jövendölést, sőt nem is tartják annak. A másik tábor hiszi, hogy valós történést rejtenek a sorok. Évszázadok óta kutatják és figyelik a világ eseményeit, úgy gondolják, hogy most ebben a kórban, időben kezdődik az az 2009-ben már el is kezdődött.

Sokan vannak, akik keresik Aziliát. Segíteni szeretnék vagy megölni, illetve a születését megakadályozni.

Azt senki sem tudja, hogy Azilia nő vagy férfi, de még arról sincs tényleges információnk, hogy valóban embernek születik. És azt sem hogy hol.

A társaságunk nem véletlenül kapta az Azilia nevet. Mi mellette állunk akárki is legyen! Figyelünk és várunk! Egyelőre mást nem tehetünk.

Nagyon kevés amit tudunk, szinte egyenlő a semmivel, nem tudjuk mikor és hol fog születni.

A társaságunk jósai úgy gondolják a világon történő sok furcsa nehezen magyarázható esetek, eltűnések arra engednek következtetni, hogy a világok összekötő kapuk ismét megnyílnak, sőt van ami már meg nyílt. Ezért Azilia születése vagy már megtörtént vagy még ez után várható.

Így viszont akkor későn születik és az emberiség elveszik.

Hát hölgyeim és uraim remélem tudtam segíteni. A felkérést Luigi arra kapta, hogy Ezoterikus vonalon adjon segítséget a nyomozók munkájához.

Köszönöm a figyelmüket!

Síri csend borul ránk! Mindenki ledöbbenve, hitetlenkedve néz Georgéra, hol a Médiumra.

Felfogni is nehéz az elhangzottakat, de azt, hogy mind ez a rendőrség munkáját volt hivatott segíteni az döbbenetes. Túl nagy lehet a baj, ha épeszű felelősségteljes beosztású emberek egy jóslattól várják munkájuk gyümölcsét beérni.

Kíváncsiság már semmi ahhoz, ami bennem él Tom munkája iránt. És ezzel nem vagyok egyedül kívülállók tekintet eszelősen vándorolt hol egyik, hol a másik rend őrére! Meg lesz a beszéd témája minden jelen levő párnak az elkövetkező órákban, napokban s talán hetekben.

Közben még próbáljuk rendbe szedni gondolatainkat Linodé eloltotta a gyertyákat a kristálygömb sem világít már. A szobát normális fény tölti be újra.

Hirtelen mintha minden jelenlévő egyszerre nyerte volna vissza lélekjelenlétét. Ált fel székéről, beszélgetésbe kezdve indult az ajtó felé.

Legnehezebben nekem sikerült döbbenetből magamhoz térni, és az is csak azért sikerült, mert Tom a vállam rázogatja. Ki tudja, mióta teszi. Elvesztem a gondolataimban s bent ragadtam a részletek birodalmában. Az észhez térítés sikerességéről Tomot is meggyőzzem, teljes testtel felé fordulok, mosolyt erőltetek arcomra, de ahogy az Ő arcába nézek, a mosolykezdemény lehervad gyorsan. Megfogalmazni sem tudom mit látok rajta.

Harag és a döbbenet ráfagyott az arcára.

-         Mehetünk? – álok fel immár Én is és kérdően nézek rá. Szó nélkül ál fel a derekam átfogva utolsóként hagyjuk el a termet.

Nappaliba kiérve kis csoportokba tömörült emberek álnak és beszélgetnek. Nem kérdéses miről folyik az szó.

A legfeltűnőbb kis csoportot Linodé, Barbara, és George alkotja. Beszélgetés helyett inkább vitatkozásnak látszik a szóváltásuk. Van sejtésem miről folyhat a vita. Szerintem a Banyának nem lett volna szabad elmondani a „szeánsz” valódi okát.

Tom egyenesen feléjük veszi az irányt, s közben lendületlenül húz magával.

Tiltakozni sincs időm már ott is álunk a hármas közepén. Ilyen közel kerülni Linodéhoz nem tesz nekem jót! Hányinger és a rosszullét rám tör pillanatok alatt. De most nincs idő ezen rágódni mert Tom dühös hangja tör utat magának az érzékeimhez.

-         Meg mondanád mire volt ez jó. – Üvölti George óra előtt két centivel.

-                     Nyugodj meg! Máskor is előfordult, hogy nyomozás érdekében jósokat, távolba látókat alkalmazott a rendőrség. Nem egyedülálló amit most csináltunk. _ Érvel Georeg.

-                     Te teljesen hülye vagy??? Ez egy titkos megbízás! Van fogalmad róla mit tettél??? Menyit árultál el az ügyről Luiginak és ennek a jósnőnek?? Tom már ingénél rángatja szerencsétlen Georgét.

Elég feltűnést keltettünk, most már mindenki körénk gyűlt. Érdeklődve vagy indulatos vonásokkal az arcukon figyelik a jelenetet.

Többen Tom kérdéseit ismételgetik újra és újra.

-                     Nem mondtam semmi lényesen információt, csak annyit, hogy nem haladunk egyről a kettőre. Nem árultam el egyetlen egy információt sem. Minden, ami elhangzott nem tőlem tudja. – Igaz? George, hogy bizonyítsa igazát Linodénak intézi kérdését.

-                     Biztosíthatok mindenkit, hogy semmilyen információt nem kaptam sem Luigitől sem pedig Georgétól. Jósnő vagyok nem csaló! Elhihetik, többet tudok ezekről a dolgokról, mint az önök közül bárki is képzelné.

Újabb döbbent csend, senki nem szól, csak szemlesütve álnak.

Izgalomból a mai napon nem volt hiány!

Csendet Linodé hangja töri meg! S vele egy időben érzem kezének hideg, nyirkos érintését csuklómon.

-                     Maga kedves nagyon sok energiával rendelkezik, éreztem már az első pillanattól, ahogy meg láttam. Ön is gyakorló médium?

-                     Nem! Én nem foglalkozok Ezotériával. – Nyögni tudom csak a szavakat. Úgy érzem magam mint akit gyomorszájon vágtak. Ami nem csak fájdalommal jár, még inkább a fogásirány változásával. Olyan erősen fogja kezem, nem tudom kihúzni szorításából, Pedig félő ha nem enged el akkor menten lehányom.

-                     Micsoda vonalak jósoltak már önnek? – Kérdi miközben mind két kezem fogja tenyeremmel felfelé fordítva.

-                     Nem szeretem ha akaratom ellenére akarnak jósolni. Engedjen el! – Már nem csak a gyomor problémáim vannak, de a hideg verejték is patakokba folyik rajtam. Felszólításomnak eleget téve el engedi mind két kezem. Már indulnék pont a mosdó irányában mikor ismét érzem kezét ez úttal a vállam ragadja meg!

-                     Várjon! Van valami amit tudnia kell. – Szemét a szemembe fúrja, lehetetlen szabadulni tőle. – Meg engedi? – És ismét kezébe veszi bal kezem, tenyeremet fürkészi. – Maga nagyon vágyik az igaz szerelemre ami hamarosan bekövetkezik az életében. Megkapja mind az amit nagyon szeretne. Hamarabb mint gondolná. Megismerkedik egy magas, barna fiatal férfival aki minden álmát valóra fogja váltani.

-         Kérem! Most már elégedett lehet. - El akarom húzni kezem de nem enged a szorítása.

A gyomrom és a szívem a torkomban dobog azt hiszem megfulladok.

-                     Még nincs vége! Sajnos a szerelmet és a boldogságot megkapja, de földi életében nem fogja sokáig élvezni. – Itt gonosz vigyorba torzul szája. Szabályosan örömmel ejti ki a következő szavakat. – A beteljesült szerelem után elhagyja a földi világot és tovább lép a túlvilág síkjára.  – A gonosz mosolya és gúnyos tekintete olyan mélyen beleégett az agyamban, hogy soha nem fogom elfelejteni. Ami lehet nem tart már sokáig, tehát aggodalomra nincs semmi okom!

-                     Igazán remek! Mit képzel magáról, maga velejéig romlott és gonosz! Engedjen el! Soha többé ne merjen hozzám érni. – Válaszát meg sem várva indulok a mosdó felé, mert ami kitörni készül belőlem az nem a düh, vagy harag. Fürdőszoba felé igyekezve, akivel csak találkoztam ijedséget és sajnálatot láttam rajta.

         A tükör előtt állva nézegetem magam! Iszonyú fehér vagyok, szemem furcsán fénylik, leheletnyivel több most benne a zöld, mint egyébként. A rosszul lét és harag úgy látszik nem csak a sejtjeimet, na és a gyomrom mozgatja meg, de kihatással van a szem színemre is.

Nem ettem ma még semmit, biztos ennek is köze van állapotomhoz. Csak gyomorsavat hánytam, égeti, a torkom szédülök, arcomról folyik a víz! Nem festek valami jól.

Halk kopogtatást hallok az ajtón majd Tom gyengéd hangját!

-         Jól vagy drágám? Engedj be kérlek.

-                     Gyere nyitva van! – Pedig jobb lenne, ha egy kicsit egyedül maradhatnék, de nem akarom, hogy Tom aggódjon.

Belép az ajtón bűnbánó képpel néz rám! Magát hibáztatja, amiért mind ezt át kellet élnem.

-                     Úgy sajnálom Líz, ha tudom, hogy erre megy ki ez a este soha nem kértem volna , hogy velem gyere. Kérlek ne haragudj! Mért nem mondtad, hogy beteg vagy?

-                     Nem vagyok beteg azt hiszem, csak Linódéra reagálok ilyen erősen! Borzalmas vén boszorka. Volt képe ilyen szörnyű eseményt megjósolni. Voltakép nem is mondhatnának ezekről az dolgokról semmit az alanynak. Etikátlan!  Ez miatt ne aggódj! Én nem hiszek neki.

-                     Azért még is csak aggasztó! Életem párjának az előbb mondták meg, hogy hamarosan megfog halni. Ez szerinted milyen érzés nekem?? Mind ezt úgy, hogy tudomásomra hozza ez által azt is, hogy hamarosan elhagysz engem egy másik férfiért! Aki majd a halálodat okozza!

-                     Miért hiszel el minden féle hülyeséget? Amit a bent mondott a jóslatról és Aziliáról vagy kicsodáról, szerintem az is egy nagy marhaság! – Tényleg kamunak tartom Linodé összes szavát. De még is a nekem mondottak azért nem hagynak engem sem közömbösen! Tom, ahogy ott ál az ajtóban olyan megtört látszik rajta, hogy valóban szenved.

       Megsajnálom, feltámad bennem talán az anyai ösztön a védelmezés a szeretet. Karjaiba bújok, átölelve egymást állunk egy darabig. Tesszük mind ezt egy mosdóba ahol nem rég még úgy nézet ki az életemért küzdök! Rosszullétem Tom karjaiban teljesen meg szűnnek. Annyira jó így állni, érezni erős ölelését, illatát, hogy szeret. Izgalom elfeledteti velem a nem rég hallott szörnyű jövendölést rám és világra nézve egyaránt.

Csókunk szenvedélyes, izgalmas, gyengéd, őrületesen puha. A vágyoltó rúdja kemény és arra vár, hogy olcsón.

-                     Kívánlak! Megőrülök érted. Tom hangja meg remeg, ahogy kiejti a szavakat. Ugyan olyan szenvedéllyel viszonozza a csókom, mint ami bennem is ég. Fülembe súgva szavait, kezei őrületes iramban haladnak a ruhám alatt, egészen a bugyimba ott megtalálva a kis szenvedély gombot finoman simogatva kapcsolja teljes sebességre izgalmam.

-                     Mennyünk! Mondom zihálva remegő hangon! – Szorosan összesimulva lépünk ismét a társaság közé. Van, aki sokat sejtő mosollyal tekint vissza ránk és vannak akiken inkább megdöbbenés és csodálkozás tükröződik arcukon. Tommal összenézünk s nem foglalkozva a többiekkel George és Barbara által alkotott társaság felé vesszük az irányt. Szerencsére a banyát nem látom sehol, biztos elhúzta már a csíkot. Ha csak rá gondolok, kiráz a hideg és ismét érzem a tagjaimban végig áramló hideg remegést.

Nem szabad teret adnom a rossz érzéseimnek, inkább Párom érintésére koncentrálok s kizárom a negatív gondolatokat. Álmaimban lesz úgy is bőven alakalom foglalkozni velük. Ebben biztos vagyok, legalább ébren legyek jól.

Barbara vonásain nem látok semmi kivetni valót, mintha nem is hallotta volna a jóslatot, George pont az ellentéte, mikor oda érünk és ránk néz szeme sajnálatot arca megbánást sugall. Hát előbb kellet volna gondolkodnia, s nem utólag. Késő bánat így is mondhatnám.

-                     Nem minden napi estét dobtál itt össze nekünk, de legközelebb, ha valami ilyesmire készülsz, minket legyél olyan szíves lefelejteni a meghívandók listájáról. – Tom baráti kézfogást nyújt Georgnak, de a szemei nem ép barátságról árulkodnak.

-                     Nagyon sajnálom, erre tényleg nem gondoltam. Hisz ki gondolta volna, hogy így végződik az este? Sajnálom Líz, tényleg! – Fordul felém szánakozó fél mosollyal.

-                     Már megtörtént és nem tudjuk nem elhangzottá tenni, Nem haragszom, végül is ez nem a Te hibád! De ha őszinte lettél volna és elmondod, hogy mire számíthatunk ma este akkor legalább megadtad volna a lehetőséget, arra, hogy elfogadjuk vagy sem a meghívást. Most viszont neked kell a történtekért vállalni a teljes felelőséget. A munkában és velünk kapcsolatban is. Ez azt hiszem világos! – Mondandóm nem várt reakciót váltott ki Barbarából.

-                     Csak nem azt akarjátok mondani, hogy ami itt elhangzott azt kitálaljátok és bemártjátok Georgot?

-                     Természetesen nem! Viszont ha ez kiderül, akkor csak magára számíthat! – Tom válaszolt helyettem.! Még nagyobb elképedést kiváltva Barbarából. De még mielőtt megszólalhatott volna Georg egy pillantással elhallgatatta feleségét és Tomnak intézve szavait. Már cseppet sem volt bűnbánó a hangja sem az arca!

-                     A mai este semmi nem történt, ami sérti a nyomozásra vonatkozó titoktartást. Az itt valamennyien megjelent kolléga és felesége mind ezekkel a problémával tisztában volt még az előtt, hogy itt szembesült volna vele. Egyetlen egy tény vagy lényeges információ nem hangzott el. Nem szolgáltattam ki senkinek semmilyen információt. És ha még is valami baj lenne ebből, akkor mindenki, aki személyesen jelen volt az részese az eseményeknek és a felelősség is közös. Nem bújhat ki alóla senki. Ezért mindenkép meggondolnám, hogy kinek mit mondok.

-         Ezt most vegyem fenyegetésnek? Tom csak úgy köpi a szavakat.

-                     Senkinek nem kell fenyegetve éreznie magát, csak jó ha tisztába vagytok vele, ha én bukok akkor mindenki. Mondom ezt úgy, hogy nem szegtünk parancsot, tehát következménye sem lehet. - Ez nyílt egyenes beszéd volt Georgtól!

-                     Nagyot csalódtam benned Georg, bele vonsz minket is a gyerekes dolgaidba, és kiszolgáltatod a Lízt és volta kép mindenkit egy kontár, csaló boszorkánynak. Ez nem egy felelős nyomozóra vall. Majd beszélünk még , de most Lízzel elmegyünk! Sziasztok! További szép estét!- mondja gúnyosan, Barbarának csak biccent, megvárja, még Én is elköszönök majd átölelve kisétálunk a lakásból!

Nem akartam az autóm ott hagyni s mivel Tom is saját autóval érkezett most külön indultuk el hozzá! Milyen megkönnyebbülés végre friss levegőn lenni, kiszabadulni a füstölök bódultságot keltő hatása alól. Most még inkább elképzelhetetlenebb, hogy a jóslat valóra válhat. Ablakot letekertem hagy mossa tisztára a hideg szél az agyam! Ma este nem akarok semmi másra figyelni csak Tomra és magamra. Minél közelebb érünk, Tom lakásához úgy leszek egyre izgatottabb én is. Szeretkezni akarok addig, amíg csak mozogni bírunk. Majd szeretnék mélyen nyugodtan, kielégülten aludni reggelig. Holnap nem dolgozom, és úgy tudom Tom sem. Legközelebb Hétfőn vár mindet a munka addig van még két teljes napunk, hogy élvezzük egymást.

