- Linodéval? – Kérdezek vissza ismételve szavát, mint egy rossz papagáj.
- Igen vele. Szükségem van a segítségére. – Mondja, mintha teljesen hétköznapi dolog lenne. Bár lehet, hogy neki valóban az. – De szívesen elmondom szabadnapodon, összefuthatnánk. Mikor érsz rá?
- Ami azt illeti, ma dolgozom utoljára, legalábbis pár hét szabira megyek. Nekem jó a holnapi nap, bármikkor.
- Szabira mész? – Kérdi, de inkább csak elismétli, amit mondtam, nem vár választ a kérdésére. – Jól van, találkozzunk holnap délelőtt. Lehetőleg semleges helyen, mert félek ha hozzád megyek akkor nem tudok neked ellen állni, Most is örülten kívánlak, de vissza fogom magam, mert nem akarlak még ennél jobban is elveszíteni. Ígérem, nagyon jó barátod leszek.
- Elhiszem és nincs kifogásom a semleges hellyel kapcsolatban, a kérdés az hogy hol? – Szíven üt az elkeseredése, ahogy a vágyáról beszél. De csak egy pár villanásnyi ideig volt látható, majd tovaszállt hirtelen, ahogy jött.
- Jobb az óvatosság! – Szemeiben megvillanó láng figyelmeztet, hogy vegyem komolyan a problémát. Eszemben sem volt fél várról venni sem pedig játszadozni.
- Rendben! Már csak abban kéne megállapodnunk, hogy hol találkozzunk és pontosan mikor. – Mondom megint sértett hangon.
- Legyen reggel tíz óra a Merilen kávézóban. Tudod, ugye hol van? – Sértettségemmel mit sem foglalkozva beszél tovább. Talán nekem sem kéne ekkora ügyet csinálni, de mit tegyek, ha bánt. Bár mutatni nem mutatom, de azért még él a sértés, hogy ennyire felelőtlennek tart.
- Igen tudom! Tíz órára ott leszek.
- Most már tényleg mennem kell. – Áll fel és indul az ajtó felé. – Köszönöm Líz, hogy meghallgattál.
- Nem szívesen tettem, de nem bánom, hogy így történt, és milyen jól időzítettél, ha holnap jöttél volna, akkor az egész intézetet szétverésével sem bírtál volna beszélni velem.
- Azért jobb lett volna, ha nem így tudok csak a közeledbe kerülni. – Mondja nem kevés gúnnyal a hangjában. – Lehet, hogy én sem tettem volna másként a helyedben. – Jegyzi meg úgy mellékesen. - Na, most már mindegy. Akkor holnap!- Bucsuzott válaszra sem várva kisétált a szobából.
Még Montoya irodája felé igyekszem sokkal, inkább Tommal folytatott beszélgetésre gondolok, mint az igazgató mondani valójára készülnék fel. Montoya nem érdekel ellenben Tom és a nyomozása sokkal inkább. Kifejezetten örömet érzek, hogy normalizálódni látszik a kapcsolatunk, és hogy a beszélgetés végére már nem akartam minden áron szétszaggatni. Nagyon távolinak érzem most azt a feszítő dühöt, ami megjelenésével, közelségével váltott ki belőlem. Ezt mindenkép szerencsés fordulatnak könyvelem el. A harmadikra való fel liftezés és Montoya irodáig elérni nem volt hosszú idő, sajnos. Kopogtatásomra komor hangon válaszol.
- Igen tessék. – Belépve hellyel kínál az asztalának vele szemközti helyén. Csendben leülök és várom, hogy megszólaljon. Mert, hogy nekem mondani valóm nincs az biztos. – Sikerült rendezni a szerelmi életét kedves doktornő? – Intézi nekem kérdését flegmatikus szigorral az arcán.
- Sajnálom, hogy ilyen incidensnek volt kitéve az intézmény. Legközelebb nem fordul, elő ígérem. És biztosíthatom, hogy a klinikát ért károkért Thomas Garson minden felelősséget és költséget vállal. – Részemről ennyit akartam elmondani, ez után mély hallgatásba burkolózva várom a további kérdéseket. Mert, hogy lesznek abban biztos vagyok.
- Egy kicsit indulatos a barátja nem gondolja?. Mondja, hogy bír vele?. Ne is mondja ez nyilván való volt az imént. Gyengédebb és finomabb férfi illene magához.
- Igyekszem figyelembe venni a véleményét legközelebb. Mondom nem kevés gúnnyal fűszerezve. De addig is nem kérek több útmutatás az magánéletemmel kapcsolatban.