Hihetetlen, hogy pár órával ezelőtt Erikával még arról beszélgettünk, hogy szakításon gondolkodok, most meg szexuálisan túlfűtve csak azon jár az eszem, hogy milyen lesz újra a karjaiban tölteni az éjszakát és nappalokat.

Mai nap okozott egy pár meglepetést, leginkább rosszakat s nem könnyen felejthetőket. A hirtelen meg jelenő kéjvágyat minden kép pozitív eredménynek gondolom. Ami egy kicsit zavar benne az az, hogy a szexualitás iránti érdeklődésem nem Tomra irányul. Pusztán a szex az ami érdekel. És ez nem a legjobb, ami velem történhet. Nem tartoztam soha az olyan nők közé akik csak a szexet keresik. Nekem fontos volt, hogy érezzek valamit a pasi iránt. Most viszont mit csinálok? Véremtől hajtva nyomom tövig a gázpedált, hogy minél hamarabb ledobáljam ruháimat és magamban érezze Tom férfiasságát. Mind ez mellet összekeverem az álmokat a valósággal. A jövőbeli kilátásaim sem kecsegtetnek sok jóval. Hamarosan szerelmes leszek, a beteljesedés után pedig eltávozok erről a világról.

Ha így kell lennie, akkor csak annyit, kérek, hogy a hátralévő napjaim olyan csodálatosak legyenek, ami felér egy egész élettel.

Végre megérkezünk Tom lakása elé! Helena város nyugati szélén egy kis újépítésű lakópark, egyik társasházába él Tom! Nem rég vásárolta és most ez az otthona a mindene! Elég nagy egy hattagú család is kényelmesen elfér benne! Tom nem titkolt szándékkal vette! Arra számít, hogy hamarosan összeköltözünk, feleségül vesz és szülök egy regiment gyereket. 

Kiábrándító és lehangoló, ha bele gondolok, hogy a jóslat azon része, ami kimondja, hogy hamarosan szerelmes leszek. És az a férfi nem Ő lesz.  Érdemes figyelembe vennem, hogy még így is jobban jár Tom mint Én!

Baljós gondolatok azon nyomban tova szálnak amit Tom csodás alakját veszem szemügyre! Széles vállak, lapos has, szép izmos combok, ahogy a nadrág feszül a csípőjén az maga az őrület! Mért nem láttam eddig ilyen fantasztikus pasinak, a vágy ami eluralkodik rajtam miért csak most amikor minden a végéhez közeledik. Akkor látod mi mennyit ér ha elveszíted??? Ez lehet a kérdésem nyitja, vagy más??? Nem tudom, de férfias kisugárzása intenzíven hat az érzékeimre és még ez sem az a minden elsöprő vágy, amiről álmodom! Van, még amire várok! Vajon megkapom?? Ezek gondolatokkal a fejemben, oldalamon egy lenyűgöző férfivel egyre közelebb kerülünk a szenvedély kibontakozására alkalmas ágyhoz! Egymást átkarolva lépünk a lakásba, szavak nélkül is érezzük, hogy mire van szüksége a másiknak, nem kell a beszéd, szavak nélkül is megértjük egymást. Kapcsolatunk alatt most először érzem ezt a lelki összetartozás meleg érzését.

Tágas lakás előszobájában forrón tapad össze ajkunk, utat nyitva a régen elfojtott szenvedély szabad áramlásának. Fór a csók amit egymásnak adunk, nyelvünk vadtánca érzékek birodalmába varázsol egy perc alatt. Mint ha az életünkért küzdenénk vagy az utolsó esély a kéjre. A félelem szülte boldogság, ez az amit ösztönösen kergetünk? Ragadjon magával a szenvedély, vigyen táncba a vágy, lobbantson lángra és égessen a tűz, hogy a végén érezem mennyit is ér a lét, mit jelent élni és szeretni.

Tini koromban éreztem utoljára ekkora izgalmat. Tom kezei nem tétlenkednek, nem csak csókjával hatol a bugyimba, de az ujjai is szorgalmasan Bujnak a kis csipkés fehér neműm belsejébe. Levegőt is elfelejtek venni mikor, megérzem ujjait puncim szűk kis alagútjában.

-         Jó neked? Élvezed? Kívánsz Líz? Mond, mit szeretnél! – Rekedtessé vált hangja elárulj, hogy mennyire is élvezi izgatásom.

-         Igen,  érzed, hogy mennyire égek már!

-         Igen de tőled szerettem volna hallani! Milyen gyönyörű vagy Líz amikor élvezel!

Elvesztem az eszem! Annyira kívánlak!

-                     Kérlek, ne hagyd abba! – sóhajok és nyögések hagyják el a szám. Enyhén hátra hajtott fejjel élvezek minden egyes kis mozdulatot.

Érezni akarom Tom bőrét az enyémen, eszeveszett vadsággal gombolom, vagy inkább tépem le a gombokat ingéről. Megszabadítva felsőtestét a kellemetlené vált ruhadarabtól. Elém tárul csodás, izgató mellizmai, vállai. Izgatottan veszem számba mellbimbóját, ami nyelvem finom érintésétől megkeményedik. Most az Ő száját hagyják el kéjes nyögések. Ez még jobban vissza gerjeszt. Bimbók kényeztetésének abban hagyása nélkül, kezeim a nadrágja zipzárjával foglalatoskodnak. Erős vágyat érzek közben, hogy kezembe vegyem érzéki férfiasságát. Még mielőtt kibontanám, áhított kéjrúdját megállítja kezem. Finom csókokra vált lassan megválik a kis szűk réstől. Magához ölel és gyengéd mozdulatokkal szabadít meg a szexi ruhámtól. Közben apró finom leheletnyi csókokkal halmoz el.

Milyen érzéki és izgató ez a finom gyengéd vetkőztetés.  Mezítelenségem csodálja, végig puszil a számtól egészen combjaimig. Felemel és a kis előszoba kanapéjára fektet. Lábaim közé térdel, alig várom nyelve finomságát, amit adhat nekem!

Egyik percről a másikra kellemetlen érzés lesz úrrá rajtam, hirtelen szükségét érzem a zuhanyzásnak. Hiába fürödtem az este, még is piszkosnak érzem magam! Még mielőtt a szándékát tett követné, elhúzódok tőle!

-         Nem akarod? – Kérdi vágytól elfúló hangon.

-                     Dehogy nem csak szeretnék előtte zuhanyozni. Mai este után piszkosnak érzem magam. - Micsoda buta gondolat, hogyne akarnám, imádom, ha így kényeztet.

-                     Olyan édes, izgató illatod van, szétfeszítesz idelent! Ha szeretnéd, akkor mennyünk! Alig várom csodás vizes tested szappanozását! – gondolatától remegések futnak rajtam végig, a kéj a vágy egy pontból kiindulva söpör rajtam végig. De mondani csak ennyit tudok.

-                     Jó! – De csak nézem, ahogy feláll mellőlem és elindul összeszedni ruháinkat, amit a nagy érzelmek közepette dobáltunk szét, magunk körül.

Figyelem, ahogy Ő is megválik a felesleges ruhadaraboktól, s közben karján, hátán izmai játékát, megbabonázva érzem magam. Elszakadni képtelenség férfias kisugárzása, na meg lendületlenül ágaskodó szerszáma csak úgy vonzza a tekintetem.

Észreveszi, hogy még mindig mozdulatlanul nézem, pajkos vággyal teli tekintettel viszonozza kéjes vágyam! Jó érzés, ha így néznek az emberre, feltüzel, lelkemig hatol, és még tovább.

Lehajol, egy apró ruhadarabbal a kezében emelkedik fel, a bugyimat forgatja ujjai között. Tekintetét az enyémbe fúrja, ahogy az orrához emeli és mélyen beszippantja illatom.

-                     Hmmmmmmm ohhhh de finom, édes úhhh Líz őrjítő vagy! – Beleborzongok, s nem tudom tétlenül figyelni a jelentetett.

Oda megyek hozzá szorosan simulva testének s veszem ki kezéből az illatos ruhadarabot.

-                     Hagyd az a bugyit, inkább engem illatoz tovább. – súgom fülében, csípőm finom kis nyomással tolom az övének. Felnyög, szája számat keresi, de nem engedek a kérésnek, inkább húzom magam után a fürdőszobába, ahol igazán kiengedhetjük bennünk tomboló tüzet.

-                     Úgy a számra ültetnélek és hosszú forró csókot váltanék ajkaiddal. Szeretnéd? Oh Líz kérlek mond szeretnéd nyelvem ott érezni??

-                     Igen szeretném, de mindennél jobban vágyom, hogy magamban érezzelek teljesen. Apró lökéseidet a víz csillogását és csókjaidat. Nagyon kell , éreznem kell, téged most rögtön akarom nagyon! – Vadmacskának érzem magam, aki nem tud uralkodni vágyán hangom érzéki lágy és dallamos a vágy dala szól ajkamról. Hívogatóan, aminek nem lehet ellen állni és nem is kell.

-                     Ahhh- vágy hangja Tom ajkairól, izgató, meg nem unható!

A megfelelő vízsugár és hőfok beállítása után belépek a zuhany alá. Élvezem ezt a csodás érzést ahogy végig folyik rajtam a meleg vízsugár. Megszabadítva ez által a nap mocskától. Már sokkal tisztábbnak érzem magam, elmúlik minden rossz érzés, lelkileg tisztító hatással hat rám.

Kezdem egyedül érezni magam alig várom Tom gyengéd simogató érintéseit. Kész vagyok, tiszta s vágyakkal teli.

Nyílik a kabin ajtaja s megjelenik Tom mezítelenül, izzó tekintettel vágyoltásra kész állapotban. Erre vártam egész nap. Kedvenc tusfürdőt nyomva, lassan eloszlatva tenyerem között, simogatva habosítom Tom izmos testét. Melleinél külön elidőzve, majd még lassabban lefelé haladva. Még több fürdő gélt öntözve kezembe folytatom az érzéki fürdetést.

-         Jó neked? Csináljam még? – kérdem pajkosan mosolyogva.

-         Ohhh igen , igen csináld huuuuu – Mondja akadozva, sóhajtva a szavakat.

Férfiasságát elkerülve combjait simogatom, lábait mosva guggoló testhelyzetben pont egy magasságba kerülve kéjrúdjával. Finoman megérintem, behabosítom és gyengéden siklik kezem rajta.

-         Ahhh uhhhhhhh- Mély sóhajokkal válaszol a érzéki mosdatásra.

-         Mond mit szeretnél?

-                     Most Én következem – mondja és felhúz magához. – Milyen izgató vagy félek nem birok várni már sokáig.

-                     Nem is kell, kívánlak kérlek gyere had érezzelek. - Suttogom kéjesen. Hangom most nekem akadozik ahogy most az Ő kezei fürdetnek, simogatnak. – Kérlek gyere!!!

-         Mindjárt, uhh Líz nem bírom tovább!

Szenvedélyes csókkal válaszolok egyik lában megemelve utat engedek férfiasságának, hogy végre feszítsen ahogy szeretem.

Behatolás után megkönnyebbülés sóhaja hagyja el szánkat. Lassú gyengéd mozgásokat felváltja a lendületesebb, erőteljesebb lökések. Mind két lábam derekára kulcsolom egyik kezem vállait markolássza még a másikkal a zuhanyrúdjába kapaszkodok, veszem fel ritmusát. Két kezével fenekemnél tart és mozgat egyszerre. A meleg víz még mindig ömlik ránk. Testünk fénylik, izgató így együtt lenni, csodás érzés vizes bőréhez érni, simulni és közben egyre erősebb csípő mozgását élvezni.

-                     Óooo Tom még, még kérlek, kérlek. – Érzem, nem sokára elérem a kéj tetőfokát, csípőmet ahogy csak tudom feszítem Tom ölében. - Elmegyek – Szinte sikítok, a kéjtől mivel megajándékoz.

-                     Élvez Líz én is megyek már megyek ..- Rekedtes hangja hüvelyemben egyre jobban vastagodó s lüktető szerszáma arra utal, hogy Tom is élvez ebben a pillanatban.

Még nem fordult elő velünk, hogy egyszerre érjünk el a csúcsra, és ilyen rövid idő alatt.

Egymással összeölelkezve falnak támaszkodva, még mindig ölében tartva, puncimban férfiasságával szuszogunk. Orgazmus utolsó rezdüléseit kiélvezve.

Megfürödve, tisztán, kielégülten, éhesen visz a gyomrom korgása a konyhába valami harapni való után kutatok. Választék nem több mint egy napos sajtos, sonkás pizza, tojás, sonka. Hajnali két óra is elmúlt, de muszáj ennem valamit.

-         Éhes vagy? – Kiáltok Tomnak aki még mindig a fürdőben ténykedik.

-                     Túl korán van nekem már az evéshez. Most csak a puha ágyra és a közelségedre vágyom.

-         Na gyere egyél velem, nem szeretek egyedül enni.

-         Van egy kis pizza és sajt, tojás, sonka a hűtőben, mással sajnos nem szolgálhatok.

-                     Tényleg nem kérsz egy kis sonkás tojást? – Kérdezem reménykedve, hogy  igen választ kapok.

-         Nem bánom egy pizza szeletet bekaphatok a kedvedért.

-                     Örök hála! Már melegítem! – Túl nagy gusztusom nincs a pizzához, de kedven sincs tojást sütögetni. Fogom a szeleteket és berakom a Micróba.

Illatától összefut a számban a nyál. Épp tányérokra rakom a meleg gőzölgő szeleteket mikor Tom derekára csavart törölközőben kilép a fürdőből.

Megfeledkezem a pizzáról mert más fajta éjség is utat talál hozzám. Úristen micsoda kis éhes szörnyeteg rejtőzik combjaim között. Tom mellém lép hanyag mozdulattal elvesz egy szeletet és élvezettel enni kezdi.

-         Te nem eszel? - Kérdi kíváncsian.

-                     De igen csak rád vártam! - Mondom és Én is elveszek egy kisebb szeletet a tányérról. Alig tudom legyűrni a falatokat. Mellettem álló férfi sokkal nagyobb étvágyat csinál valami teljesen másra mint az evés.

-                     Menny csak feküdj le, mindjárt megyek, de még előbb elmosogatok. Biztos nagyon kimerültél. – S már teszi is a tányérokat a mosogatóba.

-                     Szeretnék Én mosogatni te adtad a reggelit cserébe mosogatok.- Viccelődve lököm meg csípőmmel. Kell egy kis idő, hogy lehűtsem magam. Most képtelen lennék várakozva feküdni az ágyba rá várva.

-                     Hát jó ha annyira akarod, nem rontom el a kedved. – Gyengéd puszit nyom az arcomra és indul a hálóba.

Ha szerencsém van elalszik mire végzek, mert ha még ébren lesz nem tudom vissza fogni vágyaimat. És nem is akarnám. Kicsit több ideig szöszmötölök a konyhába a kelleténél, s végül a utam a fürdőbe vezet. Lassabban, mint szoktam végzem az esti lefekvés előtti tisztálkodást. Fogam is legalább háromszor mosom végig csak, hogy még jobban teljen az idő. Szabályosan szégyellem magam, nem értem mi történik. Ez már mindig így lesz?

Mikor már tényleg nem marad, semmi elintézni valóm erőt veszek magamon és elindulok Tom hálószobája felé.

Még mielőtt belépnék, alaposan szemügyre veszem magam. Reménykedtem abban, hogy Tomnál fogom tölteni az éjszakát. Készítettem tiszta fehérneműt most áldom az eszem érte.

Csipkés fekete melltartó hozzá tartozó bugyival, harisnyatartóval, harisnyával tökéletes választásnak érzem. Még ha Tom alszik, akkor is jó érzés tudni, hogy szexisnek találna. És különben is ott van a reggel. Ezekkel a gondolatokkal foglalkozva nyitok be a szobába. Elképzeltem mit fogok látni, az alvó Tom helyett egy élénk tekintetű állom manók nélküli izgató férfit. Szexisen elnyúlva az ágyon, aki rám vár. Törülköző még mindig dereka köré csavarva. Belépésemre felkönyököl s hívogatón int, hogy bújjak mellé. Éhes tekintettel mér végig, lassú, ringó lépteimmel megadva a helyzet hangulatát s ez által időt adva a szem éjségének kielégítésére.

Mire elérem, az ágy szélét mellbimbóim megkeményednek, s alig várják, hogy Tom szájába vegye őket.

-         Ha tudnád Líz, hogy mit érzek most!

-         Mond, el kérlek. – Oda bújok mellé s belélegzem érzéki illatát.

-                     Ahogy este megláttalak a csókod óta nagyon kívánlak. Szinte őrületbe kergettél és a tudat, hogy nem szeretkezhetek veled azonnal. Minden egyes érintésed megőrjít. Nem sokat voltunk együtt az este, de akárhányszor rám néztél olyan erős vágyat éreztem, amit még eddig soha ezelőtt.

Nem bírtam most sem aludni pedig fáradt vagyok nagyon, de ahogy ott áltál a konyhába és csípődet hozzám érintetted minden álom, fáradság elillant. Nagyon kívánlak Líz. – Mond, kérlek, hogy Te is. Mond, hogy akarod!

-                     Szégyelltem magam mikor kijöttél a fürdőből, mert, ahogy megláttalak sokkal éhesebb lettem,de nem a pizzát kívántam nagyon. És még azért is mert előbb voltunk együtt és csodálatos volt, de még a vérem hajt. Kívánlak nagyon és Igen akarom, hogy szeres újra.

-         Érzéki kis ördögi angyal vagy ki földre szállt megédesíteni e földi homályt.

-         Hú ezt nagyon szépen mondtad!

-                     Az érzéki boszorkány is találó lenne. Tekinteteddel elvarázsolsz! Van valami különleges benne, de furcsa, hogy ezt eddig nem láttam, nem vettem észre.

-                     Én is elég érdekesnek találom az érzéseim, mert az a erős vágy a szexre nekem is új. Lehet él bennem egy szörnyetek egy szexi démon, aki kezd életre kelni, De ha így van miérten élvezhetnénk azt a kellemes változást.

-                     Meglehet! – Mondja elgondolkozva! Ujja szám vonalát követi. Kifejezettem izgató ez az apró érintés.

-         Mire gondolsz? – Kérdem kíváncsian!

-                     Tulajdon kép csak arra, hogy úgy érzem, nem tudok betelni veled. S még, hogy milyen érdekesen fogalmaztál az előbb „ erős vágy a szexre” Mintha nem is engem kívánnál, inkább csak a szex mint érzés amit adhatok neked. – Nyílt tekintete egyértelmű utalás, választ szeretne kapni.

-                     Téged kívánlak, a Te gyújtasz lángra, általad nyújtott élvezetre vágyom. – Hazudom! Hogyan magyarázzam el azt amit még Én sem értek. S megbántani sem akarom, főleg a mai nap után.

Szemében szomorúság bujkál, a jóslat járhat fejébe, nem akarom szomorúnak látni. Szeretném messze űzni fájdalmát.

Felkínálom szám, hogy csókolja érzékien. Ajkai érintése lágy, finom. Beleremegek ebbe a leheletnyi érintésbe. Csókom vadabb és követelőzőbb lesz, és ugyan úgy reagál Ő is rá. Végig csókolom állát, nyakát, vállait, majd egyik és másik mellbimbóját veszem számba finoman. Légzése felgyorsul, mellkasa ütemesen emelkedik és süljed, ahogy bimbóit magukra hagyva férfiasságára fonom gyöngéd ajkaim. Eleinte alig érezhetően csókolózok férfiasságával. S ahogy magával ragad a kéj úgy lesz a izgató érintkezés is erősebb és lendületesebb. Élvezem minden egyes mozdulatom, mindig szerettem az orális érintkezést, de ez most valahogy más. Izgatóbb s nem csak nekem. Tom erősen zilál, sóhajtozik. Csípőjét ütemesen mozgatja. Magával ragadó, eddig fenekem simogató kezei vadul vándorolnak rajtam, hol tudatlanul dobálja őket. Szeretném lüktetését érezni, ahogy a vágy utat tör magának kifelé. De még mielőtt megtörténhetett volna, Tom kezei elrántanak, s nem enged szabad folyást vágyainak. Érzelmei arcára vannak írva, szenvedést látok rajta. Nem rossz értelembe véve, inkább mekkora önuralomra volt szüksége megállítani a végkifejlett előtt. A vágy kínozza!

-         Kis boszorka most te következel, azt akarom, érezed azt, amit te okoztál nekem.

Válaszra nem volt szükség feltüzelt hímként erősen, fékezhetetlen vággyal temet maga alá.

Azt hittem rögtön magáévá tesz, de helyette ajkai remegő bimbóimat kényeztetik. Kebleimet kezébe fogva hol gyengéden, hol erősebben, ahogy a szenvedélye kívánja és az én hangom sugallja nyalja illetve fogai közé véve harapja őket. Kezeit lábaim közé csúsztatja és őrületes játékba kezdenek ujjai. Most én vagyok aki remeg és zilál alatta. Szenvedek az éles és édes kíntól. Ami elviselhetetlenné válik mikor ujjait felváltja a fürge ügyes nyelve. A cél elérése előtt abba hagyja izgatásom. Fölém hajol, száját a számra nyomja, és már húz is magával. Nyelvünk táncot jár egymás szájába s közben rajta ülve egyetlen erős lökéssel belém hatol.

S mint egy valódi vágta a kéjért az orgazmusért a győzelemért. Amit mind a ketten tökéletesen megkaptunk. Győztünk, leginkább magunk felett.

Rajta fekve pihenünk, próbáljuk vissza nyerni, visszakapni lelünk szárnyaló darabjait.

Jól eső érzés így lenni egész addig még légzésünk és szívverésünk normális ütemben nem jár újra.

-         Csodálatos volt. Hihetetlenül csodálatos Tom

-         Nekem is, felejthetetlen, soha nem érzetem még ilyen erős lüktetést.

-                     Én sem. Mondom, de érzem, hogy ez még mindig nem az igazi, valami még hiányzik. Milyen szörnyeteg él bennem, hogy most sem elég.

-                     Nem tudom elhinni! Intim együttléteink az utóbbi időben nem volt Teljes. Kezdtem azt érezni, hogy elveszítettük egymást. S most pedig olyat éltem át veled, amit még eddig senkivel.

-                     Megmagyarázni Én sem tudom, de ürüljünk most annak, hogy így érzünk, és ne keressük az okát.

-                     Mindennek megvan az oka! Van valami újdonság benned Líz. És nem tudom hová tenni. Te nem érzed?

-         De igen! Érzek változást! Legalább egy hónapja, hogy Én is érzem!

-         Miben valósul meg?

-                     Vannak dolgok, amiket megérzek előre! És az álmaim, néha annyira valóságosak, hogy összekeverem az ébrenléttel. – Elmesélhetném a mai mellé fogásom, de nem akarom Tomot ezzel terhelni. Rejtélyekből van most neki is épp elég!

-         Mindig jó fantáziád volt Líz, ez nem olyan nagy probléma.

-                     Neked nem az! Nekem viszont igen, nagy gondot okoz. Rosszul alszom, vagy nem tudok aludni. Mostanában mindig fáradtan ébredek és ez bizony nem jó! A munkám és a közérzetemet is jelentősen meg viseli.

-                     Ma este nem tűntél kimerültnek, sőt most sem látszol annak. Szemed ragyog káprázatos, belenézek és elveszek teljesen benne. – Ezt el is hiszem Tomnak! Elég csak ránézni és nincs okom kételkedni mondandójában.

-                     Elég fáradt vagyok, jó lenne, ha megpróbálnánk aludni egy keveset, Több mint huszonnégy órája nem fent vagyok.

-                     Könnyű mondani, de próbáltál már izgalmi állapotban aludni? – Csábító még a gondolata is, hogy férfiassága kemény megint. Látni több mint csábító!

-                     Az elmúlt három hétben majd minden este felfokozott állapotba bújtam ágyba! Szóval tudom milyen érzés! – Ha tudná hányszor égetett ez idő alatt a vágy!

-                     Megvallom őszintén a jövendölés rád vonatkozó része, komolyan kételkedést váltott ki belőlem. Megfordult a fejemben, hogy talán a változásod nincs-e összefüggésbe a nagy szerelem meg találásával. Megmondanád, ha így volna?

-                     Természetesen! De nem vagyok szerelmes! – Kezd a beszélgetés számomra kellemetlen irányba haladni.

-                     Engem sem szerettél soha? – Kérdése, érzelmei tükröződése arcán komoly fájdalmat okoz. Akár csak neki.

-         Beszéltünk már erről s nem szeretném újra kezdeni.

-                     Ha kettőnkről kezdek beszélni, akkor te Líz mindig elzárkózol, előlel! Jó volna végre tisztába rakni az életünket. Úgy érzem, szélmalomharcot vívok veled és az idővel. Szeretlek Líz, de nem várhatod el tőlem, hogy végtelenségig várjak rád. És értelme sincs, ha Te nem tudod viszonozni az érzéseim.

-                     A szakításon gondolkodsz, megértelek, mert Én nem tudok más lenni. Tudom, mennyire vágysz családra és Én ezt nem adhatom meg neked. Most biztos nem!

-         Nem értelek Líz! Olyan gyengéd vagy és odaadó. Mitől félsz? Az elkötelezettségtől?

-                     Egyszerűen nem érzem azt, hogy kell nekem a házasság. Nem akarok még családot! Fantasztikus férjem lennél Tom, ebben biztos vagyok. Magamban nem vagyok az! Lehet, nem olyan feleséged lennék mint akit megérdemelsz vagy amilyennek elképzelsz! Számomra ezek nagyon is komoly dolgok és nem veszem félvállról, ahogy esetleg ezt Tom gondolod. Nem akarok rossz döntést hozni ennyi az egész!

-         Miért nem mondod Ki Líz amit szeretnél? Hiszen pontosan tudod a kész választ!

-                     Hát jó! – Fakadok ki! – Nem vagyok, szerelmes beléd ezt Tudod! Nem érzem azt, hogy egy életen át tudnék veled élni. Ez van! Ez az igazság! Sajnálom! – Szavaimmal fájdalmat okoztam Tomnak, ez egyértelmű, de tényleg jobb így!

-                     Valahol mindig tudtam, hogy így van, csak reménykedtem benne, hogy változni fog az irántam való érzéseid. – Szemében tengernyi fájdalom! Szerelmes nem vagyok, de a szívem szakad, meg ahogy ránézek. Fájdalmas mosollyal az arcán ölel magához.

-                     Ne sajnáld Líz! Lehet, hogy Én sem vagyok beléd szerelmes! Minden esetre örülök, hogy megmondtad az igazat. Nem akarok szakítani veled Líz, de nem tudom, hogy meddig és milyen lesz a kapcsolatunk a jövőben! Remélem ezt megérted?

-                     Igen Tom, megértem és elfogadom a döntésed. Tedd azt, amit jónak látsz! – Hangom elcsuklik, fáj, nagyon fáj nekem. Még szorosabban ölel magához. Istenem hogyan történhet ennyi bajság egyetlen egy nap leforgása alatt.

-                     Csak szeress, ahogy bírsz, nem kérek mást! – Elhallgatott, mély lélegzettet vett és meg próbálja vissza nyerni erejét.

-                     Sajnálom! – Felemelem, a mellkasába fúrt fejem szemébe nézve mondom és közben a lelkem ezer darabra szakad.

-                     Próbáljunk meg aludni egy keveset. Reggel mindent másképp látunk majd. – gyöngéd csókot lehel számra, elfordul, igyekszik elrejteni feltörő érzelmeit.

-                     Jó éjszakát! – köszönök el, és olyan mintha végleges lenne a búcsú. Pedig csak a naptól és nem egymástól köszönünk el. De akkor miért ilyen kegyetlen hideg a jó éjszaka puszi.

   Az előbbi tűz, ami úgy égetett mindenhol eltűnt és helyébe lépet a szörnyű fagyos érzéketlen valóság! Kínoz a gondolat, hogy mit tettem. Kínlódva teszem fel magamnak újra a kérdést. Miért nem tudom Thomast igazán szeretni?  Lelkemben süvít a felismerés! Mert nem Őt szánta nekem a sors. Nekem küldetésem van, és nem azért vagyok még életben, hogy szerető feleséget játsszak. Gyermekkori gondolatok, érzések, törnek fel elmém rég elfelejtett zugaiból. A fantázia ország mezeén járva úgy érzem minden kérdésemre megkapom a válaszokat, ha fel tudom fogni az üzenetét.

     Mély sötétség van, természetellenesen tömör fekete valami kellős közepén állok. Hideg levegő, szellő fuvallatként játszik hajszálaimmal. Mit keresek itt? Magam sem tudom. Egy jó ideje gyakran vagyok itt. Mindig csak állók, nem csinálok semmit. Sötét hívogat, de félek, akár csak egy apró lépést is tenni vármelyik irányban. Az idő mintha itt nem létezne! Nem tudom mennyi ideje állók már szinte mozdulatlanul, csak hajszálaim szálnak a szellő szárnyán. Légzésem nehézkessé válik és lassul, fájdalmasan szorul össze mellkasom. Mintha levegő helyett sűrű fekete anyagot lélegeznék be minden egyes levegő vételnél.

Hirtelen jeges fuvallat támad, s már nem vagyok egyedül. A félelem úgy kerít hatalmába, mint a jéghideg levegő minden porcikámat.

Semmit sem látok, csak érzem, hogy egyre több valamilyen lény vesz körül. Nem emberi lények az biztos. Gyerekként sem emberektől féltem, sokkal inkább a sötétségbe megbújó gonosz lényektől. Akikről azt gondoltam, csak a fantáziám kelti őket életre valójában nem léteznek. Ma már cseppet sem gondolom, hogy kitaláció lennének.  Soha nem láttam mik is ők valójában. De a jelenlétüket mindig érzetem. Már nem vagyok gyerek, még is úgy érzem magam mint akkoriban, ha lehet még jobban tehetetlennek és gyöngének. Reménykedek benne ha Én nem látom őket akkor ők sem látnak engem. Valószínű így is van, csak érzenek, de nem látnak. Mennyi időre van szükségük, hogy megtaláljanak és magukkal vigyenek? Egyre közelebb jönnek, gyomromban megjelenő remegés és hányinger erre figyelmeztet.

   Légáramlat felerősödik és derék magasságig fodrozódni látszik a fekete tér. Sötét vízre emlékeztet, amiben nyüzsögnek a szörnyek! Körös-körül hullámzik, a levegő körülöttem s egyre szűkül befelé! Elkapnak semmi kétségem felőle. Nem állhatok itt tétlenül várva a vég beteljesülését. Tennem kell valami, de mit? Mint az orkán vagy tornádó váratlanul nyílik meg a torkom és egetverően tör fel belőlem a kétségbeesés sikítása.

-         Segítség!! Segítsen már valaki, Kérem. – Könyörgök szakadatlanul. – Könyörgöm, segítsen már valaki, kérem segítség, segítség,.

Már nem érdekel, hogy erős hangomat követve hamarabb megtalálnak, hiszen már csak pár centi választ el tőlük. Nincs veszteni valóm és újra és újra segítségért könyörgök!

-         Segítség ! Segítség! – Sikítok fékezhetetlenül.

Apró fény gyullad tőlem nem messze és egy alig halható vagy inkább csak érzékelhető érzés talál utat hozzám, mely arra kér ne mozduljak. A félelem erősebb legyőz minden más érzéket bennem.

Apró ütéseket érzek arcomon, és egy kellemes hangot, Thomas hangját. Szólongat, körbe nézek, még mindig sötétben vagyok, keresem, hol lehet.  Becsukva szemem figyelek, a hangjára merről jön. Közben egyre erősebb ütéseket érzek már mind két arcomon. Végre tisztán hallom Tom imádni való hangját. S már nem félve nyitom ki szemem. Két szép kék aggodalomtó fénylő szempárral találkozik tekintettem. Ágyán fekszem le izzadva kimerülten, levegő után kapkodva.

-                     Álmodtam! Már megint rémálmom volt! – Még mindig remegve próbálom megnyugtatni, kevés sikerrel.

-                     Úgy sikítoztál, hogy a hideg rázott tőle! Legalább öt perce próbállak magadhoz téríteni. Mondja szemre hányóan.

-                     Értem! Mostanában mindig ugyanazt álmodom, de eddig nem volt ilyen ijesztő. Hány óra van?- Kérdem.

-                     Reggel hétóra. – Sértődötten kell ki az ágyból. Törölközőt felkapva maga köré csavarja kifelé menet ajtóból visszafordulva kérdi.

-                     Sonkás tojás jöhet reggelire? – Kicsit később válaszomra várva hozzáteszi. – Ha már alvásról le kell mondanunk legalább gyomrunk, legyen tele.

-         Kérek, köszi. – Alaposan végig néz, majd maga után behúzva az ajtót távozik.

      Ez a nap sem kezdődik jól, gondolom nyújtózkodva még egy kicsit.

Hamarosan ínycsiklandozó illatok szálnak felém. Gyomrom korgása, s nyálam összefutása a számban gyors mozgásra késztet. Jó lenne valamit magara venni, nem akarok csipkés fehérneműben asztalhoz ülni. El kellene nekem is egy jó nagy törölköző. A lepedő is magamra tekerhetném, de inkább Tom szekrényét választom a megfelelő öltözék kiválasztására.

Bizakodva, hogy találok valami, amit gyorsan felvehetek, és nem lóg rajtam, mint tehénen a gatya. Illatáradat nem hagy sokáig válogatni. Kiveszettem a legfelső inget, ami a kezem ügyébe akadt s már indultam is a csalogató illat után. Menet közben kapom fel Tom ingen csak bő ingjét.

   Asztal szépen megterítve legalább három tojásból készült rántotta sült sonkával, pohár narancslével tálalva vár rám! Most érzem csak igazán milyen éhes is vagyok valójában. Konyhát üresen találom, fürdőből vízcsobogás hallatszik, Tom zuhanyozik, Én addig éhen halok, amíg végez. Úgy illene, hogy megvárjam a reggelivel, de farkaséhes vagyok. S mint aki egy hete nem evett úgy esek neki az ételnek.

  Az evés és a gondolataim annyira lekötötték figyelmem, hogy nem vettem észre, hogy Tom végzett a fürdéssel. Hátam mögé lépve csak a puha ajkait érzem nyakamon majd finom kis puszit nyom számra. Váratlanul értek érintései nem sok hiányzott, hogy félre nyeljem az épp lenyelni készülő falatot.

-         Nagyon jól áll rajtad az ingem! – Szavai hanglejtéséből érzékelhető izgalmi állapota.

Félmeztelen egy szál farmernadrágban, amin a gomb nyitva, öve szétoldva áll előttem. Egyre nagyobb kitüremkedés a nadrágja elején étvágygerjesztő hatással van rám!

-                     Köszönöm! – Finom volt a reggeli, olyan éhes voltam, hogy nem tudtalak megvárni vele. De itt maradok veled amíg jóllaksz.

-                     Szeretném ha inkább elmennél felöltözni mert ha itt maradsz képtelen leszek az evésre koncentrálni. – Még beszélt lese vette tekintetét az ingje alól kilátszó combomat takaró csipkés combfixről.

-                     Hát jó ha nem szeretnéd, hogy maradjak elmegyek pancsizni. Köszönöm a reggeli! – Felállva az asztaltól s egész a fürdőszobáig magamon érzem Tom vágytól sütő tekintetét.

-         Egészségedre! – Szól utánam!

A Tisztálkodás befejezésével kénytelen voltam Tomtól kölcsönvett ingbe visszabújni. Az este viselt ruhámat nem hoztam magammal és nem akartam mezítelenül vagy törülközőbe csavarva Tom szeme elé kerülni. Az igaz, hogy kíván, de látszott rajta, hogy komolyan foglalkoztatja valami és még az is, hogy beszélni akar velem. És tiszteletbe tartva ki nem mondott kérését, ingjébe visszabújva indultam a ruháim keresésére. Bár keresni sem kell őket, mert emlékszem, hogy a kis szoba kanapéjára tettem tegnap este.

A nappalin átvágva a kis szoba felé Tomot keresem, nem látom sehol. Kicsit sós volt a sonka melyre égető szomjúságot érzek. Tom szemmel láthatóan nem tartózkodik a közelben, előbb szomjúságom csillapítása végett a kis amerikai stílusú konyhába vezet utam! Egy jó nagy pohár ásványvízzel sikerül megszabadulom a szomjúság kínzó érzésétől.

Tom a frászt hozta rám megint ahogy észrevétlenül lopakodott mögém! Apró indulattal a hangjában szólal meg!

-         Reméltem felöltözve jössz ki a fürdőből!

Váratlanul ért megjelenése, de még váratlanabbul szavai. Rendesen rosszul esett, hogy letámadott. Magyarázkodni már pedig nem fogok. Enyhe haraggal a szívemben fordulok szembe vele, de megszólalni nem igazán tudtam. Egy rövid ideig és utána is csak ennyit.

-                     Szomjas voltam! Összekócolt hajjal, mint aki a haját tépte még nem rég, még mindig félmeztelen, haragos tekintettel mér végig. Hosszan elidőzve kerek feszes melleimen, ingje alól kivillanó csípőmön és combjaimon.

-                     Kívánlak! – Hangja rekedtes. Látszik rajta, hogy indulataival küzd. – Meg kell, hogy kapjalak most rögtön.

Mozdulata ahogy megindul felém visszafojtott érzelmeket enged látszatni. Egyszerre határozott és elsöprő más részt gyengéd, visszafogott. Kicsit ijesztő ez a kettőség. Megijeszt a szemében látott düh és vágy keveréke. Így nem akarok együtt lenni vele!

-                     Tom kérlek, most nem akarom, itt és így meg főleg nem. – Szavaim megállásra késztetik.

-                     Nem mondhatsz most nemet! Líz nem teheted! – Mint egy tébolyult túr hajába szemében vad érzelmek fénylenek. – A bennem tomboló harag az elutasításod fájdalma az őrületes erős vágy Líz teljesen megőrjít. Nem tudom legyőzni magamat., megpróbáltam, de Te annyira kellesz nekem, hogy úgy érzem megörülök ha most nem lehetek veled.

-         Nem akarom! – Egyre hátrálok a fal felé! – Kívánlak Tom, de most megijesztesz!

-         Nem akarlak bántani Líz! Kérlek enged, hogy szeresselek!

Csókja erőszakos, követelőző és megfékezhetetlen! Mint a tornádó úgy söpör félre mindnet az útból és ültet fel az asztalra. Inget egyetlen egy mozdulattal tépi le rólam s hajítja a sarokba. Markába fogja mellem és olyan erősen szorítja, hogy felnyögök a fájdalomtól! Vadállatként csókol, érzem, hogy szám a harapásitól feldagad. Hiába próbálom eltolni magamtól nem, enged, még erősebben „szeret”. Számat elengedi és nyakam csókolja, fenekemnél fogva lentebb húz, közben kapkodó mozdulattal szabadul meg nadrágjától és enged szabad mozgást férfiasságának. Mely utat talál combjaim között magának. Fáj minden egyes érintése, s nem értem hogyan lehet abból a kedves férfiből, akit eddig ismertem egy ilyen önző, kegyetlen vadállat! Mert mást nem tudok rá mondani. Minél jobban ellenkezek a szerelme ellen annál kegyetlenebb erővel szorít és mozog bennem! Megalázva és kiszolgáltatva érzem magam! Itt egy konyha asztalon erőszakol meg a saját pasim! A fájdalom és a szényen szemeimen keresztül, könnyek formájában nyitnak utat maguknak.

Gyorsuló mozgása és péniszének megvastagodása, reménysugár számomra! Lassan vége lesz a szenvedésemnek! Érzem bennem lüktetését, még egy utolsó mozdulat és ernyedten rám borulva szembesül tettével.  A csalódás olyan mértékű, hogy gúzsba köt s nem mozdulok, csak a könnyek folynak végig lassan arcomon. Gyógyító balzsamként ápolva felduzzadt ajkaimat.

   Teljesen magamba süllyedve önsajnálattól kábultan elgyengülve, még mindig lábaim között Tommal fekszem a konyhapulton. Lelki fogságomból Tom zokogása térít magamhoz! Erős sírásától vele rázkódók Én is.

-         Úristen mit tettem!- kiált fel. – Egy állat vagyok! Líz kérlek, bocsáss meg.

Szemembe néz, s amit lát attól teljesen kikelve magából hátrál a szeme elé táruló műve láttán őrjöng, haját tépve jajdul fel.

  Félelmetes és fájó látni mind ezt. A hajszaggatás már nem elég, öklével veri a falat majd azt követően fejével teszi ugyan ezt. Hangok melyek elhagyják száját értelmetlenek, zavaros szitkok és esedezéseknek torz elváltozásai.

Minden csontom, izmom fáj, újammal megérintem feldagadt számat. Érzem a vér izét. Kívül belül repedések tömkelege húzódik rajta. Combjaim között is erős fájdalmat érzek. Kezemet óvatosan közéjük csúztatom, fájj és ég az érintés még jobban fokozza fájdalmam. Kezem látványa beigazolja gyanúmat! Újaim véresek! Lábamat felemelve veszem szemügyre a nagy „ szerelem” kicsordulásának helyét. Hüvelybemenetemen sok apró repedésből szivárog a vér.

  Megrémít mind az amit látok és érzek magamon. Az önsajnálat elröppen szélsebesen és erős harag, iszonyat támad fel bennem!

Tom már nem őrjöng, kezeibe temetve arcát összekuporodva csendesen zokog. Nem tudom már sajnálni, amit érzek az a gyűlöletre hasonlít csak erősebb. Remegek ettől az érzéstől nagyon új és erős nem találkoztam még ilyen mindent elsöprő gyűlölettel ezelőtt. Úgy érzem, képes lennék egyetlen egy mozdulattal másvilágra küldeni a földön kuporgva zokogó állatott. Sőt egy állatott sem tudnék bántani és így gyűlölni. Lázasnak érzem, magam a vérem forr és hevít, testem tüzes acélra emlékeztet. Még mielőtt eluralkodik rajtam a vadság, elhagyom megerőszakolásom színhelyét. Magára hagyva az örült szörnyeteget a padlón.

     Öltözéssel gyorsan végzek, már a taxit is hívtam, csak arra várok, hogy ideérjen. Iszonyú érzések tombolnak bennem. Ha nem próbálnám vissza fojtani félek olyan erővel robbanna ki ami felérne egy gázrobbanással.  Megijeszt ez a égető és erős szenvedélyes harag. Olyan mintha bennem is egy szörnyeteg élne aki csak arra vár, hogy öljön.

     Bejárati ajtó előtt állok már kabátban útra készen és imádkozva, hogy időben jöjjön a taxi. Félek, ha még sokáig itt kell maradnom, nem tudom vissza fogni indulatim. És az végzetes hiba és tett lenne.

Minden idegszálam kiélesedve, felkészülve a támadásra vagy a védekezésre. Van egy olyan érzésem, hogy nem nekem kellene most már védekeznem. Nem tudom miért, de biztos vagyok benne! Gyenge nő létemre érzek valami furcsa erőt, ami uralni kezdi minden izmom és lassan már az agyam, ami lehetővé teszi a sikeres támadást. Már tudom, soha többet nem leszek szenvedő alany! Bárcsak érteném mind ezt, ami velem történik.

    Tom mozgását érzem, megfordulok, de nem látom őt sehol. Kis idő elteltével botorkálva, összetörve jelenik meg az ajtóban.

Hirtelen megtorpan, valószínű nem számított arra, hogy még itt vagyok. Az indulat végig szalad rajtam, mint egy hullám. Remegés felerősödik, és komoly erőfeszítésembe kerül nem Tomra támadni.

Az meglepetésből felocsúdva könyörgésbe és rimánkodásba kezd

-                     Istenem úgy sajnálom, nem tudom mi ütött belém, bocsáss meg könyörgök. Líz! Bocsáss meg! Teljesen elvesztettem eszemet, nem értem, hogy voltam képes. Hidd el nem voltam magamnál. Líz könyörgök hallgass meg.

Esedezés közben egyre közelebb jön én pedig ugrásra készen figyelmeztetem.

-                     Ne gyere közelebb! – Hangom nagyon erősen és mélynek hallatszik, Tomot is megállásra készteti.

Tom tekintete tényleg olyan mintha megtébolyodott volna.

-         Líz beszéljük meg, vagy mond meg mit csináljak!

-         Már tettél ép eleget! – Mondom gúnyosan neki vetve a szavakat! – Tekintete hirtelen változik, már nem csak megbánás van benne.

-         Hová készülsz? A rendőrségre akarsz menni? Mond már! – Üvölti!

-                     Ne gyere közelebb Tom. – Kénytelen vagyok figyelmeztetni, mert megindult felém! – Ha még egy lépést teszel felém, megöllek!

Ez hatott, nem csak a hangerő, de ahogy kiejtettem a szavakat, Tom arcára kiül a döbbenet és talán a félelem!

II Fejezet!

Még három hét elteltével is nehéz újra élni azt a januári szombati délelőttöt.  Ha csak rágondolok, amit megvallva elég sokszor teszek, feltámad bennem a gyűlöltet. Pszichológusként számtalanszor kezeltem erőszakot elszenvedő nőket és sajnos gyerekeket.  Pontosan tudom, min mennek át a megerőszakolt nők, milyen törékenyek lesz lelkük és mennyire nehéz újra bízniuk az emberekben és főleg a férfiakban. Elgondolni is szörnyű hogyan tudnak a történetek után új és tartalmas életet kezdeni.

Megaláztak, fájdalmat okoztak, de nem érzem magam még sem olyan törékenynek, mint a hasonló helyzetben lévő nők. Csak gyűlölet és harag van bennem, ami érthető lenne. A probléma ott kezdődik, hogy nem Thomast hibáztatom a történtekért. Na nem is magamat, csak van egy olyan eszement érzésem, hogy nem Tom felelős érte. Ez is azt bizonyítja, hogy nem jelentettem a bűncselekményt a rendőrségen.

Valami kiváltotta belőle és szörnyeteget csinált egy jó és szeretetre méltó férfiből. Számtalanszor voltunk már együtt és soha nem éreztünk egymás iránt erős vágyat. Kivéve azt, borzalmas napot. 

Velem is mintha megfordult volna a világ, ha most bele nézek a tükörbe már nem az nő néz vissza rám, mint aki egy két hónapja voltam! A szemem színe változott egy kicsit élénkebb lett és fényesebb, de nem ez a lényeg! Valahogy Én változtam, pontosan nem tudnám meghatározni miben, csak már nem az vagyok, aki voltam. És Tomon is pont ezt látom! Velem ellentétben Tom miattam változott vagy is én idéztem elő a Vátozását. Én viszont az óta érzem másnak magam mióta megjelentek életemben feketeségbe burkolózó álmok!

   Az elmúlt három héten a munkámra sem tudtam figyelni. Így úgy határoztam, hogy a holnapi naptól kezdve kiveszem a szabadságaimat és kiderítem, mi a nyavalya folyik itt.

Ha egy betegem ilyen jellegű problémákkal keresne meg pontosan tudnám milyen kezelésre lenne szüksége. Érzékeim az súgják, hogy nem vagyok beteg sem örült! Ennek tudatában ott kezdem a kutatást ahol minden kezdődött az álmaimnál. Érzem a megoldás bennük van és csak Én vagyok az aki feltárhatja és megoldhatja őket.

Szükségem lesz egy EEG-re és még egy alvásfigyelésre melyben izolálható a REM alvás és a nem REM alvás alatt végzett agytevékenységem! Még az alvás valódi okát nem ismeri a tudomány és az álomról is csak elméletek vannak, még is így összegezve számítok hasznos információkra és eredményekre. Minél előbb időpontot kell kérnem Dr. Richárd Weston kollégámtól.

    Gondolatimból a hirtelen a kis orvosi szoba ajtaját rám törő asszisztensem Jane zökkent ki.   Ajtóban megállva erősen kapkodva a levegőt próbál megszólalni. Elképzelni sem tudom mi a csudáért nem hív fel ha valami ennyire sürgős, hogy végig rohan az egész intézeten, hogy beszéljen velem.

-                     Mi a baj Jane? Nem kell úgy rohanni telefon is van a világon, és ami még jó hír nekünk is van egy pár!

-                     Biztos melléraktad a telefont! Mindig foglaltat jelez. Hívtalak sokszor! – Mondja még mindig levegő vétellel küszködve.

Tekintetem követi az Övét, Jane megrökönyödve néz hol rám, hol a készülékre. Ami valóban félre volt rakva. Jane arcát fürkészem nagyon ideges és feszült szeme folyamatosan jár mintha minden apró kis tárgyat bele akarna mélyen vési agyába. Ajkait gyakran harapdálva tanácstalanul ál és vár. Csak egy kicsit egyedül akartam maradni, már szidom magam, hogy lehettem ennyire felelőtlen. Tényleg ideje szabira mennem! Még jobban idegesít, hogy nem mond semmit csak ál ott.

-                     Mond, már mi a baj az isten áldjon meg! – idegességemben a saját butaságomból kifolyólag szegény semmiről nem tehető Janéval kiabálok. – Bocsánat! Kérlek, mond már mi a baj.

-                     A barátod Thomas Garson üvöltve követeli, hogy beszélhessen veled. – Mély levegőt vesz és folytatja. - Eleinte még türelmes volt, hívtalak sokszor, de mivel nem jött válasz minden áron fel akart ide jönni hozzád. Mivel kérted, hogy nem akarsz vele beszélni nem engedtük fel. Ekkor kezdődött a düh rohama! Már hívtuk a biztonságiakat is de őket kapásból dobálta a sarokba. Csak úgy volt hajlandó megnyugodni, hogy megígértem személyesen kereslek meg és ha kell erőszakkal viszlek oda.

   Ahogy elnézem a kis Janet valóban elszánta magát rá, hogy megtegye. Ezt azért megnézném! De most nem ez a fontos. Ép ezt akartam elkerülni az elmúlt hetekben. Hiába várt Tom már reggelente az ajtóm előtt, vagy éjszakába menően verete az ajtóm vagy küldte Georgeot, nem akartam, hogy a közelembe kerüljön és beszélni sem akarok vele sem pedig róla. Nem bírnám elviselni. És most mit csinál? Kihívja maga ellen a sorsot. Iszonyatos düh támad, fel bennem nem tudom, képes leszek e visszafojtani.  Nem húzhatom, tovább beszélnem kell vele.

-         Ne aggódj Jane! Már mehetünk is, csak összekapom magam. – ki tud még róla? – Kérdezem reménykedve, hogy Dr. Montoya a klinika igazgatója még nem szerzett tudomást az incidensről.

-         Jelen lévő nővérek, és orvosok és már biztos Dr. Montoya is tud róla. Sajnálom Líza. – valóban sajnálja, szinte már szánakozva néz rám.

A baj mindig többedmagával jár! Már meg sem lepődőm.

-        Mennyünk Jane! – szólítom fel.

Folyóson végig haladva a liftig egyetlen egy szó nélkül tettük meg a szívem a torkomban dobog és Kétségbe ejtő harag tombol a lelkemben.  Mint mostanában mindig csak magamtól félek. Ha elszabadulnak az indulataim, akkor nem tudom, hogy mi lesz! Időben a lift is megérkezett. Janét engedtem előre, aki türelmetlenül várta, hogy kövessem, majd belépésem után rögtön nyomta a földszintet jelző gombot. A harmadikról pillanatok alatt leértünk, Jane pillantásából tudtam, hogy mondani akar valamit. Még a lift ajtaja kinyílása előtt megszólalt.

-   Érdekes nem is látszol idegesnek. – Mondja hitetlenkedve. – Ha az én volt pasim rendezne ekkora felfordulást, komolyan aggódnék, de Te nem Líz!

Az idegesség Janeból beszéd kényszert vált ki, csoda, hogy volt pár perc, amíg csöndben marad! De valószínű a túlzott ijedség jótékony számlájára írhatom.

Eközben nyílik az ajtó s mi kilépve szemünk elé tárul a klinika folyosója, ami az előtere nyílik illetve az aulába vezet. Itt még békés minden nem látszik, hogy egy dühöngő férfi ripityára törte a berendezést. Mosolyt erőltetek az arcomra Jane felé fordulva válaszolok.

-   Látszat csal Jane, minél nyugodtabbnak látszom annál rosszabb a helyzet.

-   Akkor nagyon nagy vihar várható, mert, ahogy így elnézlek olyan, vagy mint aki megrendíthetetlen nyugalommal rendelkezik.

Egy kis gondolkodási szünet után folytatja. Pedig jobb lenne, ha hallgatna. – Valóban nincs, mitől félnünk a biztonságiak majd megfékezik, ha tovább dühöngene. – Tekintete csupa kérdés.

-   Nem hinném, ha jól emlékszem előbb mondtad, hogy a sarokba dobálta Tom valamennyit. – Mutatok rá a problémára! – Valószínűtlen, hogy meg tudják fékezni.

Szavaim igazi páni félelmet váltottak ki Janéből.

-   Figyelj Jane nem kell tovább kísérned menny vissza az osztályra ott nagyobb szükség van rád. – Már épp tiltakozni akarna, de nem hagyok rá időt. – Ígérem, beszélek Tommal! Menny Jane itt nincs szükségem rád.

Ép elég nehéz lesz nekem nem kell, hogy végig nézze és halálra rémüljön ha úgy alakul a helyzet. Egy kis szünet után hozzá teszem. – Mindenről értesülni fogsz, nem marad rejtve előled semmi, itt semmi nem marad titokban.

-   Tényleg nem akarod, hogy veled maradjak? – Kérdezi megkönnyebbülten!

-   Nem akarom

-   Jó akkor fent várlak! Szorítok!

    S már fordul is hátra és olyan gyorsan eltűnt mintha előbb nem is sétált volna rémülten mellettem. A folyosó, amin ép sétálok, enyhén elkanyarodik balra. Beérve a kanyarulatban innét az aula hetvenöt százalékát be lehet látni. Megdöbbentő látvány fogad. Cserepes nővények felborítva, falhoz vágva, ami nyomon követhető a falon látható homok maradványok után.  S a padlón szanaszét heverő cserép darabok, törött székek, ablakról a függöny letépve, a karnis féloldalasan lóg!  Egy szélvihar okozta károkra utal a látnivaló!

     Belépve az aulában még szörnyűbb látvány fogad. A pulton eddig békésen heverő papírok, mappák, a számítógép a helyiség közepén összetörve, szétdobálva hever.

Tom nemtörődöm, közönyösen könyökén támaszkodva áll a pultnál. Az őrök tisztes távolságból valahol azon a helyen ahová Tom taszította őket állnak és várnak. Na de mire?

A pultos srác a pult bal szélénél kezébe temetve arccal ül a földön.

Dr. Markovics ideg specialista halk, lágy hangon beszél, Tomtól alig pár méterrel. Akin viszont semmi jelét nem látni, hogy érti, vagy felfogja az orvos szavait. Dr. Montoya a bejárati ajtóban áll és szintén csak figyel. Dr. Markovics hangján kívül nem hallani mást. 

Lemerem bármibe fogadni, hogy alig pár perccel ezelőtt valódi csata folyt itt. És nem ennyi bámészkodó volt jelen illetve vette ki a részét, amint látható eredménytelenségbe fullad leszerelési akcióból. A megjelenésem következtében jelentős változás ált be a helyiségben. Mozgásban és hangterjedelemben is egyaránt. Mindenki egyszerre kezdett beszélni és erősen gesztikulálva hozzá! Próbáltam csak Tomra figyelni meglehetősen nehéz volt. A biztonságiak megkönnyebbültek és egymás szavába vágva beszéltek, Dr. Markovics abba hagyta Tomnak intézett szavait és immár hozzám beszélt. Mindebből alig értettem valamit.

Nagyjából érzem inkább, mint hallom, hogy mindenki a saját véleményét mondja és örömét fejezi ki hogy végre előkerültem! Hol Tomot, hol pedig az igazgatót nézem. Most ők ketten érdekelnek a legjobban! Tom még mindig a pultnál áll zavaros a tekintete, ijesztő ez nem az az ember, akit én ismerek. Dr. Montoya pedig beszédes szemével fenyegetően grimaszba fordult szájjal méreget. Elrúgja magát az ajtótól ahol eddig ált és mindenkit csendre int!

-        Na végre előkerült a mi kis üdvöskénk aki minden bajt megold! Remélem ezt is. – Teszi hozzá gúnyosan! – Doktornő, most ha megengedi, magára hagyjuk csöppet sem kedves, de annál erősebb barátjával, hogy tisztázzák a nézeteltérésüket. Továbbá megkérném Líz hogy legközelebb ne itt udvaroltasson magának legkevésbé munkaidőben.

Az udvaroltasson szót olyan gúnnyal ejttette ki hogy felment bennem a pumpa! Még egy ilyen arrogáns barommal még nem találkoztam.

A biztonsági őrök közül az egyik valamilyen Adom nem rejti el felháborodását.

-        Hagyjuk itt a doktornőt egy ilyen vad emberrel! Ez nem járható út. Ezt nem engedem! – Fakad ki a védelmemre!

Tom olyan haragosan villantja rá tekintetét hogy Adomnak már nem akarodszott a védelmem érdekében egyetlen egy szót sem szólni a továbbiakban. – Megértem, ha a tekintettel ölni lehetne, mi már nem élnénk. És ez alól Én sem vagyok kivétel. Mindenki megnyugtatására át veszem a szót!

-                     Köszönöm minden jelen levőnek a segítségét, de boldogulok egyedül. Nem lesz probléma. – mondom nyugodtan.

-               A folyosó végén van egy kis pihenő szoba, oda bemehetnek megbeszélni a gondjaikat. De utána, ha itt végzett kérem Líz jöjjön, fel a szobámba beszélnem kell magával. – Válaszomat meg sem várva igazgatói arroganciával fordul is Adom felé.

-                     Az itteni felfordulást pedig azonnal tüntessék el. Ezt magára bízom. – Majd ismét nekem címezve szavait.

-               Az azért már most mondom, hogy valakinek a károkat fizetni kell és abban biztos lehet nem a korház fogja. És a takarítás költségeit is kiszámlázom az biztos. Szóval csevegésük alatt erre is térjenek ki, hogy ki fog fizetni. Kinek a nevére állítsam ki a számlát.

-               A költségek nem engem terhelnek. Nem tehet felelőssé a történtekért. – Kiborulva dühösen nyilvánítom ki a nem tetszésem!

A vitánkat Tom erős hangja szakítja meg!

- Fogja be a száját mindenki! – ordítja! -  Most azonnal beszélni akarok veled Líz. Elrúgja magát a pulttól és megindul felém fenyegetően.

Még mielőtt bárki más csak egy mozdulatot is tett volna, figyelmeztetem a jelenlevőket!

-   Senki ne mozduljon! – Hangom, mint az ostor csapódik mindenki fülébe, még Tom is megtorpant. -  Már Montoya sem olyan nagy legény!

Figyelmeztetésem csak egy pár másodpercre tartja féken Tomot. Újra megindul felém! Bennem meg életre kel valami ismeretlen erős érzelem, tudom, ha hozzámér ér akkor neki vége! És akkor nekem is. Ugyan azt az erős késztetést érzem, mint azon a szombati délelőttön! Még mielőtt Tom megérinthetett volna sarkon fordultam és elindultam a folyóson amerről jöttem a kis pihenő szoba felé. Gondosan ügyelve a köztünk lévő távolság folyamatos betartására. Tudom, Érzem, ha megérint, nem tudom fékezni magam. Testemet tűzforrónak érzem, mint akinek legalább 40 fokos láza van. A bennem élő szörnyeteg csak arra vár, hogy elszabaduljon és széttépje a mögöttem gyors léptekben haladó férfit.

   Annyi mindent kéne mondanunk egymásnak és Tom kifejezetten azért verte szét az aulát és az őröket, hogy velem beszéljen. Mégis síri csendben tesszük meg az utat a kis szobáig.

Gondolatok és érzések sokasága uralja agyamat és szívemet. Minden idegvégződésemet érzem, mint kis antennák közvetítenek nekem. Olyan, mintha érezném a környezetemben lévő tárgyak rezgését és Tom minden egyes mozdulatát. Látni nem látom, hátam mögött lépked még is érzem minden rezdülését s még a szívverését is. Napról napra erősebben reagálok másokra és a környezetemre. Ha valaki két hónapja megjósolta volna nekem mind ezeket az eseményeket, a bennem végbe menő változásokat kiröhögöm az biztos. De most nincs kedvem nevetni sem magamon sem máson.

    Kicsit reszkető kézzel nyitom ki a társalgó ajtaját, nem szívesen maradok kettesben Tommal.

Mikor hallom, hogy az ajtó csukódik, csak akkor fordulok felé! Gyötrelmes arckifejezéssel, szemében sajnálattal a szényen el nem téveszthető tekintettével néz rám. Nyoma sincs már az őrületnek szemeiben.

-   Foglalj helyett. – Mutatok egy velem szemben lévő székre.

Kicsit még toporog és viaskodik magával, de végül eleget tesz a felkérésemnek. Legalább tíz évet öregedett az elmúlt egy hónap alatt, szemei karikásak, apró kis ráncai elmélyültek. Egy megtört ember ül előttem. A sajnálat egy apró szikrája világit szívemben, Hol van az a kedves ember a mosolygós gyönyörű szemével, akit megismertem. Mert aki most velem szemben ül az nem az a férfi. Egy apró intéssel jelzem, hogy beszélhet, hallgatom!

-               Szeretnék először is bocsánatot kérni, tudom, hogy arra amit tettem nincs bocsánat, de nem tudok élni a bocsánatod nélkül! – Kezdi, majd egy kis szünet után folyatja. – Megtudsz nekem bocsájtani?

-               Megbocsátok Tom, de elfelejteni soha nem leszek képes. Nagy fájdalmat okoztál nekem.

-   Tudom! És, hogy soha nem tehetem jóvá! Undorodom magamtól.

Görnyedt háttal megtörve elkeseredetten folytatja.

-               Nem akarom a felelőséget rád ruházni és mentséget sem keresek tettemre, mert erre nem létezik. De úgy gondolom és érzem, hogy te magad is jelentős szerepet játszottál az események ilyen mód alakulásában.

-   Ezt, hogy érted.  Vágok a szavába

-               Nem is tudom, soha ezelőtt nem éreztem még csak hasonlót sem! Vágyban és dühben sem! És még soha nem fordult elő, hogy valaki úgy nézzen rám, ahogy te akkor és persze most. – Elgondolkodva szemöldökét is magasra húzva mér végig. – Kívánlak Líz most is. Majd az eszemet veszi a vágy, ami csillapíthatatlanul éget. Megváltoztál Líz már nem az a nő vagy akit két éve megismertem. Olyan a tekinteted mintha csillapíthatatlan vágyat éreznél s mint valami vad érzéki sugallat is érződik rajtad, Ami nekem folyamatosan erotikus és merevedésig feszített állapotot idéz elő! S erről Te tehetsz! Így értettem!

-               Kívántalak akkor, de olyan félelmetes voltál, meg rémített a harag a szemedben. Nem értettem miért vagy annyira dühös! Elmondhatnád! Segítene az elfogadásban ha megértem.

Most nincs harag a szemében, homály helyett amit az aulában folytatott akciója után láttam, tisztán fénylik. Igaz ráncai mélyebbek lettek, de ahogy most ránézek újra az Én Tomomat látom. Lassan ellazul a testtartása, hátra dőlve karjait keresztbe fonva maga előtt, ismét beszélni kezd.

-   Hát jó, de kérlek, hagyd, hogy befejezzem, ne szakíts meg kérlek.

-               Rendben. Tom hallgatlak s ígérem, figyelmesen végig hallgatlak anélkül, hogy közbe szólnék.

-                     Az utóbbi pár hónapban feltűnt, hogy már nincs meg köztünk az a tűz, mint az elején. Úgy gondoltam ez természetes, elmúlt az újdonság varásza és a munkánk is lekötött mind kettőnket. Ettől függetlenül ugyan úgy szerettelek, mint a kapcsolatunk elején, sőt jobban. 

Arról álmodoztam, hogy megkérem a kezed és Te boldogan igent mondasz. De mint tudjuk mindig elutasítottál. Kezdem félni, hogy talán Te nem úgy szeretsz ahogy Én téged.

A megszaporodott munkám lehetővé tette, hogy egy kicsit eltávolodjak tőled. Még örültem is neki. Így volt alkalmam felmérni, hogy valójában mennyire hiányzol nekem. Sokat gondoltam rád, érzetem hogy fontos vagy nekem még akkor is ha a szex mint érzelem nem hiányzott annyira. Kívánni mindig kívántalak csak már nem olyan erősen. Elfogadtam szerintem ez így természetes, ha együtt voltunk mindig nagyon jó volt azt hiszem mind kettőnknek. – Még mielőtt válaszolhattam volna, gyorsan megelőz! – Ne! Most ne mondj semmit.

A változás ami mindent megváltoztatott az Georgeék ajtajában kezdődött. Mikor kinyitottam az ajtót és szemedbe néztem, hirtelen nem kaptam levegőt. S mind ezt erős merevedés kísérte. Ekkor arra gondoltam, hogy mind ez természetes, hiszen szeretlek és kívánlak. Főleg, hogy három hétig nem is láttalak, természetesnek és kellőnek éreztem. Ekkor még nem találtam benne semmi furcsát. Csak később! Még a hirtelen csókodat sem. Figyeltelek egész este. Mikor nem láttad, folyamatosan néztelek. Akkor éreztem először azt a fékezhetetlen vágyat először! Azt hittem megörülök ha rögtön nem lehetek veled. Kényszeríteni kellet magam, hogy Georgéra figyeljek és ne rád! Olyan voltál, mint egy szexi angyal, aki fődre szállt, hogy engem kínozzon. Minden egyes mozdulatod erotikát sugallt és nem csak Én vettem ezt észre. Minden férfi téged bámult. Féltékeny lettem. Legszívesebben szorosan magamhoz fogva eltakarva a vizslató tekintetek elől, és megszöktettelek volna. De ellen álltam a kísértésnek. Ennek pedig az volt az oka, hogy nagyon rosszul ált a nyomozás és komoly problémákat kellett megbeszélünk. Ha akkor tudom mi fog következni hamarosan biztos elvittelek volna még mielőtt a boszorkány megjelent. A félelem, hogy elveszítelek és a szűnni nem akaró vágy kikészített. Aztán ott volt Linodé jóslata. Amiben beigazolódni láttam a félelmeimet. Egész este küzdöttem a merevedésemmel és a zöldszemű szörnyeteggel a lelkemben. Akár hányszor szemedbe néztem még akkor is amikor rosszul voltál hatalmas vágyat és erős csillogást láttam bennük. Ilyen csillogást szemekben még soha nem láttam azelőtt. Megbabonázott rendesen. Úgy éreztem magam, mint akit elvarázsoltak. Valójában pont ez történt, nem csak a ruha miatt, de valójában boszorkánynak éreztelek!

Mikor hozzám megérkeztünk már semmi másra nem tudtam gondolni csak a szeretkezésünkre, ami ránk vár. Csodálatos volt Líz! Nagyon Csodálatos!

S ettől félni kezdtem. A jóslat járt a fejemben, amíg az ágyon pihenve vártalak. Azt hittem bele halok a félelembe, hogy elveszítelek, hogy mást fogsz szeretni, és hogy az a másik okozza a halálod. Akkor ott éreztem szintén először, hogy inkább megölnélek, mint, hogy elveszítselek. Ez az érzés megrémített félelem, hogy tényleg tudnálak bántani letaglózott. Majd beléptél a szexis fehérneműben, a szemedben azzal a furcsa már nem is emberi csillogással s éreztem elveszek. Ismét szeretkeztünk. És amiről utána beszéltünk az kiborított. Egyértelmű lett számomra, hogy hamarosan vége lesz a kapcsolatunknak. Láttalak egy másik még arcnélküli idegen karjaiban, láttam, ahogy élvezel vele, és láttam, ahogy végez veled. Akkor valójában megörültem, a gondolattól hogy elveszel, megölnek, és én ott állok majd a koporsód felett, kisírt szemekkel. És az másik kaján nevetésest véltem hallani. Amíg te békésen aludtál a karjaimban addig én a pokolban voltam miattad! A testi és szellemi fáradság legyőzött, szerencsére és elaludtam.

Arra ébredtem, hogy sikítasz és segítségért könyörögsz, és úsztál a verejtékben. Alig tudtalak felébreszteni. A félelem egyre erősödött bennem égette a lelkem. Nagyon fájt.

Majd kértelek, hogy menny el inkább fürdeni ne maradj velem, azt mondtam, azért mert akkor nem az evésre fogok figyelni, hanem rád. Ez csak rézben volt igaz! Az volt a szándékom, hogy legyőzöm magam és mikor felöltözve visszajössz már nem jelentek veszélyt rád nézve. De nem így történt. Mindent megtettem, amire képes voltam, hogy megnyugodjak. Nem csak a vágyam sokkal inkább a fájdalmat, amit okoztál és ez által kiváltott dühöm csillapodjon. Ahogy megláttalak a konyhában még mindig az ingemben még jobban dühös lettem rád de leginkább magamra. Azt gondoltam látod rajtam, hogy szenvedek és még is játszva kínzol engem! Mérges voltam magamra is mert akkor már érzetem nem foglak elengedi, akartalak ott és rögtön. Szeretni akartalak, de bántani is közben, hogy érezd Én mit érzek! Érezd mennyire szenvedek. Nem tudtam akkor és ott felfogni, hogy olyasmi történik velünk amire egyikünk sincs felkészülve. Most már sok mindent értek vagy legalább is másként látom! Erről majd később beszélek, ha érdekel! – Itt elhallgat, újra összegörnyed, mint akinek erős fájdalmai vannak, arcát kezébe temeti, és előre hátra dől a székben. Szörnyű így látni, fáj a szenvedését nézni. Kis idő után amit nem zavarom meg közbeszólással. Ismét beszélni kezd. – Amikor láttam mit tettem mikor kitisztult a fejem. Életemben nem éreztem még akkora fájdalmat és kétségbeesést. Nem a börtöntől a felelősség vállalástól, a te fájdalmad okozott nekem akkor fájdalmat, hogy azt hittem tényleg belehalok.  Nyilván való lett számomra, hogy soha nem tudnálak bántani, mert a szenvedésed láttán érzett kegyetlen fájdalom mindennél erősebb volt. Inkább magammal végeztem volna, mint, hogy akár egy ujjal is hozzád érjek.

Mire magamhoz tértem Te már nem voltál ott. Azt hittem elmentél. Meglepődtem, hogy az előszobába talállak. Csak bocsánatot akartam kérni és elmondani mind ezt, de te olyan iszonyú haraggal voltál felém, ami letaglózott rendesen. S mikor azt mondtad, hogy ne mennyek közelebb, mert megölsz, akkor végem volt. Tudtam, hogy elveszítettelek, meg akartam halni és nem bántam volna, ha megölsz! Vágytam rá, hogy megtedd.

Megjött a taxid és Te elmentél, Én meg ott maradtam egyedül a félelmeimmel, a fájdalommal, az őrületemmel.

Azóta próbálok beszélni veled, de nem adtál rá lehetőséget. Nem maradt más választásom csak ez amit ma tettem! Természetesen kifizetem a károkat, amiket okoztam.

Labilis idegállapotom végett leszereltek! Így a végkielégítésből bőven futja a költségekre.

Volt mikor Líz Te jelentetted az életet számomra és néz rám most. Te lettél a halálom! Tudom és érzem, hogy így van.

Ennyit akartam mondani! Azt hiszem mindent elmondtam, amit lényegesnek tartok.

Most megyek Líz, köszönöm, hogy végig hallgattál. Nem kell kikísérni egyedül is kitalálok! A számlát küldjétek a címemre. Szia Líz! Légy nagyon boldog, amíg teheted!

-                     Állj meg! Hová mész? – Meglepő gyorsasággal ugrok fel a székemből látva, ahogy Tom már az ajtónál keze a kilincsen!

-         Nem akartál beszélni velem! Gondoltam elmondom, amit akarok és megyek.

-                     Nem akartam az igaz, de most nem mehetsz még el. Van még egy csomó kérdésem, amire szeretnék válaszokat kapni.

-         Valóban? – kérdi és kíváncsian fordul vissza.

-                     Igen! Mire utaltál pontosan mikor azt mondtad, hogy most „már sok mindent értek vagy legalább is másként látom!” – Kérdésem elgondolkoztatta. Darabig még az ajtóban állva gondolataiba merülve ált, majd leült ismét a székre. Én is visszaültem a helyemre és türelmesen vártam, hogy beszélni kezdjen ismét.

-                     Hmm Igen ezt mondtam! Valójában csak arról van szó, hogy sokkal tisztában látom a kapcsolatukat. Vagy is a volt kapcsolatunk. Én mindig tudtam, hogy soha nem fogsz nekem igent mondani. Csak most ismertem fel, hogy magamnak is hazudtam veled kapcsolatban. Már az elejétől érzem, hogy keresel valamit vagy valakit, amit Én nem adhatok meg neked. Sajnálom, hogy túl gyenge voltam beismerni magamnak az igazságot. Nagyon szeretlek Líz, nincs más mentségem rá!

-                     Az Én hibám is Tom! – Kezdem, mert érzem, hogy így igaz, Én is tehetek mindezekről nem csak Tom. – Éreztem Én is, hogy hiányzik valami nekem, de úgy gondoltam, vad és bolond ábrándokat kergetek és nem akartam igazán figyelembe venni őket! De még is az eszem azt súgta, hogy Te vagy számomra az igazi társ, de a lelkem és a szívem, hogy nem. Fontos lettél számomra, fontosabb mit eddig bárki az életemben. Eszem helyett a szívemre hallgattam mint oly sokszor  és ez alól Te sem voltál kivétel. Bocsáss meg nekem a fájdalomért, amit okoztam neked.

-                     Bocsánatot kérsz? Te tőlem? De, hogy befejezzem az előbbi kérdésedre adott válaszomat. Tudnod kell, hogy komolyan elhiszem Linodé minden egyes elhangzott szavát. Az elmúlt három két alatt történt események alapján nem tehetek másként. Bebizonyosodott, hogy olyan dologgal állunk szemben, ami fellettünk áll. És Líz sajnos a rád vonatkozó jóslatban is van igazság. Hiszen Te mindig a szerelmet kerested ez érzelem által kiváltott érzésekre vágytál és mai is vágysz! Ez igaz tudom, hisz Te magad mondtad el akkor éjszaka. Így jogos a feltevésem, ha eddig Linodé minden szava értelmet nyert és akkor a rád vonatkozó jóslat és a másik is igaz! – Az okfejtése egy kicsit sántít, de meg kell hagyni eddig, van benne ráció. Közbe szólni vétek lenne így hallgatom tovább. – Arra még nem találtam magyarázatot, legalábbis igazoltat, hogy Te mitől változtál meg. Talán és ez csak elmélet, a tested érzi, hogy itt a küszöbön a áhított szerelem és így jelez neked, hogy élvezd amíg teheted. Vagy valami ilyesmi. – le vagyok sújtva az elhangzottaktól.

-                     Ezt a sok marhaságot el is hiszed? – Kérdezem megdöbbenve.

-                     Nem marhaság Líz!- Várom, hogy folytassa, de úgy látszik, eszébe sincs tovább beszélni, csak ül maga elé bámulva.

-                     Mire céloztál azzal, hogy olyan dolgokkal álltok szemben, ami feledtettek áll? – Felnéz, egyenesen a szemembe majd hátra dől és folytatja.

-                     Már nem vagyok rendőr nyomozó, de a titoktartás továbbra is köt. – Féloldalas mosollyal válaszol. Ez a mosoly arra enged következtetni, hogy van valami a tarsolyában, amit nem köt a titoktartás. Így tovább faggatom.

-                     Miért érzem azt, hogy Téged nem nagyon érdekel a szabályzat?

-                     Hivatalosan nem vagyok nyomozó, de azt sem mondtam, hogy a nyomozásról  lemondtam. Eszemben sincs! Ahhoz túlságosan a vérembe van a szakma és imádom, hogy ilyen könnyen feladjam.  – Kis gonosz mosoly kíséri szavait.

-                     Akkor nem hivatalosan nyomozol tovább? És mi lesz a kollégáiddal?

-                     George és még páran segítenek, no persze csak óvatosan, mert figyelik őket. De én teljesen hivatalosan nyomozok. Ugyan is magánnyomozói igazolványt, jelvényt szereztem.

-                     Értem! – De közben leesik az állam. -  Magánnyomozóként viszont a megszerzett információkat már elmondhatod, ugye?- Kíváncsiságom egyre jobban elhatalmasodik rajtam s már a vad védelmi ösztönöm is alvásra hajtotta kicsiny fejét.

-                     Azért ez ennyire nem egyszerű, de igen jól látod a lényeget.

-                     Ezt csak úgy hagyják a feletteseid? – Hitetlenkedek.

-                     Sok embernek szúrja a szemét, de nem tehetnek ellene semmit. Húsz éve nyomozói szolgálat után és fedhetetlen múlttal sima ügy volt. – Ha valamire igazán büszke lehet, akkor ez az.

-                     Akkor elmondhatod nekem mire utaltak Linodé szavai? – Na persze csak ha akarod. Teszem hozzá kicsit durcásan.

-                     Igen elmondhatom.

-                     És el is mondod? Vágok szavába sürgetésemmel.

-                     Itt? – Kérdi mintha a valami igazi nagy hülyeséget kérdeznék.

-                     Igen itt! – Ismétlem sértődötten.

-                     Itt nem mondom, biztos van munkád, szóval és Én sem érek rá tovább. Nem sokára találkozom Linodéval.

-                     Linodéval? – Kérdezek vissza ismételve szavát, mint egy rossz papagáj.

-                     Igen vele. Szükségem van a segítségére. – Mondja, mintha teljesen hétköznapi dolog lenne. Bár lehet, hogy neki valóban az. – De szívesen elmondom szabadnapodon, összefuthatnánk. Mikor érsz rá?

-                     Ami azt illeti, ma dolgozom utoljára, legalábbis pár hét szabira megyek. Nekem jó a holnapi nap, bármikkor.

-                     Szabira mész? – Kérdi, de inkább csak elismétli, amit mondtam, nem vár választ a kérdésére. – Jól van, találkozzunk holnap délelőtt. Lehetőleg semleges helyen, mert félek ha hozzád megyek akkor nem tudok neked ellen állni, Most is örülten kívánlak, de vissza fogom magam, mert nem akarlak még ennél jobban is elveszíteni. Ígérem, nagyon jó barátod leszek.

-                     Elhiszem és nincs kifogásom a semleges hellyel kapcsolatban, a kérdés az hogy hol? – Szíven üt az elkeseredése, ahogy a vágyáról beszél. De csak egy pár villanásnyi ideig volt látható, majd tovaszállt hirtelen, ahogy jött.

-                     Jobb az óvatosság! – Szemeiben megvillanó láng figyelmeztet, hogy vegyem komolyan a problémát. Eszemben sem volt fél várról venni sem pedig játszadozni.

-                     Rendben! Már csak abban kéne megállapodnunk, hogy hol találkozzunk és pontosan mikor. – Mondom megint sértett hangon.

-                     Legyen reggel tíz óra a Merilen kávézóban. Tudod, ugye hol van? – Sértettségemmel mit sem foglalkozva beszél tovább. Talán nekem sem kéne ekkora ügyet csinálni, de mit tegyek, ha bánt. Bár mutatni nem mutatom, de azért még él a sértés, hogy ennyire felelőtlennek tart.

-                     Igen tudom! Tíz órára ott leszek.

-                     Most már tényleg mennem kell. – Áll fel és indul az ajtó felé. – Köszönöm Líz, hogy meghallgattál.

-                     Nem szívesen tettem, de nem bánom, hogy így történt, és milyen jól időzítettél, ha holnap jöttél volna, akkor az egész intézetet  szétverésével sem bírtál volna beszélni velem.

-                     Azért jobb lett volna, ha nem így tudok csak a közeledbe kerülni. – Mondja nem kevés gúnnyal a hangjában. – Lehet, hogy én sem tettem volna másként a helyedben. – Jegyzi meg úgy mellékesen. - Na, most már mindegy. Akkor holnap!- Bucsuzott válaszra sem várva kisétált a szobából.

      Még Montoya irodája felé igyekszem sokkal, inkább Tommal folytatott beszélgetésre gondolok, mint az igazgató mondani valójára készülnék fel. Montoya nem érdekel ellenben Tom és a nyomozása sokkal inkább. Kifejezetten örömet érzek, hogy normalizálódni látszik a kapcsolatunk, és hogy a beszélgetés végére már nem akartam minden áron szétszaggatni. Nagyon távolinak érzem most azt a feszítő dühöt, ami megjelenésével, közelségével váltott ki belőlem. Ezt mindenkép szerencsés fordulatnak könyvelem el. A harmadikra való fel liftezés és Montoya irodáig elérni nem volt hosszú idő, sajnos. Kopogtatásomra komor hangon válaszol.

-                     Igen tessék. – Belépve hellyel kínál az asztalának vele szemközti helyén. Csendben leülök és várom, hogy megszólaljon. Mert, hogy nekem mondani valóm nincs az biztos. – Sikerült rendezni a szerelmi életét kedves doktornő? – Intézi nekem kérdését flegmatikus szigorral az arcán.

-                     Sajnálom, hogy ilyen incidensnek volt kitéve az intézmény. Legközelebb nem fordul, elő ígérem. És biztosíthatom, hogy a klinikát ért károkért Thomas Garson minden felelősséget és költséget vállal. – Részemről ennyit akartam elmondani, ez után mély hallgatásba burkolózva várom a további kérdéseket. Mert, hogy lesznek abban biztos vagyok.

-                     Egy kicsit indulatos a barátja nem gondolja?. Mondja, hogy bír vele?. Ne is mondja ez nyilván való volt az imént. Gyengédebb és finomabb férfi illene magához.

-                     Igyekszem figyelembe venni a véleményét legközelebb. Mondom nem kevés gúnnyal fűszerezve. De addig is nem kérek több útmutatás az magánéletemmel kapcsolatban.

-                     Ami itt történi az nem magánélet, hanem közélet, főleg úgy, hogy két érintett félen kívül egy tucat szemtanúja és elszenvedő fele volt a történteknek. Szóval bármilyen sértett is hogy bele avatkozom az életébe Líz, magának is tiszteletbe kell tartani a szabályokat és a kollégáit. Egyébként pedig higgye, el cseppet sem érdekel, a szaftos magánélete elhiheti. Most elmehet! Az asszisztens nőmnél hagyja, ott Mr. Lovag címét ahová a számlát küldjük.

-                     A szaftos magánéletem nem érdekli? Nekem valahogy nem úgy tűnik. És ha már itt tartunk a magáé, akkor mi? – Kérdezem nem kevés indulattal. – Az egész klinika nap mint nap erről csámcsog . Persze mindenki úgy tesz mint ha süket és vak lenne, de egy percig se higgye, hogy ez így van! – Pirítok rá kikelve magamból. Mit megenged magának és Ő beszél aki minden nap és héten más-más nővért , doktornőt próbál fel mint valami divat bolond a kabátokat és önelégülten szemléli magát a tükörben milyen jó is néz ki. – Magának nincs joga véleményt alkotni rólam és a továbbiakban legyen szíves vonakodni ettől.

-                     Túl sokat enged, meg magának nem gondolja? – Szemöldökét ráncolva, sötétlő szemekkel szigorkodik. Mit sem törődve vele vágom rá a válaszom rögtön.

-                     Nem! Ha magának lehet véleménye, akkor nekem is lehet és hangot is adhatok neki Ön után szabadon.

-                     Látom, tényleg magára fér egy pár hét pihenő, és csak reménykedek abban, hogy amikor visszajön, ha visszajön nem lesz ennyire paprikás hangulatban. És józanésszel fel tudja majd mérni a történteket, levonva a helyes következtetéseit.

-                     Ne aggódjon a következtetéseim most is helyesek. És valóban megfontolandó, hogy vissza jöjjek-e.

-                     Ez a baj a magához hasonlókkal, azt hiszik, nélkülük nem lehet létezni. Hát felhívnám a figyelmét arra, hogy lehet maga nélkül is élni és létezni. Azt elismerem, hogy remek orvos, de elhiheti, hogy ezzel nincs egyedül. Szerintem ezen elgondolkodhatna!

-                     El fogok! Ne legyenek kétségei ez ügyben!

-                     Nem lesz! Kifelé menet ne feledje becsukni maga után az ajtót és a címet átadni a lánynak. – És mintha ott sem lennék olvasni, kezdi az egyik napilapot, vagy csak úgy csinál, jelezve ezzel nem kíván több szót váltani.

-                     Maga egy igazi önelégült segfej. Remek szakember, de mint ember……hagy maga után kivetni valót. De ne is zavartassa, magát már itt sem vagyok. Minden jót! –  Mondom elégedetten, majd kisétálok az irodából, magára hagyva a döbbenettől megdermed igazgatót.

      Dr. Montoya irodáját elhagyva még mindig a szóváltásunkon jár az eszem, hogy lehet egy ilyen jó képű, okos férfi ennyire barom. Már nem nevezhető fiatalnak a múlt hónban kötötte a negyvenötödik születésnapját amit jó meg is ünnepelt. Klinikán belül és kívül egyaránt. És miért ne tehette volna. Családi állapota elvált, van egy Tizenhat éves fia aki az anyjánál marad a vallás után. A pletykák szerintem a nő ügyei miatt dobta ki az asszony. Végül is nekem mindegy miért vált el, de lehet valami a pletykákban. Itt is majd minden nő oda van érte, ájuldoznak, ha megjeleni. Jó képű az igaz, de hideg és érzéketlen pasi. Nem tudom, mit esznek rajta. Talán vonzó a szőke haja, kék szeme szabályos férfias arca, kifejező szemek. Mindenkép az. Sok nővér és kolléganő mondott már búcsút a klinikának miután Mr, segfej egy pár hancur után kidobta őket. Az áldozatai meg bele betegedtek, hogy más esetleg egy itteni nő után lohol a hős szerelmesük. Már többször észre vettem, hogy nézi a melleim és fenekem, ha úgy látja nem veszem észre. A Magatartásom mindig elutasító volt vele és mással is. Hozzám a szemrevételen, kívül nem mert közeledni. Ezt a jó bevált taktikát választja, így szedi az áldozatit, akik önszántukból behódolnak neki. Majd minden nő megtisztelve érzi magát, ha egy ilyen férfi szemet vet rájuk, nincs ezekben egy csipetnyi tartás. Na mindegy Dr, segfej elmehet melegebb tájakra és közben Én is lassan végzek a műszakkal, még haza felé beugrom a kis betegemhez Robika és kedves családjához. Közölni velük, hogy egy pár hétig szünetelni fog a látogatásom. Felajánlom nekik a változtatás lehetőségét, hiszen Montoyának igaza van abban, hogy rajtam kívül azért akad még jó pszichológus a városban. Szerencsére.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

III Fejezet!

   Hosszú volt ez nap, is mint a többi, talán árnyalatnyival hosszabb és kimerítőbb. Meleg kis otthonom árnyékában már azért sokkal jobban látom az eltelt nap eseményeit. Minden előjegyzett betegem felhívtam és megadtam a helyettesem nevét Dr. Christine Scott elérhetőségét az új időpontok kérése végett. Mennyi minden tud történni egy nap alatt! Hihetetlen! Leginkább a kis pártfogoltamat sajnáltam Robikát. Annyira kötődik hozzám és Én úgy érzem cserbe hagyom! Hiába nyugtatgattak a szülök Én azért így érzem, és tudom, hogy Ők is így vannak vele. Döntéseket hozunk nap, mint nap, jókat, rosszakat, feleslegeseket, s mind ezek valójában csak a későbbiekben lesznek érezhetők és eldönthetők, hogy valójában milyenek is voltak. Jó lakottan, frissen fürödve, elnyújtózva az ágyban elmélkedek vagy hagyom, hogy a gondolataim szabadon jöjjenek és menjenek. Egyik gondolatot sem marasztalom csak szárnyaltatom a fantáziám. Egy téma azért mindig visszaköszön, és mint máskor most is szívesen fogadom a hívatlan gondolat sorozatott.

     Még mindig az ágyamon fekszem és elmélkedem miről hát a szexről. Mostanában elég gyakran foglalkoztat ez a dolog. Miért? Magam sem tudnám pontosan megfogalmazni, talán mert sosem elhanyagolható téma! És mert számos emberi kapcsolatot tesz, tönkre vagy épp emel fel a csillagok közé. S mert bennem végbemenő változásoknak nagy szerepük van a hozzá.  Ezen elmélkedés közben elnyomhatott az álom. Még mindig az ágyon fekszem ruha nélkül, mint mindig, ahogy szoktam, de megváltozott a légkör, valami sejtelmes köd burkolta be az egész szobát. Először gyengén alig láthatóan, majd egyre jobban. Behatolt minden zugba, kis résbe, még a tudatom határában is. Érdeklődve figyelem, érzékeim kiélesedtek, vártam valamire vagy talán valakire. Tudtam, hogy jönni fog vagy történni fog valami érzékeim élessége elképesztő gyorsasággal figyelmeztettek a veszélyre. Azt nem érzékeltem milyen veszély leselkedik a ködben, de érezni határozottan éreztem jelenlétét.  Félelem helyett inkább kíváncsiságot érzek, megmagyarázhatatlanul vonzza a tekintetem a teljes helyiséget beborító fehérség egy pontja. Az anyag ürüsége sokkal tömörebbnek tűnik, fehérebb a fehérebbnél, és mintha alig észrevehetően mozgott is volna. Nem is láttam volta kép a mozdulatot inkább csak éreztem.

Felém közelít!

Félelemnek nyoma sincs a lelkemben, valami más egyre inkább szétárad a testem minden pontján. Ismerős érzés a vágyra emlékeztet, csak ez erősebb és forróbb, minden idegszálamat hatalmába kerítette. Elsöpörte a félelmet minden gondolatot hihetetlen erős vágy, hogy megérinthessem a ködben rejlő idegent. Már biztosan tudtam, hogy nincs mitől félnem. Kiélesedett érzékeim eltompulnak, mozdulnék, de nem tudok. Tehetetlenül fekszem az ágyon és türelmetlenül figyeltem az egyre csak felém közelítő jelenséget. Ami mögött a boldogságom kulcsa rejlik. Biztosan érzem így kell, hogy legyen, nem tévedhetek.

Az idő megállt, nem mozdul semmi, Én sem. A fehérség gomolygása is mintha meg ált volna.

Mozdulatlanság kábító bódulattal érinti meg az idő végtelen körforgását, mely már az agyam összes tekervényes időrostjait zabolázhatatlanul rejti el. A valóság legkisebb érzékelhetősége elől. Rab vagyok a saját testem rabja. A féktelen erő úgy árad a mindent immár beborító jelenségből, hogy képtelen vagyok ellenállni és valójában nem is akarok.

Kellemes meleg áramlik végig az egész lényemen, ahogy engem is be borit a fehérség. Olyan érzés, mint ha meleg vízbe merülnék, szabályosan megfogható a ködszerű anyag.

A mozdulatlanság bilincse mely az ágyam fogságába kényszerít, lassan engedni kezd. A kezem megmozdul és csodálkozva tapintja a körülöttem elterülő érdekes anyagot. Mint ha kicsit nedves érzés lenne. Nem vagyok vizes, de még is csillog a bőröm a kezem és mindenem. A testemet végig simítva apró cseppek képződnek és enyhén síkos hatást kölcsönözve neki.

Nem vagyok egyedül ezt eddig csak éreztem, most viszont biztos vagyok benne, de most valami változás ált be a köd sűrűségében, mintha egy helyen oszladozni kezdene. Már nem olyan sűrű és átláthatatlan. Enyhe szellő áramlik, mi megtartja folyamatosságát. Egyre jobban oszlik a fehérség és lassan egy emberi alak sziluettje bontakozik ki. Mozdulni sem merek már csak azért sem, mert előttem egyre jobban megjelenő alaknak virítóan zöld szeme van, olyan gyönyörű és mégis ijesztő. Szabályosan világít, mint egy zöld izzó.

Visszakapva a mozgás készségemet mégsem tudok mozdulni, most nem a fogva tartó erőtől inkább a meglepődéstől és egy kicsit a félelemtől. Egyre közelebb jön a zöld szemű tündér, mert, hogy nem igazi ember az tény és olyan, de olyan gyönyörű, hogy kifejezni nem lehet.

Markáns még is kisfiús vonalak is fellelhetők az arcában, szép vastag ívelt ajkairól szinte lehetetlen levenni a szemet. A zöld szemét kiemeli sötét haja, ami félhosszúságú egyenes vonalú, lazán omlik a vállaira. Micsoda vállakra húúú életemben nem láttam még ilyen szépen kidolgozott férfi felsőtestet. A combjairól ne is beszéljek, lélegzetelállító, még inkább elakad a lélegzetem mikor a férfi tündérem teljes meztelen valójában ott ál egy karnyújtásnyira tőlem.

Teljes csend vesz minket körül, amiben a légy zümmögése is erős hangkitörésnek tűnne ebben a végtelen, cseppet sem kellemetlen csöndes térben. Elbűvöl a két szempár, ami a megjelenésétől fogva folyamatosan engem néz.

Izgató ez a csendes mozdulatlanság, amit csak a fokozatosan erősödő szívverésem tör meg!

Hallom a vér áramlását a szívem ritmikus ütemét, ami a változatosság kedvéért hol a bordáim ellen indít harcot a szabadságáért vagy a lábam között veri örült ritmusát. Felszabadítva

Ezáltal a valahol mélyen elrejtett érzelmeket, a szenvedélyt és a vulkánikus ősi tűzet.

A vágy, mint sok forró talpú hangya, bejutva bőröm alá és ezt az utat kihasználva eljut minden apró kis sejtemhez!

   Ki lehet ez a csodálatos teremtmény?? És Honnan jön?? Valóban álmodom, vagy ébren vagyok, képtelenség ez nem lehet a valóság.

Gondolataimból kiragad egy mozdulat sorozat, szinte öntudatlan állapotomban, mert másként nem tudok magyarázatott adni arra, hogy a kezeim automatikusan elindultak. Egyik a melleimet simogatta a másik a combjaim belső felét érintették. Érzéki a hatás a tündér még mindig ott ál és enyhe mosolyra húzva izgatóan szép száját még mindig csak figyel.

Zavarba jövök az arcán átsuhanó mosolytól az addig testem simogató kezeim meg álnak, tehetetlenül húzom vissza őket magam mellé.

Most már zavarónak érzem a csendet, szívesen mondanék valamit, de nem tudok megszólalni, vagy inkább nem akarok, mert félek attól, hogy ha akár csak egyetlen szó is elhagyja, számat ez csodálatos álom a tündéremmel együtt szertefoszlik. Inkább csak hallgatok, és nem szólok egy árva szót sem.

   Meglehetősen rövid idő után mégis a kellemetlen érzések találnak utat az érzékeim világában. Most van valami ijesztő ebben a mozdulatlanságba dermedő jelenlétben.

Zavarom is egyre jobban felerősödik, minek következtében szégyellem a meztelenségem, az Övé pedig megrémít. Fentebb csúszok az ágyon és lassú mozdulattal magamra húzom a takarót egészen az álamig. A vágy, ami eddig uralta az egész valómat, elillant mintha soha nem is létezett volna. Érzékeim ismét működnek, ezer százalékos teljesítménnyel most minden idegvégződésem sikítva ordítja. Menekülj! Ösztönösen egyre hátrább húzódok, még nem marad egy tenyérnyi hely sem köztem és az ágy támlája között. Tekintetem a menekülés útvonalát kutatja, de a fehérségen és rajtunk kívül semmit sem látok. Hol vagyok? Merre van a kiút?? Nem tudom!

Minden mozzanatomat, rezdülésemet figyeli, ahogy a pánik egyre jobban elhatalmasodik rajtam, úgy változik az álomvilágból hozzám érkező tündér reakciója. Már nyoma sincs az ajkai körüli mosolynak. Valami egészen más jelent meg csodás arcán, a harag árnyékát látom, rajta a szemeiben tüzes vad láng lobog, ami már nem élénkzöld inkább lilás árnyalatba vált. Vonásai megkeményednek és a kisfiús vonásai, ami annyira tetszett, eltűntek. Egyre torzuló arc láttán teljesen ledermedek.

A változás itt nem ál meg, vállai előre ugranak, izomzata mintha nem lett volna, eltűnik, csontozata megerősödik és láthatóvá válik. Nagyon rövid idő alatt emberi alakja semmivé foszlik és egy haragtól feltüzelt felismerhetetlenségig elváltozott lény ál előttem. Szörnyű félelem lett úrrá rajtam, menekülés lehetőségét elveszettnek látom. Sikítani próbálok, de egy hang nem jön ki a torkomon.  Lábaimat felhúzva erősen átölelve, összegömbölyödök, szemeim becsukom és reménykedek, hogy mikor kinyitom, mind ez eltűnik és normális lesz minden. Már cseppet sem akarom az álom valóságot, csak felébredi, szeretnék, de gyorsan, menekülni erről a helyről és elfelejteni az egyszemélyiben jelenlevő tündért és szörnyeteget.

Csukott szememen keresztül is érzem, hogy megmozdul, már az ágyon van, súlya alatt érezhetően megsüljed az ágybetét, lenyomatot képezve fizikai valójára. Kinyitom, a szemem nem akarok vakságba burkolózni, bár jobb lenne öntudatlan állapotba kerülni és semmiről nem tudni. Lila szempár villanásából egyértelmű utasítást kapok. Ne mozdulj! Ezzel a figyelmeztetéssel talán az életemet akarja megmenteni? Vagy egyszerűen parancsot teljesítek a mozdulatlanságommal?, Végül is azt hiszem ebben a helyzetben mindegy is, hiszen nem is tudtam volna. Csontos kezei lábaimra kulcsolódnak, hideg érintése, mint a halál érne hozzám. S már húz is lefelé, egészen még teljesen vízszintes helyzetbe nem kerültem újra!

Végig simított a lábaimon egész a combom tövéig, majd egyetlen gyors mozdulattal feszítette szét szorosan összezárt végtagjaimat. Ezáltal utat nyerve a legérzékenyebb testrészemhez.  Érintése, mint a jég, de nyomai helyén égek mintha meggyújtottak volna. Lángokban égtem a kegyetlen fájdalom mintha megsokszorozta volna erőmet, életben maradási ösztönöm életbe lépet. Magam sem tudom, hogy volt erőm, na és bátorságom, de talán úgy éreztem harc nélkül nem adhatom meg magam. Ha nem sikerül, akkor legalább nem adtam könnyen, harc nélkül azt amire vágyik. Micsoda ostoba képzelgés volt. Hirtelen mozdulat sorozatom, meglepte, nem számított rá, fel sem merült benne annak a gondolatnak a parányi szikrája sem, hogy megpróbálok védekezni. Pillanatnyi előnyömet kihasználva, sikerült kiszabadítani a szorításából az egyik lábam s már rúgtam és rúgtam, karmoltam, ütöttem ahol csak értem. De mintha a falat ütném, meg sem érzete. Vegyes döbbenet és harag sugárzott cseppet sem szép szeméből. Olyan gyorsan történetek ez után az események, hogy szemmel sem tudattal követni lehetetlen egy halandónak. Vad erővel láncolt ismét rabságom színteréhez, combjaim közé térdelve egyik kezével mellkasomat szorítva lefelé a másik kezével fejem felett karjaimat fogta vas marka. Szorítása elképesztő erővel hatott a csontjaimra azt hittem nem darabokra törik általa inkább porrá zúza őket. Pillantásától megfagyott ereimben a vér. A testemre ható nyomás ereje nem csökkent még akkor, sem amikor tekintetét a nyakamra szegezte. Lassan rám hajolt és ajkaival meg érintette először a nyaki ütőeret majd csókjaival birtokba vette a nyakam s vállaimat. Szája hűvössége nyomán érzékelt fájdalom már nem volt annyira erős, mint korábban. Izmaimban lévő görcsök engedni látszódtak, meg érezhette, mert ezzel arányosan az Ő nyomása is engedett.

Fülemhez hajol és alig halhatóan valami furcsa nyelven beszélni kezdet. Hangja mély és érces, még is meg nyugtatólak hat az idegrendszeremre. Szavak értelmét ugyan nem értettem csak érzékeim kifinomultságával fogom fel őket. Suttogással egy időben a mellkasomat szorító keze enged és a nyomást felváltja a gyengéd simogatás. Keze csak úgy vándorol a hasamon keresztül a melleimre. A fájdalom már szinte nem is érzékelhető, ahogy simogat, csak undort érzek, de még is a testem reagál minden egyes érintésre. Hihetetlen a kémia soha nem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé és velem kölcsönhatásba lépni sem volt soha egy egyszerű feladat. És ennek a lénynek még is sikerül hatást gyakorolnia kémiai részecskéimre.

Eközben folyamatosan beszél és a hangjában bekövetkező változásokra figyeltem fel először. Egyre lágyabb és dallamosabb, mélysége teljesen eltűnt már csak a kis ércesség hallatszik ki belőle. Mimnél lágyabb a hang annál jobban oldódik bennem is a feszültség. Kellemetlen érzések ez által lassan meg szűnnek, és helyükbe lép a kíváncsiság meg talán egy csipetnyi vágy. Ellazulásom csodálatos változásokat váltott ki ebből a furcsa lényből. Szép lassan a szavak értelmet nyertek, legalább is kezdtem meg érteni mit mond folyamatosan, mit akar a tudomásomra hozni. A leg szembe tűnőbb változás az Ő maga volt. Szemébe néztem, már nem volt jelen a lilás árnyalat inkább volt sötét zöld ami még nem világított olyan gyönyörű fénnyel, de már nagyon közel volt ahhoz a szem színhez amit úgy szeretek. Arca ugyan az  amit legelőször láttam, nyoma sincs már az erőszakos szörnyetegnek aki alig pár perce még volt.

Lágy érzéki hangon beszél, most már tisztán kivehetőek a következő mondatai.

Folyamatosan ezeket ismételgeti: - Ne félj tőlem! – Nem bántalak! – Kérlek, bíz bennem!

Hát mit is mondjak, nem a legkönnyebbet kéri tőlem.  Félni már nem félek tőle, de a bizalom az teljesen más kérdés. Félni most csak magamtól félek és nem is kicsit, mert amit az érintései kiváltanak belőlem az nem minden napi érzés. És, hogy köze van e vágyhoz, hát igen minden kép. Csak nem értem, semmit sem értek, legkevésbé magamat.

Most már tényleg az a tündér fiú nézet rám aki nem csak az öntudatomat sokkal inkább a lelkemet rabolja el . Szorítása teljesen megszűnik, fejem felett összefogott kezeimet leengedi és a oldalamra fordul. Jobb kezével még mindig lendületlenül simogat. Ismét csend borul ránk, Felé fordulok, csak nézem, és nézem, nem tudok mit kezdeni a kialakult új helyzettel.

El is menekülhetnék, hiszen semmi nem tart már fogva sem a titokzatos erő sem az erős szorítása. De hová futhatnék?

Kezemet lassan, ne hogy a hirtelen mozdulatom újra szörnyeteget csináljon, belőle felemelem, megérintem az arcát. Leírhatatlan az érzés, bőre selymes és keményebb az átlagnál, Közelebb hajolok hozzá, szemében kíváncsiság volt és talán egy kis vágy.

Ha lehet ilyen feltételezni egy fél lénytől. Az illata bódító semmihez nem hasonlítható, biztos vagyok benne nem egy új parfüm az amit érzek. Ez az illat egybe olvad a személyével számomra, csodálatos és nem emberi. És még is ahogy  az én kezem indul vándor útra a testén hihetetlen mennyire emberi most ebben a pillanatban.

Minden érintésemre reagál, ugyan úgy remegések futnak rajta végig, mint rajtam. A vágy mind a kettőnket magával ragad s repít valami számomra eddig ismeretlen helyre.

Nem mintha még soha nem éreztem volna szexuális vágyat, nem arról van szó, ilyet nem, ehhez foghatót még soha, de soha nem éltem még át senkivel. Érzéki, ahogy élvezi az érintéseimet, simogatásaimat. Szeme csukva, arcán vágy el nem téveszthető hullámai siklanak, mint a szánkó a jégen. Jobban szeretném, ha kinyitná, mert lángba borítja érzékeimet egyetlen egy pillantásával. Nem mintha nem égnék már így is százzal, de érzem ez még csak a kezdete egy csodának, amit végre érezhetek. És hogy mennyire hatnak rá az érzéki becézgetéseim, elég csak egy pillantást vetni teljesen keménységre felduzzadt férfiasságára. Kezem követi tekintetemet, végig borzongok, ahogy kezembe veszem gyönyörű férfiasságát. Szeretném látni a szemét, kíváncsi vagyok, mit látnék azokban a világító zöld szemekben. Ránézek! Egyenesen a nyitott szemébe, olyan erős vágyat láttam benne, amit még férfinál eddig soha!

Ebben a tekintetben Én is elvesztem és nem akartam már semmi mást csak Őt!

Megérezhette mi zajlik lelkemben, mert magához húzott és ajkait a számra tapasztotta. Gyengéden, ajkaimat csókolta anélkül, hogy nyelvével behatolt volna a számba. Oldal fekve egymással szembe fordulva bujtunk egymáshoz. Az érzékek vad összevisszaságába merülve élveztük egymást. Szenvedélyes csókjainkat megszakítja, és hanyatt fordít, arcán érzelmei tükröződnek, ahogy lassan jobb mellemre hajol és veszi szájába, nyelvével körkörösen nyalja, hol ajkai közé veszi és enyhén szívja, és közben keze becsúszik a puncimhoz és csak élvezem ujjainak, szájának örült játékát. Kezd már elviselhetetlen lenni a vágy, csípőm ösztönösen emelem, és alig várom a behatolás édes érzését. Rám mosolyog! Még jobban elolvadok és türelmetlenségemnek utat engedve húzom magamra, de nem enged a kérésnek. Ujjai a puncim legérzékenyebb pontját simogatják, majd érzem amint vastag ujjaival a hüvelyembe hatol. Eszemet vesztem az édes kíntól a nyögéseim egyre erősebbek és hangosabbak lesznek. Egy pillanatra rácsodálkozom a saját hangomra. Van hangom! De már ránt is magával a szenvedélyem. Testem, mint egy csodálatos hangszer, amin egy érzéki zenész játszik és addig soha nem halott hangokat csak ki belőle. Az érzéki érintések áradatával viaskodok, mert úgy érzem, hogy eszemet vesztem a kéjtől, ami már lángokba borit teljesen. Testem szabályosan hullámzik, ahogy egyre közelebb kerülök az áhított érzéshez.

- Kérlek! – Kérlek!

Hangzik a hangom, ami olyan mintha nem is én mondanám, valahonnét nagyon messziről hallatszik.

Újra érzem a száját a számon és fellélegzem, kezeim vadul, követelőzően öleli, és csak öleli, mint aki soha nem akarja többé elengedni.

Érzem testének súlyát és a csípőmnek feszülő férfiasságát, olyan erősen, ahogy csak tudom nyomom hozzá az altestem. Az eddig csukva tartott szemem ismét nyitva, bele nézek abba a gyönyörtől átszellemült tekintetben és érzem, már nem sokat kell várnom.

Ahogy tekintetünk találkozott és összefonódott úgy Fort össze a testünk. Lassú alig érezhetően mozdult és minden egyes mozdulattal mélyebbre hatolt.

A vágy hullámai elragadtak és csak repültünk egy gyönyörű helyre, itt még eddig nem jártam! Legalább is ilyen örült magmaságba nem jutottam fel soha! Ezen a helyen sokkal világosabb van, körül ölel mindet sejtelmes zöldes fény. Egy kicsi apró sziget az érzékek birodalmában. Tudom, hogy ide csak Ő vele leszek képes eljutni. Nélküle ez a varázslatos hely nem létezik. Ez a szárnyaló érzés egyedül álló a világon, nem fogható semmi máshoz, még csak hasonlítani sem hasonlít semmihez. Mikor a ritmikus rándulások enyhültek csak akkor néztem jobban szét. Még mindig a szobába voltunk a zöld fény belőle áradt az egész teste világított, mint egy kis nap, vagy csillag, aminek saját fénye van. Káprázatos látvány, fénylik és ragyog is egyben.

Boldog vagyok, nagyon boldog. Figyelem arcát, rajta is ugyan azt az örömöt látom, amit én is érzek, de van valami a szemében, amitől lelkem kétségbeesve könyörög az előbbi boldogságért. Bármit megtennék, hogy újra a mi kettőnk számára létező szigeten legyek vele.  Nem akarom ezt lelkemet szétfeszítő szomorúságot, Úgy érzem, szükségem van a mosolyára a boldogságot sugárzó szemére, ahhoz, hogy élni tudjak. De érzem valami rossz fog történni. Belőle is egyre jobban érzem a feszültséget. A fájdalom belülről marcangolja a nem rég még a szenvedélytől remegő testem. Legszívesebben sikítanák és tombolnék, mert elviselhetetlen ez a fojtogató tehetetlenség.

- Mi a baj?- kérdezem!

De választ nem kapok, csak néz egyre szomorúbban. Elakad a szavam, nem merek kérdezni, félek a választól.

A zöldbe borító fény már teljesen eltűnt és már Ő sem világit, csak a szeme az ami változatlanul ontja fényét. Eddig jelen lévő sűrű fehér anyag egyre jobban távolodik és sűrűsége is eloszlik szép lassan. És már értem! El fog menni a köddel, ahogy jött. Szívem eszeveszetten tiltakozik, de semmit nem tehetek, már késő!  Szorító érzést érzek az egész lényemben, már mozdulni sem tudok Megint! Már Őt is alig látom, csak a fényt, a zöld fényt.

     Fekszem az ágyon és minden normális, még érzem az enyhe lüktetést a lábam közt és hirtelen a fájdalmat is.  Tündér fiú elvesztésének a fájdalmát. Szétnézek a szobában, világos van! Nappal! Ránézek az órára, reggel 8:15 perc. A felismerés olyan erővel tört rám, hogy a sírás fojtogat. Csak álmodtam, ez az egész csak egy álom volt? Akkor miért fáj ennyire????

Az orgazmus valódi volt, hiszen még érzem most is, sőt nem csak az orgazmust érzem, de azt is, hogy a hüvelyemben még nem rég egy férfi férfiassága mozgott ütemesen.

Ez lehetetlen! Most ismét figyelmesebben nézek szét a helyiségben! A látvány ijesztő és egyben nagyon zavaróan hat rám.

Ágyamról a takaró a földön hever a párnák szanaszét dobálva, lepedő lerugdosva. Olyan állapotok uralkodnak, mint ha valaki komoly viaskodással töltötte volna az éjszakát!

A szoba után saját magamat vettem szemügyre, combjaimon élénkvörös karmolás nyomok éktelenkednek, három körmöm letörve!

    Ez az egész álom volt, de még is olyan mintha valóság lett volna! Hiszen úgy nézek ki mint aki a lénnyel valóban viaskodott.

Még mindig nem térek magamhoz a döbbenettől, csak állok és szemlélem az elém táruló valóságot! Csak álom volt! Bármikor ezelőtt éreztem ürességet a lelkemben megközelítőleg sem volt olyan erős és kiábrándító, mint amit most érzek.