- Ami itt történi az nem magánélet, hanem közélet, főleg úgy, hogy két érintett félen kívül egy tucat szemtanúja és elszenvedő fele volt a történteknek. Szóval bármilyen sértett is hogy bele avatkozom az életébe Líz, magának is tiszteletbe kell tartani a szabályokat és a kollégáit. Egyébként pedig higgye, el cseppet sem érdekel, a szaftos magánélete elhiheti. Most elmehet! Az asszisztens nőmnél hagyja, ott Mr. Lovag címét ahová a számlát küldjük.
- A szaftos magánéletem nem érdekli? Nekem valahogy nem úgy tűnik. És ha már itt tartunk a magáé, akkor mi? – Kérdezem nem kevés indulattal. – Az egész klinika nap mint nap erről csámcsog . Persze mindenki úgy tesz mint ha süket és vak lenne, de egy percig se higgye, hogy ez így van! – Pirítok rá kikelve magamból. Mit megenged magának és Ő beszél aki minden nap és héten más-más nővért , doktornőt próbál fel mint valami divat bolond a kabátokat és önelégülten szemléli magát a tükörben milyen jó is néz ki. – Magának nincs joga véleményt alkotni rólam és a továbbiakban legyen szíves vonakodni ettől.
- Túl sokat enged, meg magának nem gondolja? – Szemöldökét ráncolva, sötétlő szemekkel szigorkodik. Mit sem törődve vele vágom rá a válaszom rögtön.
- Nem! Ha magának lehet véleménye, akkor nekem is lehet és hangot is adhatok neki Ön után szabadon.
- Látom, tényleg magára fér egy pár hét pihenő, és csak reménykedek abban, hogy amikor visszajön, ha visszajön nem lesz ennyire paprikás hangulatban. És józanésszel fel tudja majd mérni a történteket, levonva a helyes következtetéseit.
- Ne aggódjon a következtetéseim most is helyesek. És valóban megfontolandó, hogy vissza jöjjek-e.
- Ez a baj a magához hasonlókkal, azt hiszik, nélkülük nem lehet létezni. Hát felhívnám a figyelmét arra, hogy lehet maga nélkül is élni és létezni. Azt elismerem, hogy remek orvos, de elhiheti, hogy ezzel nincs egyedül. Szerintem ezen elgondolkodhatna!
- El fogok! Ne legyenek kétségei ez ügyben!
- Nem lesz! Kifelé menet ne feledje becsukni maga után az ajtót és a címet átadni a lánynak. – És mintha ott sem lennék olvasni, kezdi az egyik napilapot, vagy csak úgy csinál, jelezve ezzel nem kíván több szót váltani.
- Maga egy igazi önelégült segfej. Remek szakember, de mint ember……hagy maga után kivetni valót. De ne is zavartassa, magát már itt sem vagyok. Minden jót! – Mondom elégedetten, majd kisétálok az irodából, magára hagyva a döbbenettől megdermed igazgatót.
Dr. Montoya irodáját elhagyva még mindig a szóváltásunkon jár az eszem, hogy lehet egy ilyen jó képű, okos férfi ennyire barom. Már nem nevezhető fiatalnak a múlt hónban kötötte a negyvenötödik születésnapját amit jó meg is ünnepelt. Klinikán belül és kívül egyaránt. És miért ne tehette volna. Családi állapota elvált, van egy Tizenhat éves fia aki az anyjánál marad a vallás után. A pletykák szerintem a nő ügyei miatt dobta ki az asszony. Végül is nekem mindegy miért vált el, de lehet valami a pletykákban. Itt is majd minden nő oda van érte, ájuldoznak, ha megjeleni. Jó képű az igaz, de hideg és érzéketlen pasi. Nem tudom, mit esznek rajta. Talán vonzó a szőke haja, kék szeme szabályos férfias arca, kifejező szemek. Mindenkép az. Sok nővér és kolléganő mondott már búcsút a klinikának miután Mr, segfej egy pár hancur után kidobta őket. Az áldozatai meg bele betegedtek, hogy más esetleg egy itteni nő után lohol a hős szerelmesük. Már többször észre vettem, hogy nézi a melleim és fenekem, ha úgy látja nem veszem észre. A Magatartásom mindig elutasító volt vele és mással is. Hozzám a szemrevételen, kívül nem mert közeledni. Ezt a jó bevált taktikát választja, így szedi az áldozatit, akik önszántukból behódolnak neki. Majd minden nő megtisztelve érzi magát, ha egy ilyen férfi szemet vet rájuk, nincs ezekben egy csipetnyi tartás. Na mindegy Dr, segfej elmehet melegebb tájakra és közben Én is lassan végzek a műszakkal, még haza felé beugrom a kis betegemhez Robika és kedves családjához. Közölni velük, hogy egy pár hétig szünetelni fog a látogatásom. Felajánlom nekik a változtatás lehetőségét, hiszen Montoyának igaza van abban, hogy rajtam kívül azért akad még jó pszichológus a városban. Szerencsére.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
III Fejezet!
Hosszú volt ez nap, is mint a többi, talán árnyalatnyival hosszabb és kimerítőbb. Meleg kis otthonom árnyékában már azért sokkal jobban látom az eltelt nap eseményeit. Minden előjegyzett betegem felhívtam és megadtam a helyettesem nevét Dr. Christine Scott elérhetőségét az új időpontok kérése végett. Mennyi minden tud történni egy nap alatt! Hihetetlen! Leginkább a kis pártfogoltamat sajnáltam Robikát. Annyira kötődik hozzám és Én úgy érzem cserbe hagyom! Hiába nyugtatgattak a szülök Én azért így érzem, és tudom, hogy Ők is így vannak vele. Döntéseket hozunk nap, mint nap, jókat, rosszakat, feleslegeseket, s mind ezek valójában csak a későbbiekben lesznek érezhetők és eldönthetők, hogy valójában milyenek is voltak. Jó lakottan, frissen fürödve, elnyújtózva az ágyban elmélkedek vagy hagyom, hogy a gondolataim szabadon jöjjenek és menjenek. Egyik gondolatot sem marasztalom csak szárnyaltatom a fantáziám. Egy téma azért mindig visszaköszön, és mint máskor most is szívesen fogadom a hívatlan gondolat sorozatott.
Még mindig az ágyamon fekszem és elmélkedem miről hát a szexről. Mostanában elég gyakran foglalkoztat ez a dolog. Miért? Magam sem tudnám pontosan megfogalmazni, talán mert sosem elhanyagolható téma! És mert számos emberi kapcsolatot tesz, tönkre vagy épp emel fel a csillagok közé. S mert bennem végbemenő változásoknak nagy szerepük van a hozzá. Ezen elmélkedés közben elnyomhatott az álom. Még mindig az ágyon fekszem ruha nélkül, mint mindig, ahogy szoktam, de megváltozott a légkör, valami sejtelmes köd burkolta be az egész szobát. Először gyengén alig láthatóan, majd egyre jobban. Behatolt minden zugba, kis résbe, még a tudatom határában is. Érdeklődve figyelem, érzékeim kiélesedtek, vártam valamire vagy talán valakire. Tudtam, hogy jönni fog vagy történni fog valami érzékeim élessége elképesztő gyorsasággal figyelmeztettek a veszélyre. Azt nem érzékeltem milyen veszély leselkedik a ködben, de érezni határozottan éreztem jelenlétét. Félelem helyett inkább kíváncsiságot érzek, megmagyarázhatatlanul vonzza a tekintetem a teljes helyiséget beborító fehérség egy pontja. Az anyag ürüsége sokkal tömörebbnek tűnik, fehérebb a fehérebbnél, és mintha alig észrevehetően mozgott is volna. Nem is láttam volta kép a mozdulatot inkább csak éreztem.
Felém közelít!
Félelemnek nyoma sincs a lelkemben, valami más egyre inkább szétárad a testem minden pontján. Ismerős érzés a vágyra emlékeztet, csak ez erősebb és forróbb, minden idegszálamat hatalmába kerítette. Elsöpörte a félelmet minden gondolatot hihetetlen erős vágy, hogy megérinthessem a ködben rejlő idegent. Már biztosan tudtam, hogy nincs mitől félnem. Kiélesedett érzékeim eltompulnak, mozdulnék, de nem tudok. Tehetetlenül fekszem az ágyon és türelmetlenül figyeltem az egyre csak felém közelítő jelenséget. Ami mögött a boldogságom kulcsa rejlik. Biztosan érzem így kell, hogy legyen, nem tévedhetek.
Az idő megállt, nem mozdul semmi, Én sem. A fehérség gomolygása is mintha meg ált volna.
Mozdulatlanság kábító bódulattal érinti meg az idő végtelen körforgását, mely már az agyam összes tekervényes időrostjait zabolázhatatlanul rejti el. A valóság legkisebb érzékelhetősége elől. Rab vagyok a saját testem rabja. A féktelen erő úgy árad a mindent immár beborító jelenségből, hogy képtelen vagyok ellenállni és valójában nem is akarok.
Kellemes meleg áramlik végig az egész lényemen, ahogy engem is be borit a fehérség. Olyan érzés, mint ha meleg vízbe merülnék, szabályosan megfogható a ködszerű anyag.
A mozdulatlanság bilincse mely az ágyam fogságába kényszerít, lassan engedni kezd. A kezem megmozdul és csodálkozva tapintja a körülöttem elterülő érdekes anyagot. Mint ha
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése